MojAndroid
(x) hirdetés

Ahogy már a Mi4 cikkben is említettem, a Xiaomishop.com nem csak a megbeszélt cuccot (a Mi4-et, ugye) küldte a dobozban (1 nap alatt, ahogy már említettem), hanem egy kis meglepetést is: egy Mi Band-et.

Úgyhogy fogtam magam, meg a Mi Band-et, felcsatoltam a kezemre úgy egy hónapra, és most megírom nektek hogy miért jó. Ezt fogom csinálni.

Vákicsi, mi az a Mi Band?

Röviden összefoglalva talán egy okoskarkötő. A Xiaomishop.com szerint Fitness monitor sleep tracker, ami viszonylag nehézkes megnevezés, ha a buliban megkérdezik, mi az ott a kezemen, ritkán akarom azt a választ adni, hogy “mi lenne, egy fitnessz monitor alváskövető”. Szóval legyen okoskarkötő.

Kinézetre egy tök szolíd kis szilikonkarkötőből, és az abba helyezhető kis eszközből áll. A kis eszközben pedig van 3 kis LED (nekem kék volt, de ez konfigurálható), amit nem veszel észre egészen addig, amíg pl. éjszaka fel nem kelsz pisilni, és nem kezd vad villogásba a felháborodástól.

Egyébként teljesen vízálló, tölteni pedig úgy kell, hogy kikapod az eszközt a karkötőből, és a dobozban mellékelt kis USB fütyi segítségével pl. a számítógépedhez csatolod. Ekkor aztán talán 1 óra alatt feltöltődik, és lehet használni. Word of advice: jól jegyezd meg hova tetted a töltőt! Egy töltéssel hosszú heteket elmegy (nekem 1 hónap alatt 13%-ot merült), úgyhogy könnyen elfelejtheted, hova tetted a töltőfütyit!

Ja, igen. Nálam persze fekete eszköz volt, de lehet venni minden csuda színben, ha artistic statement-ként is használnád. De a Mi Band, mint képzőművészeti performance disszertáció mai cikkünknek nem tárgya.

Miért jó a Mi Band?

Megmondom, nyugi.

Először is, bár tudom, hogy ez nagyon magyar hozzáállás, a Mi Band jelenleg 20 dollár a Xiaomishop.com-on. 5500 forint, ugye? Kb. 10 korsó jó sör. Ez egy nagyon jó tulajdonsága.

Hogy lássátok, szerintem miért jó, elmondom mire használtam, és mire kevésbé.

Mivel futásra Endomondót használok, arra éppenséggel kevésbé, de azért egy kicsit igen: némileg más kalóriaértékeket mér, mint a GPS tracking app. Viszont ha amúgy nem használsz külön futós appot, a kézenfekvő megoldás egy ilyen tracker, amivel nem kell egy telefonnal lehúzatni a futógatyádat.

Csak ezzel ébresztettem magam: az alvásfigyelő és ébresztő funkciója zseniális. Figyeli és jegyzi hogy mennyit mélyalszol, ami egyébként engem kevéssé érdekel, mármint nem építek rá különösebb ezotériát, de azért vicces látni, pláne amikor 3 vagy 4 nap alatt jön össze az egyéjszakányi normál alvás. Az viszont, hogy egészen diszkréten rezegve ébreszt, zseniális. Senki más nem ébred fel körülötted (nálunk a család utánam legalább egy órával ébred), ugyanakkor az is kizárt, hogy te elaludj. Nehezen képzelem el, hogy meg lehet ezt szokni annyira, hogy ne tűnjön fel a karodon a rezgés.

Aztán: rezeg akkor is, ha bejövő hívásod van. Megmondom őszintén, ez a funkció kevésbé érdekelt, mint az ébresztő, a Mi4 akkuja miatt pedig a Bluetooth általában ki volt kapcsolva napközben.

De most komolyan: 20 dollárt egy disztkrét, karra köthető ébresztő is simán megér, ez meg egy rakás mást is tud!

A companion app

A Mi Bandhez a Xiaomi egy kis companion appot is ad — természetesen. Az app segítségével tudod (a telefonnal való párosítás után) igazán kihasználni a Mi Band-et: figyelni hány kalóriát égettél, beállítani az ébresztőt, sőt, akár a telefonodat feloldani képernyőtapicskolás nélkül, ja és persze ami a legfontosabb: az aktivitásodat megosztani Fácsén.

Az alkalmazásban természetesen eléred a Mi Band fő funkcióit. Érdekes módon Xiaomi Mi4-en a Mi Band-es feloldás nem volt hajlandó működni (nem volt neki elég új a KitKat+MIUI v5 kombó), de ezen kívül alváskövetés, ébresztőállítás, kalóriakövetés, és amit egy ilyentől elvárnál, benne van.

 

Ajánlom-e a Mi Band-et?

Hát figyi, először is, mint mondtam: 20 dollár. 20 dollárért kb. bármit ajánlok, amiben gyengeáram folyik és csinál valamit. És ebben még LED is van!

Aztán ha csak alváskövetésre és ébresztésre használod (mint tulajdonképpen én), akkor is simán megéri.

Ha csak lépésszámlálónak használod, akkor is megéri. Google Fit kompatibilitás persze nincs és szerintem nem is lesz sose, erre készülj fel.

Az egyetlen szcenárió, amit fel tudok hozni ellene, az az az eset, ha van valamilyen okosórád, és emiatt foglalt a csuklód.

Vagy ha nincs, de egyáltalán semmit nem akarsz a csuklódra.

(x) hirdetés
2015.02.10.

Ezeket már olvastad?

+