MojAndroid
(x) hirdetés

A Smartmobil konferencia egyike azon hazai eseményeknek, ahol a kezdetek óta jelen vagyok. Az első alkalomról élőben közvetítettem. Azóta tartottam már előadást, kerekasztalbeszélgetésben vettem részt, s minden évben találtam valami okot a részvételre. Az első iPhone vs. Android konferencia után új nevet kapott az esemény, s idén 5. éve kerül megrendezésre. Sok budapesti helyszínt töltött már meg az esemény, 2014-ben a belváros közepére költözik, a Király utcába.

Március 1-ig kedvezményes áru a regisztráció. Mi idén is tervezünk ott lenni, s biztosan lesz beszámoló is az eseményről. Ha tehetitek azonban, érdemes személyesen is kilátogatni a helyszínre.

Gyors infók:


Részletes infók:
Az 5 éves évfordulót megünnepelve idén különösen nagy hangsúlyt fektet a szervező csapat a nemzetközi előadókra. Közülük néhány:

  • Tel-Aviv – Fej Schmuelevitz / A Waze-t képviseli majd, a világ egyik leggyorsabban fejlődő közösségalapú közlekedési- és navigációs alkalmazása, amelyet nemrég vásárolt fel a Google 1.1 milliárd dollárért.
  • New York – Jonathan Weneger / A rendkívül sikeres Timehop alkalmazás alapítója és vezetője, 2003 óta dolgozik különböző startupoknál New York-ban.
  • London – David Mollison / A Bloom.fm az egyik legsikeresebb nemzetközi zeneszolgáltató, pénzügyi vezetőjüket, Davidet arra kérjük, a zenei piac jövőjével kapcsolatban hozzon képbe minket.
  • Stockholm – Daniel Daboczy / A Fundedbyme közösségi tőkebefektetői oldal alapítója, aminek segítségével számos projekt útnak indult már.
  • Amszterdam – Phuong Do / A Layergloss alapítója, a termékük segítségével rendkívül egyszerűen lehet interaktív applikációkat készíteni.
  • Dublin – David Scanlon / Az Enterprise Ireland kockázati tőkebefektető cég vezetője.
  • Prága – Jaroslav Trojan / A Credo Ventures kockázati tőkebefektető cég partnere.

Itt persze nem ér véget a sor. Érkezik Amerikából Rafael Grossmann-t, aki a modern vezető technológiák orvosi felhasználásának egyik amerikai úttörője, elsőként használt például operáció támogatásra Google Glass-t.

Az idei év slágertémája az entertainment/szórakoztatás lesz. A hazai piacon végre elindult az előfizetéses zeneszolgáltatások, TV szolgáltatások és film szolgáltatások térhódítása, amik középtávon alapjaiban fogják megváltoztatni a médiafogyasztási szokásainkat. Idén számos nemzetközi piaci szereplő lépett a hazai piacra, zenétől – Spottify – a könyvön át a TV-ig és a filmig, közülük is többet meginvitálunk a konferenciára.

A telekommunikációs piac jövőképa és kihívásai is terítékre kerülnek, elfogadta a meghívást Marc Sommer, a Deutche Telekom európai marketing vezetője és a csoport partnerkapcsolatokért felelős vezetője.

Marketing és ügynökségi piacról is lesznek újdonságokat, a világ egyik vezető ügynökségi hálózatának kreatív igazgatója, Brush Jason a Possible-től, Los Angelesből érkezik.

Összesen közel 100 előadó várja az érdeklődőket, a hazai befektetői piac vezetőitől a legjobb hazai alkalmazásfejlesztőkig.

Ti jöttök? Mi már beírtuk a naptárba.

2014.02.18.

+