MojAndroid
(x) hirdetés

Rohanó világunk egy szinte elfeledett, de létező problémája (persze #firstworldproblem, de akkor is) a két SIM intézménye. Az ember a cégtől kapott SIM-et használná kifelé, mert hát hé, van rajta céges keret, ne hagyjuk elveszni, de közben bejövő hívásokat legszívesebben mindig a saját számán fogadna, hiszen mi van ugyebár akkor, amikor hogyismondjam, gazdasági válság, leépítések, és hát ugye a munkaerőpiaci helyzet, szóval érted na. A probléma tehát röviden: két SIM kártya van, mindkettőt kezelni kéne. Az átlagember erre azt a választ adja, hogy az egyik SIM (az adatcsomagos) megy az okostelefonba, a másik pedig abba a régi Nokia 2600-ba, amit a gyerektől már úgy kellett visszakérni, hogy ne legyen belőle fürdős játék.

Az átlagon felüli ember pedig kétsimes telefont használ, mint amilyen pl. az Evolveo FX420. Egy ilyen eszközt próbáltunk ki most, az Evolveo magyar képviseletének jóvoltából.

Érdekes eszköz az FX420. Egyrészt ugye két SIM-et fogad (erre külön kitérek majd természetesen), másrészt kőkeményen budget cucc, 45 ezer forint körüli árával – kiderül majd, mennyire érződik ez.

A csomagolás

Az FX420 először is “Evolve” névhasználatú dobozban érkezett, de ez csak a tesztpéldány jellegzetessége, a piacra kerülő darabok már kívül-belül Evolveo-k lesznek. Sokkal érdekesebb viszont, és szimpatikus húzás, hogy a dobozra rákerült egy QR kód, amelynek befotózásával minden infó rendelkezésünkre áll, amit a telefonról, mint hardverről tudni kell:

  • kétmagos, 1 GHz-es CPU
  • 512 MB RAM, 4 GB ROM
  • 4,3″-os, 480×800 pixel felbontású kijelző
  • dual SIM támogatás
  • 5 Megapixeles hátlapi kamera LED vakuval, VGA előlapi kamera
  • FM rádió
  • 1500 mAh akku
  • Android 4.1.1

A teljes speckó az Evolveo oldalán található.

Két SIM

A készülék fő szolgáltatása természetesen a dual SIM üzemmód. Rafkósan van megoldva, a második SIM behelyezése után megkérdezget mindenről: melyik SIM az elsődleges ha telefonálunk; melyiken használjuk az adatot; melyikről küldjünk SMS-t… és így tovább. A konkrét használat közben pedig az állapotsávból egyszerűen váltogathatjuk, ha kell, a SIM használatot. Emellett a SIM-ek kapnak egy-egy színt: nálam a T-Mobile kártya lett a narancs, a Telenor pedig a kék. Ahol csak kell, ez a szín teszi egyszerűvé az éppen aktív kapcsolat megállapítását. Az egyetlen érdekesség ezzel kapcsolatban a telefon bekapcsolásakor ér minket, amikor is az com.android.phone app force close-ol… Utána pedig minden működik tökéletesen. Szóval a tudatlan felhasználó először kicsit megijed, aztán megszokja és nem törődik vele.

Két SIM-mel élni egyébként jó, és megvalósul az, amit fent mondtam: fogadok hívást ezen is, azon is, de pl. családtagokat (flottán belül ingyen) hívhatok a saját számomról, míg az adatot mindig a fix keretes adatcsomaggal tudom forgalmazni… Jól ki van találva, nem nagyon tudnék hiányosságot mondani.

A másik, és itt előrehozom az akku kérdését: a két SIM-es megoldások gyakran emlegetett hátránya, hogy két SIM jobban használja az akksit, mint egy. Az FX420 esetében ez így néz ki:

Vagyis: a két SIM tényleg jelentősen megnöveli az akkuhasználatot, viszont a telefon maga még így is 20-24 órát megy el tisztán, normál használat mellett egy töltéssel. Röviden: érezhető, de nem problémás. És hát cserébe ott a két SIM!

A műtárgy

Itt jön be a budget vonal: az FX420 igencsak alap dizájnt kapott. Csillogós szappantartó hátlap (ami lepattintható, az akkunak, a microSD-nek, na meg a SIM-eknek), olcsónak ható előlap, és minden műanyag. Az előlapon négy kapacitív gomb (köztük keresőgomb!), oldalt pedig hüvelykujj-mutatóujj-középsőujj elrendezésben rendre bekapcsológomb, hangerőgombok. 4,3″-os eszköz lévén a mérete szerintem ideális; kicsit kisebb, mint egy Galaxy Nexus, a méretéhez képest viszont nehéz, az akku teljesítményéhez képest vastag. Mindezek mellett jól áll a kézben, nem kiesős, és nem érzem úgy, hogy “mindjárt szétesik itt nekem”. Az olcsósága mellett tehát amit lehetett, kihoztak belőle. A nálam járt darabot egyébként egy korábbi tesztelő kollega elejtéses tesztnek vetett alá, amiből az is látszik, hogy a képernyő törik ugyan, de nem az egész keresztbe-kasul (ennek csak a sarkánál lett egy repedés), és összességében használható marad. Thumbs up!

A rendszer

Az FX420 Android 4.1.1 Jelly Bean rendszert kapott, nem tudni róla, hogy lesz-e frissítése. Eddig a negatívum, innentől csak pozitívumok: a rendszerhez nem nyúltak hozzá (nyilván ez az Evolveo költségeit is lenn tartotta, ez így van jól), vagyis egy vanilla Androidot tartunk kézben. A képernyő (mai szemmel) relatív kis felbontásával a rendszer, animációk, appok, stb. szuperül pattannak, nem kell várni, nem kell akadozást szemlélni. A benchmarkok Samsung Galaxy SII, illetve Galaxy Nexus szintre hozzák ki, ami reális is: nekem sem okozott gondot a teszt hetére teljesen átköltözni, nem éreztem visszalépésnek. Az egyetlen probléma a 4 GB-os háttértár lehetne, ezt viszont szerencsére áthidalták a microSD bővíthetőséggel.

Kamera

Nos, kamera vonalon ne számítsunk egy TruePixel szintre, ez nem olyan 5 Megapixel… Olvashattátok már tőlem az “abszolút alap” kifejezést (vagy valami hasonlót), nos, az FX420 az. Instagram effektek használata melegen ajánlott! A cikk alatt persze találtok néhány fotót effekt nélkül, döntsétek el ti, elegendő-e ez napi használatra. Két dolgot azért kiemelnék: egyrészt a cucc panoráma módja nem stock, hanem egy némileg (és előnyére) módosított verzió, amely szerintem egyértelműbben mutatja a teendőinket a panorámakép készítése közben. Másrészt került az FX420-ba HDR mód, ami ebben a szegmensben korántsem szokás.

Összefoglalva

Pozitív szájízzel adom vissza az Evolveonak az FX420-at.A kuriózum feature (a két SIM) semmilyen hátránnyal, vagy számottevő kompromisszummal nem jár, a teljesítménye mai alsó-középkategóriában teljesen elfogadható, a rendszere relatíve friss, és bár látható, hogy amit kellett, azt a dizájnon és az anyaghasználaton spórolták meg, ezen az áron szerintem ez egy teljesen elfogadható hozzáállás. Ha a 40-50 ezer forint közötti kategóriában keresed a következő készülékedet, az FX420-at érdemes a shortlistre venni!

2013.08.13.

+