Régebben már az Apple is bevezette, most a Google is meglépi.
A Google hivatalos alkalmazásboltjában új adatvédelmi funkció kerül bevezetésre, aminek köszönhetően az alkalmazásfejlesztőknek deklarálniuk kell, hogy alkalmazásaik milyen adatokat gyűjtenek a felhasználóról. Sőt, a fejlesztőknek arról is nyilatkozniuk kell, hogy milyen felhasználói adatokat osztanak meg harmadik felekkel, ami lényegében meghatározza majd az adatgyűjtés célját.
A felhasználók többet is megtudhatnak majd egy-egy – az adott alkalmazás által gyűjtött és megosztani kívánt – adattípusról, a megfelelő elem melletti lenyíló gomb segítségével.
Az adatvédelmi újítások harmadik szakaszában arra is lehet majd számítani, hogy az alkalmazásoknál feltüntetésre kerülnek az összegyűjtött adatok védelmére alkalmazott biztonsági mechanizmusok, mint a MASVS szabvány. Ebben a szakaszban például az is tisztázásra kerül, hogy a felhasználók kérhetik adataik törlését, továbbá a gyermekek védelme érdekében az is látható lesz majd, hogy az adott alkalmazás megfelel-e a Google Play Families irányelveknek.
A tervek szerint a Google mindezt fokozatosan, a következő hetekben kívánja bevezetni a felhasználók számára, a fejlesztők ugyanakkor már most elkezdhetik összegyűjteni a begyűjtött adatok felhasználására vonatkozó információkat, amiknek a beküldési határideje 2022. július 20-a. A Google elmondása szerint a cég nem ellenőrzi a fejlesztők által beküldött információk valódiságát, azonban ha mulasztásra, vagy félreinformálásra derül fény – és a fejlesztők nem pótolják a hiányzó részeket – az akár az alkalmazás Play Store-ból való kitiltásával is járhat. Az újításokról a Google Súgó oldalán olvasható bővebb információ.