MojAndroid

Tegnap óta (2015. Október 13) indult hódító útjára a BLOCKS (az ARA projekt egyik mellékszálán elindult ötletből) – a világ első moduláris okosórája a Kickstarteren. Jellemző a projektre, hogy az első óra letelte előtt elérte a kitűzött célt, a 250 ezer dollárnyi támogatást, egy nap alatt pedig már több, mint duplája összejött a célnak, és kétezernél is több ember adta le a támogatását. Nézzük is, hogy miről van pontosan szó?

A BLOCKS azon a moduláris kommunikációs eszköz vonalon indult el, amit évekkel ezelőtt a Motorola indított el, a project ARA-val. Ott egy mobiltelefon koncepciót terveztek, amely egy alaplapra csatlakoztatható különböző kijelzőkből és blokkokból állt, és mindenki a saját szükséglete szerint válogathatja össze az építő blokkokat, mint egy LEGO készletből. Akinek nagy aksi kell, azt tesz bele, akinek kisebb is elég, az azt, és melléfér a gyorstöltő, illetve a vezeték nélküli töltő is.
A BLOCKS okosóra is hasonló elven alapul, összetevői:

  • Core
  • Funkcionális blokkok
  • Csat

A funkcionális blokkok a core-hoz csatlakozva, annak alap tudását bővítik, tetszőlegesen hot-swap módon cserélhetőek, nem szükséges bonyolult konfiguráció a használatukhoz. Méretük akkora, hogy vékonyabb csuklóra 3, normálra 4 blokkból álló füzért állíthatunk össze, majd a core két oldalán indított blokkokat a csattal fűzzük össze teljesen funkcionális órává. A core használható hozzáadott blokkok nélkül is, de ki lenne az a dőre, aki ha mással nem, extra akkumulátorokkal ne bővítené az alapot?
Nézzük bővebben, mit is takarnak a különböző összetevők!

Csat

Kezdjük a csattal, amiről nem igazán kell sokat beszélni. Ez fűzi össze az órát, és biztosítja, hogy a csuklóra téve oda passzoló szíjként fel tudjuk a karunkra csatolni a készüléket. Ami különleges lehet benne, hogy szinte fokozatmentesen állítható, így a blokkok viszonylag fix hosszúságát a csattal lehet pontosan olyan méretűre szabni, hogy az kényelmes viselést tegyen lehetővé.

Core

Az óra központi egysége, egy kerek számlappal szerelt óratest (legalábbis, az első verzióban ez van, végig erről fogok írni, de természetesen egyéb jellemzőkkel is terveznek gyártani készülékeket). Ez egy 45 milliméter átmérőjű, kerek óratok, melyen egy 1,34″-os, 360×360 pixeles, színes érintőképernyőt helyeztek el. Az óra testének anyaga hypoallergén műanyag, mely ellenáll a külső behatásoknak, a kijelzőt edzett üveg védi (valószínűleg Gorilla glass-al szerelik, ami talán stretch goal lesz). Mivel a készülék a bővítő modulok nélkül is teljes értékű okosóra, igen masszív specifikációval rendelkezik:

  • Qualcomm Snapdragon 400 SoC
  • Ardeno 305 grafikus alrendszer
  • 512 MB RAM
  • 4 GB Storage
  • Low Energy, multipoint Bluetooth
  • WiFi 802.11 b/g/n
  • Mikrofon
  • 400 mA-es akkumulátor
  • Accelerometer
  • Vibration motor

Ezen a hardveren egy speciális Androidot fog a készülék futtatni, mely a tervezők szerint alapból kompatibilis lesz Android és iOS eszközökkel, és Windows phone kompatibilitással is felruházzák a Kickstarter kampány után. Alapvető okosóra funkciók megvalósítása a rendszer feladata lesz, mint például:

  • Értesítések kezelése a csatlakoztatott telefonról
  • Fitnessz adatok gyűjtése
  • Hívások kezelése
  • Naptár, és messaging kezelése
  • Diktálás értelmezése
  • Alvásmonitorozás

Egyéb funkciókat a Kickstarter kampány végén nyilvánosságra hozott, nyílt API használatával bárki fejleszthet, az órához tervezett app formájában.

Modulok

El is érkeztünk az egész koncepció legizgalmasabb részéhez, a modulokhoz.
Ezek az apró, 16 milliméteres blokkok a core-hoz egy pop-out kapoccsal, egy mozdulattal csatlakoztathatók, anyaguk harmonizál a core anyagával. Nem szükséges emberi beavatkozás a konfigurációjukhoz, automatikusan működésbe lépnek, funkciójuk azonnal elérhető. Egyszerre akár több is csatlakoztatható a készülékhez, és mivel egyszerű a fel- illetve lecsatlakozás, bármikor meg tudjuk változtatni a használt konfigurációt. Merülőben van az óra? Semmi gond, adjunk hozzá egy extra akkumulátort. Befejeztük a túránkat? Cseréljük ki a GPS modult egy InfraRed modulra, és máris irányíthatjuk a segítségével a kanapéról a TV-t.

A kampány során a perkek közt lehet választani ugyan “üres”, modul nélküli core-t is, de ki az, aki ezt a perket akarja? Sima okosóra eddig is volt – és a többi perk között megtalálhatóak azok, amikkel több (szám szerint négy), szabadon választott modult is beszerezhetünk az óránkkal együtt.
Nézzük is meg, hogy milyen modulok lesznek elérhetőek az eszközhöz:

Rögtön szállításnál a következő modulok közül választhatnak majd négyet, akik pledge-eltek:

  • Extra battery modul
    A név magáért beszél, a core 20%-nyi töltését tartalmazza ez a modul (gyk: 80 mA, de dolgoznak a 100 mA-re növelésén), és az óra töltőjével lehet tölteni.
  • Heart rate modul
    Szintén magéért beszél: A szívritmust méri ez a szenzor.
  • GPS modul
    Ismét egy magért beszélő név, de azért kérdéseket felvet: amennyiben ezt használja az ember, képes lesz-e az óra standalone navigációra (nyilván, kell neki valahonnan adatkapcsolat online térképhez, vagy app offline navihoz.)
  • NFC modul
    Alapvetően”csak” vezeték nélküli kommunikációra képes, de tárgyalnak US és UK cégekkel, hogy FIZETÉSRE is alkalmas legyen.
  • Adventure modul
    Egy izgalmas blokk: Magasság, nyomás és hőmérsékletmérésre alkalmas darab. Túrázóknak, időjárás-mániásoknak kötelező darab.

A Kickstartes szállítás után a következő, phase 2 modulok gyártását kezdik el, ezek már tesztelt modulok, kész dizájnnal, elektronikával:

  • SIM modul
    Név magáért beszél, az óra önmagában képes lesz mobil kommunikációra.
  • Fingerprint modul
    Megnövelt security illetve kényelem az eredménye az ujjlenyomat érzékelőnek az órán.
  • LED modul
    Villanónak, vagy egyszerűen lámpának is használható ezzel a modullal az óra.
  • Programozható gomb modul
    Egy darab gomb, amit tetszőleges akció végrehajtására lehet programozni.

Ezzel persze nem állnak meg a fejlesztések, a következő modulokat hozták még fel példának, csak sorolom a nevüket:

  • Levegő minőség mérő modul
  • Kamera modul
  • Flash memória modul
  • Sztressz szint mérő modul

A community is reagált, kommentekben az alábbi ötletek jöttek fel:

  • IR blaster modul (távirányító)
  • Laser pointer modul
  • Hangszóró modul
  • JACK aljzat modul
  • Mikrofon modul
  • Indukciós töltő modul
  • ÜRES modul – ha épp nem akarsz csatlakoztatni semmit.

A variációk száma szinte végtelen :)

Hivatkozások:

BLOCKS – a termék honlapja: http://www.chooseblocks.com
Kickstarter kampány: https://www.kickstarter.com/projects/2106691934/blocks-the-worlds-first-modular-smartwatch

2015.10.14.
  • Sebők Róbert

    Snapi 400? 4gb ram? Mégis minek? Egyrészt ez nem kevés energiát zabál, másrészt egy ilyen specifikációjú androidos hulladék 30ezer ft. A méret csökkentésével pedig mindennek az ára csak felfelé megy. Mennyi lesz a vége 2 modullal? 100ezer? Az ötlet jó volt… aztán majd meglátjuk az árát, de már most nem fűzök hozzá sok reményt.

    • +Sebők Róbert – azért kell ilyen spec, mert az óra egy módosított Androidot futtat, teljes értékű eszköz bármilyen telefon nélkül is (saját appok, és akár 127 (!!!) csatlakoztatott modul). Az ára 60 rugó körül van, 4 modullal (!!!).
      De persze, ezeket mind tudtad volna, ha végigolvasod a cikket, és beleklikkelsz a kampányos linkbe, nem csak első felháborodásodban idehányod a félkész belelátott dolgokat :)

      Edit: Ráadásul nem 4Gb RAM, hanem 4Gb háttértár, a RAM az 512Mb. Ha kisebbel csinálták volna, és lagolna, akkor meg az lenne a baj :)

      • Sebők Róbert

        A ramért sry, romot akartam írni, még fél szemmel aludtam. A 100k-t tartom. Ez magyarország. Ha szerencséd van átjön a postán, ha nem akkor áfát fizetsz. Ne hasogassunk szört, de ha szeretnéd, akkor 60 + 27 %-os áfa= 76ezer. Tapasztalatom szerint ez már inkább 85 lesz. DE! mégha 60 ezer is… ne haragudj meg, ez egyszerűen nem ér ennyit. Kész! Maximum 30 ezret adtam volna érte, de akkor is elég lenne egy snapi 200-as. Mégiscsak egy óra, nem fogsz vele fps játékokat játszani.

        • Robi, értem én, hogy neked ez nem pálya, de attól még a termék lehet jó. Nézd meg a hasonló tudású okosórákat a piacon, amik annyit tudnak, mint ebben az esetben a core. Kvázi hasonló speceket találsz, SoC és grafikus alrendszer szinten is, pedig azokban NEM fut teljes értékű Android, és azok jobbra nem állják meg a helyüket standalone óraként sem (és persze, azokban is Snapdragon 400 van).
          És nézd meg mellé azoknak az óráknak az árcéduláját. (Moto360, 60 rugó körül, G Watch Urbane, 80 rugó körül, Apple Watch Sport, 120 rugó körül – és egyik sem bővíthető modulárisan.)
          Megértem, hogy neked ez nem pálya, neked nem kell ennyi funkció, nem kell bővíthetőség, és inkább mozdulnál el a 2 hetes aksiidő irányába. De mindez csak annyit mondd, hogy ez a termék nem neked való egyelőre. Ki tudja, csinálnak-e majd e-ink kijelzőt hozzá? Csinálnak-e egyszerűbb, kevesebb központi funkciót biztosító egységet, amely ugyanúgy kompatibilis lesz az egyéb modulokkal – és közben jóval olcsóbb lesz? Nem tudni – az út nyitva áll előttük. Ez egy kísérleti projekt, ilyen még nem volt, és mint olyan, nem való mindenkinek – de attól még a termék nem lesz se szar, se drága.
          Egyszerűen – neked másra lenne szükséged.

          • Sebők Róbert

            Ezt mind aláírom amit te most elmondtál, még egyet is értek vele. Ez a termék valóban nem nekem van kitalálva. Sem az árával sem az tudásával nem értek egyet. Szerintem felesleges egy okos órába teljes értékű android. Lesz droidos telod, bt-n kommunikálhat és megjeleníthet minden lényeges infot a telodon. Jó pont a e-ink kijelző említése. Van már color e-ink is, ami még mindig bőven elég egy átlag usernek mint én. A moduláris felépítés is nagyon okos gondolat. De legyek én a világ leggazdagabb embere, ez akkor sem ér ennyi pénzt. 20-30 ezret adnék, de többet egy ft-al, dollárral sem többet.
            Lehet maradi vagyok…
            De azt soha nem mondtam, hogy ez szar. :) Csak azt hogy rablás.

          • Egyébként gondolom akkor ugyanez a véleményed a fentebb említett egyéb okosórákkal kapcsolatban is.
            És gondolom, akkor te nem tervezel futni járni, ahol gáz, ha veled van egy telefon. Nem tervezel olyan túrát, ahol jobb, ha a telefonod kikapcsolva elteszed a hátizsákba, és csak akkor kapcsolod be, amikor már “odaértél”. Egyáltalán, te nem válsz meg sosem a telefonodtól. Mert ha így van, akkor neked igazán a 20-30k okosóra is felesleges.
            De nem értem, hogy ha eleve feleslegesnek érzed, miért kell leszólni? Gondolom, Ferrari hajót se veszel magadnak, mert felesleges lenne, mégsem mondod rá, hogy puruttya, és túlárazott. Vagy Mercedes G osztályú terepjárót sem veszel magadnak, mégsem mondod rá, hogy túlárazott akármi, és nem éri meg az a 30 millió forintot, amibe kerül.
            Szóval… ezek alapján én azt gondolom, hogy itt csak trollkodtál :)

          • Sebők Róbert

            Az viszont mar eleg nagy gond, ha erzelmeket viszek bele es elkezdesz szemelyeskedni. Ez uninteligens viselkedes. Maradjunk annyiban, hogy tervezek okosorat venni, de ahogy nem vettem s4-et anno 180-ert es G2 -ot 169-ert ( megvettem a xiaomi mi3-at 100-ert ), ugy nem fogok kiadni ennyit egy ilyenert. Lesz olcsobb jobb mint ez. Van velemenyem amit elmondtam. Erdekel a tema es ez egy tech oldal ahol eddig ugy gondoltam el lehet mondani a velemenyem az embernek. Tevedtem. De ez M.orszag. Soha nem csalodom az itt elokben. (Telorol kuldve fel szemmel almosan)

          • Már bocsánat, de egy vicces kiszóláson kívül nemhogy nem személyeskedtem, de kimondottan a véleményedre voltam / vagyok kíváncsi a másik hasonló termékekkel kapcsolatban :)
            Ezennel megkövetlek, még a vicces kiszólásom miatt is – azonban arra továbbra is kíváncsi vagyok, mi a véleményed a többi, drágább, kevesebb funkcionalitás adó óráról, és azok tükrében erről.
            Mi a véleményed, hogy a többi is ugyanezt a SoC-ot alkalmazza, hogy azokban kevesebb az aksi, hogy azok nem állják meg a helyüket standalone eszközként, hogy azok nem bővíthetőek funkcionálisan? Mert ezekre a kérdéseimre nem adtál még választ, pedig megkérdeztem már párszor :)

          • Sebők Róbert

            Igen a net hibája. Sajnos nem látom az arcod, a hanghordozásod és így képes az ember olyanokat belelátni ami nincs ott. Felejtsük el.
            Nos az a véleményem a hasonló hardverrel rendelkező okos órákról, hogy felesleges. Konkrétan feleslegesnek tartok egy órába egy teljes értékű androidot. Abba a hibába esnek mint a nagy gyártok (Samu, lg, sony, stb.). Annyi funkciót zsúfolnak bele ami felesleges, amit ki se használnak az emberek.
            Tartom hogy elég egy célhardver, egy kapcsolattal a telefonhoz, ami adja az infot a megjelenítéshez. Navigációt akarsz? Oké, a progi fut a telon, a telefon kijelez.
            Futáshoz, edzéshez elég lenne az ha otthon beállítasz mindent a telefonon és elindulsz az órával futni. Ha csak nem a maratont futod le, akkor arra az átlag futásokra elegendő memória lenne benne, ami mindent lejegyez. Hazamész, kapcsolódsz a telefonhoz és mindent leolvashatsz és tárolhatsz a telefonon.
            Amíg nem történik valami drasztikus a akku technológiával, addig nem tudok elképzelni nagyobb funkcionalitást ezekbe az eszközökbe, főleg nem horror áron!
            Érdekel a dolog, tervezek is venni az asszonynak egyet, de szerintem még kell egy év… ha nem több. Addig is figyelem, olvasok. Arra is kiváncsi leszek mi és hogyan valósul meg ebből a block projektből. Sajnos a kickstarteres projektek nagy százaléka nem képes az eredeti ötletet már kész termékben, nagy tömegben előállítva visszaadni. Sok a csalódás. De akár még ha 100%-ban is sikerül minden, nekem ez így sok és nagyon kíváncsi vagyok a végtermék üzemidejére. Nekem a legfontosabb a gps lenne. Elég lenne ha csak célszoftverek futnának rajta amik aztán mindent átadnak a telefonnak. És ne adj isten az időt is kijelezné. ;)

          • Van logika abban, amit írsz – el is fogadom, hogy SZÁMODRA nincs sok értelme ennek. Igazából neked okosórára sincs szükséged, elég egy dumb, ami kijelzi az időt, és a telefon egy “másodlagos” kijelzője, ahol láthatod, hogy milyen értesítésed érkezett. Alapvetően egy 5-10k HUF-ba kerülő teljesen dumb óra is megfelel, mint pl ez: http://www.amazon.com/Digicare%C2%AE-Bluetooth-Smartband-Waterproof-Thermometer/dp/B00P0HUBUW

            Én azonban (aktívan használtam már a fenti terméket, majd Xiaomi MiBand-re váltottam) BRUTÁL hiányoltam azokat a funkciókat, amiket azok a dumb eszközök nem adnak vissza. A Mi Band után egy LG G Watch az első, amin teljes értékben lehet az értesítéseket kezelni (szintén Snapdragon 400-al), amin nem csak vicc, hogy fitnesszre is használható (hozzáteszem, hogy még mindig nem az igazi), és még ez sem működik standalone eszközként. Ha nincs mellette a telefon, pontosan azt valósítja meg, amit fent mondtál: a telefon egy kiterjesztett képernyője a karomon.

            Én azonban ennél többre vágyok. És ezért érzem azt, hogy a BLOCKS jó úton jár :)

  • syck

    Izgalmas, remelem meg is valositjak meg a nagyok elott.

  • Pingback: _zso2 cuccai / 2015 - Magyar Android Portál()

  • Pingback: Minden, amit a BLOCKS óráról tudni kell 2 nappal a Kickstarter kampány lezárulta előtt. - Magyar Android Portál()

+