MojAndroid

Ki ne emlékezne a tavalyi Flappy Bird nevű játékra, ami igen minimál formavilágával, mindenki meglepetésére olyannyira nagy sikerre tett szert (talán túl nagyra is), hogy nem csak a fél világ játszott vele, nem csak vine-ok készültek róla, és nem is csak telefonok röpködtek tőle, hanem a tervezője kicsit több, mint fél év után kénytelen volt törölni az alkalmazást, mivel az ő várakozását is nagyban felülmúlta, amit kiváltott a játék a userekből.

A ma bemutatott játékom lényegében egy Flappy Bird 2.0. Ugyanannyira minimalista, ugyanolyan jellegű. 4 dolog változott a Flappy Bird-höz képest: madár helyett egy csirkét röptetünk, két irányba röppenthetjük a madarat, attól függően, hogy a kijelző jobb vagy bal oldalát koppintjuk, a játék vízszintes helyett függőlegesen halad, és a zöld csövek össze-összezáródnak.
A játéknak menüje alapvetően nincs, amikor megnyitjuk, az első tapintással már kezdődik is a játék, ha meghalunk, akkor jutunk egy menünek mondható részre, ahol 3 gombra nyomhatunk: az elsővel új játékot kezdhetünk, a másodikkal a ranglistát nézhetjük meg, a harmadikkal pedig megoszthatjuk elért pontszámunk. Ezek közül egyedül a ranglistára térnék ki, ugyanis a játék szinkronizálva van Play Játékokra, így a ranglistában válthatunk, hogy közösségi (ismerősökkel vet össze) vagy mindenki (világranglista) helyezését szeretnénk látni. Mindemellett minden szerzett ponttért pontot kapunk a Play Játékok profilunkra.

Ha tetszett a Flappy Bird, próbáld ki a játékot (ha nem, akkor is), remek unaloműző, és kihívást biztosít, hogy egyre több és több pontot érj el.

2014.12.09.

+