MojAndroid

Most elsőként és nagy örömmel jelentem be, hogy a harmatfriss információim szerint 2014 első felében, a NavFusion-t támogató készülékek megjelenése kapcsán, a Google Play-en megjelenik a megvásárolható iGO for Android szoftver!! Az erről folytatott beszélgetés így hangzott:

“Q: Ha a NavFusion elemi része a mobilok, az iPhone és Android telefonok támogatása, akkor várható, hogy az iGO elérhető lesz androidos telefonokra is?
A: Mobilszolgáltatókkal való együttműködésünk kapcsán az iGO primo néhány országban bizonyos Android alapú telefonokon előtelepítve már eddig is elérhető volt, de a NavFusion kapcsán dolgozunk azon, hogy a közeljövőben globálisan is hozzá férhetővé tegyük az iGO primo-t a legnépszerűbb androidos telefonok felhasználói számára.
Q: A közeljövőben mit jelent?
A: Az első NavFusion-t támogató eszközök előre láthatólag 2014 első felében jelennek meg, ezzel nagyjából egyidőben érdemes lesz figyelni a Google Play-t is.”

Természetesen ha megjelenik a szoftver az elsők között fogjuk tesztelni a megjelent Androidos verziót!

Forrás: www.navigyurci.hu

2013.11.09.
  • farrvince

    Nagyon király!
    Jo előnyben van az Android!
    iPhonera ősidők óta elérhető es Androidra csak most készül!!
    Vagány!!

    • rumcajsz

      Te tanultál olvasni is, vagy csak írni? Kiemeltem neked a kérdéses részt.

      A: Mobilszolgáltatókkal való együttműködésünk kapcsán az iGO primo néhány országban bizonyos Android alapú telefonokon előtelepítve már eddig is elérhető volt, de a NavFusion kapcsán dolgozunk azon, hogy a közeljövőben globálisan is hozzá férhetővé tegyük az iGO primo-t a legnépszerűbb androidos telefonok felhasználói számára.

    • ripthestage

      És akkor mi van töki? Van elég fizetős helyette, ami jó. Bár én még egyikért sem fizettem, mivel ősidők óta elég a Free Google Maps navi

  • Zoltán Józsa

    nagyon nem értem én ezt az egész IGO mizériát, mikor megvette,m az első androidos telómat (Spica) járt hozzá hivatalosan az IGO, és azért a Spica nem volt egy világverő telefon. Most akkor mi is ez a támogatás dolog és miért nem volt más telefonokra eddig? Igaz nekem nem hiányzik, megvettem a sygic-et és nagyon meg vagyok elégedve vele!

    • Kobaljov

      A készülékgyártókkal vagy esetleg a mobilszolgáltatókkal való megállapodásuktól függ, nekem is megvolt a Spicával, azon kívül ha jól tudom még pl. a német Motorola Milestone(Droid)-okhoz volt elérhető Európában.

  • ferke

    Az is érdekes, hogy az izraelieknek már hónapok óta van iGO a PLAY-en..

  • Jani Herczeg

    Meg 2011-ben tettem fel SGS II – re. De olyan gyorsan merítette a mobilt, hogy inkább nem használtam. A képen ugyanazt látom.

  • imitto

    Megvettem a Navigon FullEU-t a play-en úgy két éve, + vettem hozzá 2 év térképfrissítést…úgy egy éve nincs is telepítve, mert többet használtam a Google Maps-et…

    • Kobaljov

      A GMaps-nél még nem működik minden országnál (pl. nálunk sem) az offline letöltés illetve a navigálás talán sehol sem megy offline, külföldi út esetén pedig sokan nem szeretik a roamingot, bár már csökkent az ára a korábbiakhoz képest.

  • Kobaljov

    iOS-nél a NavFusion-ük bejelentése után alig néhány nappal az Apple is bejelentette a WWDC-n a nagyon hasonlónak tűnő “iOS in the car” platformját, így annak a jövője nekem kérdésesnek tűnik, lehet ez is erősíti az Androidos irányt

  • Tidzsi

    Navigon szerintdm jobb, lehe real time frissíteni és azt is vágta, hogy két napra green day koncert miatt lezárnak egy utcát, ahova a google maps vezetett minket…

    • Kobaljov

      A Waze megvásárlásával és beépítésével a GMaps is többet tud már mint korábban

  • PDA_FAN

    Nem a Primo szerepel a képen, de ez a hír értékéből mit sem von le :-)
    A képen az iGO Amigo mintájára készült, korábban Galaxy Spicá-n is elérhető változat van.

+