MojAndroid
(x) hirdetés

Elég sokakat bosszant a Google android-frissítési módszere a Nexus eszközökön. Nem igazán lehet tudni, hogy kinek mikor fog frissülni a telefonján az Android (over the air), akinek frissült miért pont akkor frissült, akinek meg nem, annak miért nem. Sokan próbálják kierőszakolni a frissítést, vagy a gyárilag kiadott hivatalos rom telepítésével megelőzni a kiadást, de a legutóbbi KitKat frissítésnél is láthattuk, hogy a fejlesztői oldalra feltöltött ROM eltér az OTA frissítéstől. Ilyenkor persze megvan a veszélye, hogy elbas elrontunk valamit, mint ahogy ripthestage is megjárta, ráadásul neki a Google hibájából romlott el a frissítés (ha jól sejtem).

Na de mégis hogy működik ez?

Tegnap az egyik Android fejlesztő (Dan Morrill) megosztotta a titkos tudását a Reddit felhasználókkal, és most végre bepillantást nyerhetünk a frissítők boszorkánykonyhájába. Elég részletesen leírja a dolgot, megpróbálom röviden összefoglalni.
A frissítések fázisosan vannak kiadva telepítésre. Az első 24-48 órában csak a készülékek 1%-ára lesz kitolva. Ez után ellenőrzik a végrehajtott frissítéseket, és az esetleges hibajelentéseket, ha találnak hibát, akkor javítanak. Ez az ellenőrzési és javítási folyamat akár egy-két hetet is igénybe vehet, és csak ez után folytatják a frissítést 25%-50%-100% -os lépcsőkben haladva. Tehát ez azt jelenti, hogy amikor elindul a frissítés (OTA), akkor a készülékünknek 1% esélye van, hogy beleesik a frissítési körbe, és ahogy múlik az idő, annál nagyobb valószínűséggel kerülünk bele mi is a frissítendő készülékek közé. Tehát az elején tök felesleges nyomkodni a kézi ellenőrzés gombot, mert ha nem kerültünk bele az elején az 1%-ba, akkor a gomb nyomogatása sem segít ezen.

Na és mi a helyzet a kierőszakolt frissítéssel?

Dan Morrill arra is válaszolt, hogy mi történik akkor, ha töröljük a Google Service Framework adatait, és úgy kényszerítjük a frissítést. Ilyenkor a Google szerverei azt érzékelik, hogy egy új telepítés történt a telefonunkon, és ezért a készülékünkre telepített és eddig jól működő Google alkalmazásaink elveszítik a szerverektől kapott azonosítókat. De ami ennél rosszabb, hogy olyan azonosítókat használnak ilyenkor, amik már elavultak. Ennek az anomáliának a kezelése pedig alkalmazásonként változhat, előfordulhat például, hogy nem érkezik meg többé az új levél értesítés a telefonunkra amíg meg nem kapja a Gmail alkalmazás az új azonosítóját a szervertől.

Végül azt tanácsolja, ha valaki türelmetlen, akkor a PC-ről történő, adb-n keresztüli frissítést használja. Ehhez szükség lesz a készülékhez tartozó OTA linkre és az alábbi parancsra.
adb sideload

forrás: droid-life

2013.11.22.

+