MojAndroid
(x) hirdetés

Végetért a Google I/O, sok minden történt, amivel azóta is tele van az online média, de egy valamit nem hozott, azt amire a nagyon sokan vártak: a következő generációs Nexus-t. Ez így azért nem teljes mértékben igaz, mivel a keresőóriás egy meglepő bejelentést tett a Keynote alkalmával. Megadták azt amiről hónapok óta beszéltünk és összeesküvés-elméletek szőttünk: mégiscsak mutattak valami Nexus félét, létrehozták a Samsung Galaxy S4 Google Edition-t.

Azon kívül, hogy a legtöbbünkben a padlóról kellett felszedni az állát, egy sor kérdést is felvetett, amiről aztán itt, a Goolge+ közösségben és mindenhol az internet széles e világában tanakodtunk, ötleteltünk és kerestük az okokat.

Kell ez nekünk?
Első körben felcsillant a szemem, mert mekkora ötlet már?! Olyan régen sajnáljuk az összes többi gyártót, mert telefont azért tudnak alkotni, de a valódi sebesség és vajsima animációk mindig hiányoztak, aminek az egyetlen oka a Stock Android hiánya volt. Aztán a fejembe ötlött, hogy de most ezzel miért is vagyunk előrébb? Kb. 5 perc alatt feldobok egy AOKP ROM-ot az S3-mamra, és már kész is vagyunk, máris lesz egy GE (Google Eidtion) mobilom. Emellett minden olyan funkciót, szoftveres megoldást, amit a gyártó kifejlesztett (néha extra hardverként beépítve), elbukjuk, így mindenképpen visszalépés. Ráadásul az ember azt hinné, hogy így olcsóbban jut hozzá az eszközhöz, de nem. Egy Stock Androiddal rendelkező Galaxy S4 is majdnem kétszer annyiba kerül, mint egy Nexus 4. Itt röviden le is zártam, hogy nem, nem kell nekünk.

A következő lépcső, hogy a Samsung után, az idei másik zászlóshajó, a HTC One is megkapja a Google upgrade-et. Itt még nem találtam árat, de a helyzet hajszálra ugyanaz mint a koreaiaknál.

Ettől még nem Nexus
A The Droid Effect oldalán olvastam egy nagyon jó összegzést, miszerint az egész felhajtást két részre lehet bontani: Google Experience és Nexus Experience. Az előbbit kapja meg a két fent említett modell. Nem sokkal leszünk előrébb, mint bármelyik Custom ROM-mal, na jó, hamarabb kapunk frissítést, és kevesebb lesz a bug. Talán egy lépéssel közelebb leszünk a Nexus tulajokhoz, de a Nexus Experience még nem lesz meg. Ahhoz, hogy ezt átélhessük, nem csak a szoftveres oldalra van szükségünk, hanem az ahhoz megfelelő hardverre is. A kettő megfelelő működése tudja elhozni azt, amire sokan vágyunk.

Amikor a fenti gondolatok eljutottak a tudatomig, rájöttem, hogy ezek után az élmények után mi sóvárgunk, akik képesek voltunk drágább modelleket megvásárolni. Kicsit azért vicces.

Pozitívum, marketing
Persze, minden rosszban van valami jó is. És, mivel minden a pénzről és a hírnévről szól, itt sincs más a háttérben. A HTC One, de főleg a Galaxy S4 esetében, akkora volt a felhajtás, hogy ettől zsong(ott) az offline és az online világ egyaránt. Következésképp, nagyszerű ugródeszka volt a Google számára, hogy ismét magára terelje a figyelmet, bár azon sem lennék meglepődve, ha már hónapok óta ezt tervezték a két említett cég vezetőivel. Rivalizálás ide vagy oda, a cél mégiscsak közös: az összes többi mobil operációs rendszer gyártót a lehető legjobban ellehetetleníteni a piacon.

Mi lesz a Nexus névvel?
Erről is sokat lehet olvasni, hiszen a legtöbb felhasználó azért filozofál ezen picit. Régóta beszélgetünk róla a fórumokban, hogy az egyik legjobb megoldás az lenne, hogy minden gyártó a Stock Androiddal szereli az eszközeit, és opcionálisan (kisebb összegért) megvásárolhatja a saját felületüket, amolyan “update” formájában. Ennek tulajdonképpen egy kezdetleges megvalósulása lehet ez a mostani két speciális kiadás. Emellett felütötte a fejét az aggodalom is, amit arra alapoznak, hogy a Google teljesen elmegy a szolgáltatások irányába, míg a hardvergyártást meghagyja a gyártóknak. Ez azért kicsit erős lenne, és öngólt rúgnának. Vannak olyanok akik csak az ő termékeik miatt vesznek Android eszközöket, és mint mindenhol, kell egy referencia, egy támpont amihez viszonyítani lehet. Nem lenne túl logikus döntés a Nexus név bedöntése, mert ha mindenki egyenrangú lenne, akkor nem tartana ott kedvenc platformunk, ahol tart. Röviden: Nexus volt, van és lesz is.

Itt vagy közösségben osszátok meg gondolataikat ;)

(x) hirdetés
2013.05.27.

Ezeket már olvastad?

+