MojAndroid
(x) hirdetés

Annak ellenére, hogy a Google egyértelműen arra összpontosít, hogy a Fitbitet használja Wear OS platformjának megerősítésére, a vállalat nem gátolja  Fitbetet saját eszközeinek piacra dobásában. A Fitbit Luxe év elején történő bevezetését követően a Fitbit Charge 5 most hatalmas újdonságokkal érkezett meg, köztük is ez az első olyan Fitbit tracker, amely mindig bekapcsolt (always-on) kijelzővel rendelkezik.

A hónap elején kiszivárgott Fitbit Charge 5 a Charge sorozat első olyan fitnesz karkötője, amely színes kijelzővel rendelkezik. Egy kis OLED érintőképernyős panel veszi át az eddigi monokróm kijelzőt. Az interfész nagyon hasonlít ahhoz, amit a Fitbit használ a Luxe karkötőn is használ: támogatja az értesítéseket, a gyors válaszokat, az NFC-fizetést és akár 20 egyedi óralapból választhatunk. A Fitbit szerint a Charge 5 OLED kijelzője kétszer olyan világos, mint a Charge 4 monokróm kijelzője.

Ennél is nagyobb újdonság azonban a mindig bekapcsolt kijelző opció (ami mint kiderült, egy szoftveresen kikapcsolható funkció). Ez az első alkalom, hogy ezt a funkciót elérhetővé tette a Fitbit, bár a vállalat megjegyzi, hogy jelentős hatással van az akkumulátor kapacitására. Az AOD nélkül az akkumulátor egy töltéssel akár hét napot is kibír, átlagos használat mellett.

Az egészségügy szempontjából a Fitbit Charge 5 minden bizonnyal a vállalat zászlóshajója. A készülék a szokásos alapvető képességek mellett – mint például a pulzusszám, a lépésszám és az edzéskövetés, valamint a bőrhőmérséklet és az SpO2 leolvasása – teljeskörű alvásfigyeléssel és EKG funkcióval is rendelkezik, amely eddig csak a Sense modelben volt elérhető. Szintén a Sense-ből érkezik az EDA érzékelő is, amivel a Fitbit már a stressz szintünkent is képes folyamatosan figyelni.

A Charge 5 körülbelül 10%-kal vékonyabb a Charge 4-hez képest. Az új rozsdamentes acél ház rejti az EKG és EDA érzékelőket, szíjból pedig szilikon, sport, valamint bőr változatokból is választhatunk majd.

A Fitbit Charge 5 a mai naptól előrendelhető, de a cég egyelőre nem jelentett be megjelenési dátumot. Az új fitnesz karkötő 179 dollárba fog kerülni, és hat hónapos Fitbit Premium jár mellé az új és visszatérő ügyfeleknek egyaránt.

2021.08.25.

+