A szűk keresztmetszet megtalálása és kiküszöbölése a számítástechnika legtöbb, ha nem minden területén kiemelt fontossággal bír, ráadásul engem mindig is foglalkoztatott a téma, nem csoda, ha sokszor ebből a szemszögből nézek Androidos telefonokra. És ez alatt nem csak az általam használt vagy kipróbált készülékekre gondolok, hanem azokra is, amiknek elém került a specifikációja vagy a tesztje.
Fontos előre leszögezni, hogy bár egy telefonnak sok kisebb-nagyobb hibája lehet, jelenleg a telefon szubjektív “használhatósága” szempontjából elmélkedek a kérdésről, remélem, a cikk végére kiderül, mit is értek ez alatt. Vagyis pillanatnyilag figyelmen kívül hagyom, hogy milyen kijelző van a telefonban, hogy néz ki, milyen anyagból van a készülékház, annak ellenére, hogy persze ezek is fontos szempontok lehetnek egy készülék megvásárlásánál.
2010-ben csatlakoztam az Androidos világhoz egy HTC Legend-del, ami az ismertebb Desire kistestvére volt. Természetesen sok szempontból elmaradt a mai készülékektől, de az akkori viszonyokhoz képest felső-középkategóriás telefon volt. Egyvalami viszont hamar kivágta bennem a biztosítékot, a beépített 512 MB-os háttértár (ami ugye nem keverendő össze az operatív memóriával), ebből 170-180 MB állt rendelkezésre programok telepítésére. Szerencsére hamar megjött az Android 2.2 (Froyo) frissítés a telefonra, ami lehetővé tette egyes telepített programok részeinek átmozgatását az SD kártyára, de mivel egyrészt nem minden programot lehetett átmozgatni, másrészt amit lehetett, azt is csak részben, így nem sokat javított a helyzeten. Egyébként ugyanezzel a problémával küzdött a nagytesó, a HTC Desire is, és ez lett az a fájó pont, ami miatt végül 2012 elején lecseréltem a készüléket.
Az új üdvöske, maradva HTC vonalon, a Sensation XE lett. Ekkorra már leszoktak a gyártók a használhatatlanul kicsi beépített háttértárról, ebbe a telefonba konkrétan 4 GB került, amiből 1 GB állt rendelkezésre programok telepítésére, ami, azt kell, hogy mondjam, átlagos felhasználásra tökéletesen elég még ma is. Eleinte annyira kiegyensúlyozottnak tűnt a telefon, hogy nem is éreztem, hol a szűk keresztmetszet, de bő egy év használat után előkerült, ezúttal az operatív memória, vagyis a RAM személyében. A telefonban 768 MB memória van, és mire egy belakott rendszer elindul, ebből bizony nem sok marad, ami azt eredményezi, hogy a készülék szorgalmasan zárogatja be az épp háttérben futó alkalmazásokat, hogy memóriát tudjon biztosítani az előtérben futó programnak. Ez a legtöbb esetben nem probléma, de vannak olyan esetek, amikor igen, leginkább, mert a kilőtt alkalmazást nemsokára újra használnám, és azt szeretném, hogy abban az állapotában folytatódjon, ahogy otthagytam, ami sajnos sok esetben nem valósul meg.
Egyébiránt jelenleg is ezt a készüléket használom, de amennyiben a közeljövőben cserélném, a szóba jöhető utódok adatlapjain 1,5-2 GB RAM szerepel, ami bizakodóvá tesz az ügyben, hogy újabb készülékváltással újabb szűk keresztmetszettől sikerül megszabadulni. Ráadásul a KitKatról is azt állítja a Google, hogy szerényebb mennyiségű memóriával is megelégszik, miáltal több maradhat az alkalmazásoknak. Persze ez eszembe juttatja azt a kérdést, hogy mi lesz a következő szűk keresztmetszet? A processzort nem igazán venném ebbe a csoportba, mivel ott folyamatos és nagyjából egyenletes fejlődésnek lehetünk tanúi, vagyis az azonos kategóriában egymást váltó telefonok évről évre gyorsabbak lesznek, másrészt ez az az erőforrás, amiből „soha nem elég”, hiszen nincs olyan telefon, amit egy erősebb processzor ne tenne gyorsabbá.
Triviális választás lehet az üzemidő, hiszen amióta csak okostelefonok léteznek, ez a téma újra és újra előkerül. Vannak ugyan olyan telefonok, amik jó optimalizálásnak és egy erős akkunak köszönhetően jóval tovább bírják egy átlagos készüléknél, pl. a Motorola Maxx sorozata, de üzemidejük még így is elmarad a butatelefonoktól. Mivel egy okostelefon tömve van energiazabáló komponensekkel, még ha valamelyest csökken is ezek fogyasztása, a problémát ezen az úton nemigen lehet megoldani, marad az akku kapacitásának növelése. Évek óta sokféle új akkutechnológiáról lehet olvasni, amik majd megváltást hozva lecserélik a jelenleg használt Li-Ion és Li-Polimer akkumulátorokat, de valamiért egyik sem jutott el a tömeggyártásig, bár remélem, ez csak idő kérdése.
És ha már az időnél tartunk: néha az a probléma a szűk keresztmetszettel, hogy nem azonnal mutatja meg a foga fehérjét, hiszen mindkét tárgyalt esetben a készülék megvásárlásakor nem érintett a probléma, csak ahogy az évek során az általam használt alkalmazások erőforrásigénye lassan, de biztosan nőtt. Természetesen a problémákon kismértékben javítani lehetett volna egyedi ROM felrakásával, de sok gyártónál, sajnos köztük a HTC-nél is ez a művelet sok esetben garanciavesztést okoz.
Hogy mit hoz a jövő? Csak találgatni tudok, de elmémben az a ködös remény él, hogy a következő okostelefonommal hosszú, boldog együttlét lesz a sorsom, anélkül, hogy belefutnék egy szűk keresztmetszetbe. Na jó, talán az üzemidő kivételével…
Fejléckép forrása: A blog to watch
