MojAndroid
(x) hirdetés

Az elmaradt Facebook Home bemutató helyett egy olyan alkalmazásról írok, ami nagyon hasznos, de az elterjedésével kapcsolatban kételyeim vannak. Azt előzetesen is elárulhatom róla, hogy a program nagyon tetszett, és pont azt nyújtja hibátlanul, amit leírnak róla a fejlesztői, de sajnos az emberek – akiknek használniuk kellene – nézetem szerint lusták és nehezen szoknak át új dolgokra.

Nemrég érkezett meg Androidra, az eddig csak Iphone rendszeren használt Wickr program, ami titkosított üzenetküldéssel reklámozza magát. Ez az Snowden botrány idején jó reklámnak tűnhet, hiszen sokan vágyunk arra, hogy az üzenetet, amit elküldünk valóban csak az olvassa el, akinek szántuk. De nem is kell feltétlenül az USÁ-ban keresgélnünk, ha gyanús lehallgatási ügyeket akarunk olvasni, elég ha megnyitjuk bármelyik hazai internetes portált, és a belföldi hírek között nem is kell olyan sokat visszakeresni. Természetesen nem feltétlenül a napi cicás képre kell ilyenkor gondolni, hanem például a bizalmas magánleveleinkre (mondjuk állást keresünk, és nem akarjuk, hogy a főnökünk megtudja).

A Wickr fejlesztői azt tűzték ki célul, hogy olyan üzenetküldési módszert dolgoznak ki, amiben a résztvevők között maradnak az üzenetek úgy, hogy még a szolgáltatók sem látnak bele az üzenet tartalmába, sőt a feladó még azt is meg tudja határozni, hogy az üzenete meddig legyen elérhető. Mindezt úgy érik el, hogy az üzenetek 256 bites AES algoritmussal vannak titkosítva, és SSL kapcsolaton keresztül lesznek továbbítva. Állítólag a szerverek naplózásának minimalizálásával még azt is elérték, hogy a náluk lévő adatokból sem fejthető vissza a kommunikációban résztvevők személye.

Technikai közbevetés, hogy saját képeket nem tudok mutatni a programról, mert a program – nagyon helyesen – mindennemű képlopási módot letilt a telefonon a bejelentkezés tán, külső kamerát pedig nem akartam használni. De a program sajtófotói nagyon jól bemutatják a valóságot, a cikkhez csatolt galériában megtekinthetőek ezek a képek.

A program használata rendkívül egyszerű. Az első indításkor létre kell hoznunk egy fiókot és a barátunkat, akinek üzenetet szeretnénk küldeni szintén rá kell venni erre. Ugyanis a programmal nem lehet a szolgáltatáson kívüli üzenetet küldeni, hiszen ez egy zárt rendszer. Ha már ismerjük a barátunk címét, akkor onnantól egyszerű a dolgunk. A párbeszéd ablakban a jobb alsó sarokban lévő kis boríték ikonra kattintva megnyílik a szöveges üzenetküldő ablak, a címzetthez beírjuk a barátunk wickr címét, és megírjuk neki az üzenetünket. Az üzenethez csatolhatunk képet (kamerából, vagy galériából választva), vagy rögzíthetünk mellé egy videót. De a szöveges üzenet mellett lehetőségünk van audio üzenet küldésére is, ennek küldése hasonlóan egyszerű, mint az előbb leírtam. Az üzenet szerkesztő ablak bal alsó sarkában egy érdekes funkció van, az üzenet küldése előtt megadhatjuk az az időtartamot, hogy mennyi ideig maradjon meg az üzenet a címzett fiókjában, miután elolvasta (a’la Mission: Impossible). Ínyencek számára külön érdekes lehet, hogy az üzenet megsemmisítése nem törléssel történik, hanem felülírással. Mivel ez a módszer jóval biztonságosabb a megsemmisítésnél.

android-compose-screen.png

A program egyelőre beta státuszban van, és ingyenesen elérhető. Nekem nem volt semmilyen problémám vele, bár őszintén bevallom, csak egy barátomat vettem rá a tesztre a cikk kedvéért. Fekete öves levelezőknek, akik PGP kulccsal a párnájuk alatt alszanak mindenképp ajánlom a programot legalább egy tesztre. Hasonlóan hasznos lehet oknyomozó újságíróknak, adatszivárogtatóknak, konteó szakértőknek és egyszerű paranoiásoknak is. De az egyszerű emberek is nyugodtan tehetnek vele egy próbát, ha nyugodtan akarnak aludni egy üzenetküldés után.

A cikk írásakor találtam egy másik, nagyon alapos, magyar nyelvű bemutatóra. Akit mélyebben érdekelnek a technikai részletek, ajánlom elolvasásra azt is. [biztonságportál]

(x) hirdetés
2013.10.05.

+