Android-x86 és az Intel Atom netbook – 1. rész: ismerkedéstől házasságig

A közelmúltban Twitteren is feltettem a beugratós kérdést: kétmagos, magonként 1,6 GHz-es Android eszköz 2 GB RAM-mal és 40 GB felhasználható háttértárral, az haladós? Ráadásul csaltam is kicsit, mert igazából a 160 GB háttértárból saját kényem-kedvem szerint jelöltem ki 40 GB-ot… És hát ez így persze hogy haladós! És ha hozzáteszem, hogy az eszközhöz hardveres QWERTY is jár és Ice Cream Sandwich fut rajta?

A címből persze úgyis tudjátok már a rejtvény megoldását: az eszköz egy Intel Atom alapú MSI Wind netbook, amire az Android-x86 project jóvoltából teljesen (na jó, mondjuk 95%-ban) működő Android rendszert tudtam telepíteni. Katt az Olvass továbbra, és gatyát felkötni, igazi kuriózum következik!


Genezis

Genezis átugrása, irány a lényeg!

Hol is kezdjem.

Még 2008-ban vásároltam egy MSI Wind netbookot. Android akkoriban még nem nagyon volt látótérben, illetve telefon oprendszerként éppen akkor kezdett, cserébe a netbook-láz teljes erővel pörgött. (Mennyire más idők voltak ezek!… Mindenki az asztali PC és az erős mobilgépek halálát jósolta, hiszen kinek kéne egy Asus Eee-n kívül más? Aztán persze ha a jóslatok nem is váltak be, a világ tényleg más irányt vett az addigiakhoz képest.) Erős gépre nem volt szükségem (egyrészt volt egy asztalim, másrészt volt egy céges notebookom), valami olyan kellett, amivel akárhol cikket/blogot tudok írni, van egy ssh terminálom, és kicsi, könnyű. Ez lett az MSI Wind: a kétmagos, magonként 1,6 GHz-es Intel Atom már akkor sem volt erős proci (első generációs atomról beszélünk, nem a mai Ivy Bridge-es Ferrariról), RAM-mal relatíve ki volt tömve: bár a 2 GB nem számított soknak, elégnek kellett lennie mindenre; és persze WiFi, bluetooth, és 160 GB-nyi SATA vincsi. És a mérethez szükséges tradeoff: egy szinte semmire sem jó, kb. 2 órát bíró miniakku (amit felbővítettem egy 9 cellásra, ami fénykorában 7-8 órákat bírt, cserébe egymaga volt több, mint 1 kiló), és 10,1″-os, 1024×600-as felbontású kijelző – ezeknek köszönhetően a kis gép a kis akksival, írd és mondd, eredetileg 1 kilót nyomott, mint a Grafitember-féle mérőmókus (“1 kiló vagyok!”).

Aztán telt-múlt az idő, az eleinte Ubuntu Netbook Remixszel lassan de biztosan elketyegő netbook az újabb és újabb Ubuntu verziók, és a bennük az emberiség ellen elkövetett merényletek (Gnome Shell, korai Unity, és társai) eredményeképpen a kis Windről egyre egyértelműbben sütött egy letűnt kor, egyre visszavonhatatlanabbul látszott rajta, hogy elavult. Ennek ellenére gond nélkül ketyegett tovább, és kitartóan szolgálta ki egyre minimálisabb szövegszerkesztői-cikkírói igényeinket, időről időre gondolkodásra sarkallva engem a megfelelő utódlás vészterhes problémakörében. (Hihetetlen, de utálok új eszközt scoutolni.) A legutóbbi Kubuntu próbálkozásom alkalmával aztán Juli kijelentette, hogy a gép a használhatatlanság szintjére lassult és ő részéről ezen a ponton definitív megoldást vár tőlem. (Igen, így szoktunk idehaza kommunikálni.) Ez pedig lökést, hovatovább szikrát adott nekem: ha úgyis mindegy, ha úgysincs ennél lejjebb, miért nem próbálok meg Androidot pakolni a kütyüre? Legfeljebb azzal dobjuk ki.

És rátaláltam az Android-x86 projectre

Közismert tény, hogy a Google az Ice Cream Sandwich-csel kezdődően hivatalosan támogatja az Intel x86 architektúrát az Androidban. Ehhez képest meglepő módon (nálam okosabbak majd talán leírják, hogy hogyan) az Android-x86 project már Froyo óta elérhetővé teszi az Androidot Intel alapú gépekre. Ez történetünk szempontjából persze mellékes, hiszen van nekik egy Android 4.0.4 alapú AOSP ROM-juk RC2 állapotban – ez az, amit én feltettem. (A korai verziók nyilván a tablet support hiánya miatt viszonylag használhatatlanok.)

Maga a telepítés egyszerűbb, mint az egyszeregy, de nem árt néhány dologra odafigyelni. Először is: a telepítő USB stick image egy live Android rendszerként is üzemel. Célszerű bebootolni vele és körbenézni, hogy mi minden működik, és mi az, ami esetleg nem. Ez azért fontos, mert egyrészt egy nem működő WiFi-vel ész nélkül feltelepített Android-x86-tal nem sok mindent lehet kezdeni, másrészt viszont többféle build van, ha tehát valami nem megy, lehet próbálkozni egy másikkal. Aztán nem árt észben tartani, hogy ez nem Ubuntu: a telepítőben pl. nem fordítottak külön figyelmet a gépen már meglevő rendszerek detektálására. Emiatt a fenti ész nélküli telepítés könnyen a gépen futó rendszer hazavágásába, esetleg értékes adatok törlésébe torkollhat. Ráadásul a telepítő által telepített bootloadert egyáltalán nem érdekli, milyen boot partíciók vannak még a gépen, ezeket kézzel kell a GRUB configba később beírni. (A telepítési dokumentáció ehhez segítséget ad.)

Nálam elég triviális volt a szitu: a MSI Wind hardvere kb. teljesen megegyezik az Asus Eee-vel, ami ha minden igaz az ősbuild Android-x86-éknál, így aztán az ethernet porton kívül minden fontosabb dolog vígan ment, amit próbáltam: a WiFi, a billentyűzet, tapipad (oldalsó görgetősávval együtt!) még a hang és a képernyő háttérvilágítása is. Arra is elég hamar rájöttem, hogy a Wind beépített kamerája csak akkor működik, ha még bootolás közben bekapcsolom. Ellenkező esetben hiába kapcsolgatom futó rendszer alatt, az Android már nem találja meg. (WiFi-t, Bluetooth-t ezzel szemben nyugodtan lehet hardveresen kapcsolgatni.)

A rövidke live session után meglehetős izgalomban átméreteztem tehát az Ubuntu partícióit, szabaddá tettem 40 GB-ot Androidnak (az elég sokmindenre elég lesz, nem igaz?), és telepítettem az Android-x86-ot a Wind-re.

És örvendeztem vala

Mielőtt elkezdek ömlgengeni, lássuk pontokba szedve a feketelevest.

A feketeleves (pontokba szedve)

  • Néhány appot nem lehet telepíteni, nyilván az Intel-ARM build parák miatt. A legfájóbb talán a Google Chrome, ezt használtam már Ice Cream Sandwich alatt, és hát hiányzik. Második a Skype, szintén nem indul. Harmadik pedig bármilyen benchmark eszköz. Kénytelen vagyok szemre pontozni a teljesítményt.
  • A Wind felbontása 1024×600, vagyis nem túl nagy mai tabletes szemmel nézve. 160 ppi-n fut az Android-x86, így az alsó sáv kicsit bumfordi, ezen a 10,1″-os kijelzőn szemre olyan 1,2-1,4 centi. Fórumokon azt mondják, 120-on valamivel jobb, viszont néhány app szétcsúszik tőle (az app egy része a “képernyő mellett” van, kilóg), és a kisebb betűk nagyon elmosódnak a felbontás miatt. Maradtam 160 ppi-n inkább. Tegyük hozzá gyorsan: ez a felbontás csak tabletnek kicsi, telefon esetében még mindig jó lenne. Használhatónak tehát használható.
  • Az Ice Cream Sandwich beépített screengrab funkciója nem működik, mégpedig nagyon prózai okból: az elővarázsolásához való billentyűkombó a hangerő fel+kikapcs gomb. Nos, a kikapcs gomb netbookon kicsit máshogy működik.
  • Jelenleg nem működik a suspend funkció. A gép elmegy aludni, aztán kb. 5 másodperc elteltével fel is ébred. Nem tudom mitől van, talán javítják, talán valami hackelés lesz belőle.
  • Az első időkben egyes telefonra optimalizált appok elforgatták a kijelzőt, amit aztán nem mindig sikerült visszaforgatni, lévén a Wind-ben nincs giroszkóp, gyorsulásmérő, stb., és a Screen Rotation menüpontot sem annyira veszi figyelembe. A megoldás végül az lett, hogy telepítettem a nagybonyolultságú Set Orientation nevű appot, amivel force-olni lehet a képernyő pozícióját. Be is állítottam Landscape-re, azóta ezzel nincs gond.
  • Az Android-x86 angol billentyűzettel jön, és bár nyelvet lehet váltani, az a hardveres kiosztást nem változtatja meg. Erre más eszköz kell, amit én meg is találtam az External Keyboard Helper Pro app képében. Pofonegyszerű app, sőt, megkockáztatom: némi Google és egy kis hackelés segítségével én is megtalálnám és amendálhatnám a rendszerszintű keymap-et, de a Keyboard Helper nem drága, és tökéletesen működik: beállítod neki a kívánt kiosztást, onnantól bent csücsül az ikonja a jobb alsó sarokban a notifikációk között, és billentyűzetkoisztás-állítóként üzemel.

Nem jut eszembe egyéb komoly gond, és igazából a fentiek sem komolyak. (A suspend hiánya a legzavaróbb.) Mivel RC szoftverről van szó, időről időre felbukkanhatnak apróságok (a képernyő-elforgatásos is ilyen volt), amik maximum idegesítőek, de nem hard blockerek.

És akkor ömlengünk

Nagyon, nagyon gyors.

Itt igazából abba is hagyhatnám a cikkírást, mert annyira jó a teljesítmény. Nem hazudok, ha azt állítom, hogy ez a MSI Wind soha életében ennyire gyors még nem volt, mint Ice Cream Sandwich-csel. Ubuntu Netbook Remix-szel elfogadható volt, de korántsem gyors. Itt jön elő az, hogy egy eredetileg mobilra készült, következésképpen vékonyka erőforrásigényű rendszer mennyire meglepő eredményt ad, ha asztali hardverre kerül, még ha lassúra is. A kétmagos Atom hirtelen a a piac csúcsát jelentő ARM procik közelébe repül (mondjuk amikor épp ott röpköd akkor persze hajtja a légcsavarokat is rendesen, aka. hűt mint egy erőmű), a 2 GB RAM mai szemmel rengeteg egy mobil eszközben, következésképp taskváltás sose okoz semmilyen fennakadást a rendszernek, bármelyik régi taskra váltok is vissza… Azt pedig nem kell egyetelnem, hogy 40 GB belső tárhely egy telefonban ma mit jelent: ha úgy tartja kedvem, felteszek 500 appot és még mindig töredékét használtam csak ki.

Annyira gyors, hogy bár lássuk, hogy Tegra3 alapú tablet nem volt még a kezemben (csak telefon), a Wind és az Android lenyom minden tabletet, amivel eddig dolgom volt. (Majd egyszer egymás mellé tesszük Kobak Nexus 7-ével és megnézzük, mennyivel jobb a Tegra3.)

Annyira gyors, hogy még a Google Currents, ami egyébként gyakorlatilag bármin képes akadni, még az is nagyon gyors rajta.

Ennyire gyors.

Az új munkagépem

Mondok valamit: annyira gyors, hogy a gépen egyébként meglevő Ubuntu partíciókat azóta sem volt érkezésem betenni a GRUB configba (mert minek), és a kis Androidos netbookot az elsődleges itthoni eszközömmé léptetem elő. Még egy új akkut is veszek neki, hogy ne kelljen állandóan pórázon tartani. (Disclaimer: természetesen ez nem jelenti azt, hogy innentől felhőben tárolom az adataimat. Az offline backup alap, de nem az elsődleges gép feladata.)

Elvileg minden adott a harmonikus kapcsolathoz. A kedvenc appjaim: a Twidere, a Tasks, a Catch Notes, a Google Reader, és a fontos appok: a Gmail, a Calendar, a Talk, a Drive, stb., mind-mind szépen, tabletesen jelennek meg, minden tökéletesen használható, a billentyűzet pedig állandó, gyors, és jó hogy van.

Az Android pedig megint megmutathatja, mennyire erős: idegen pályán (gyakorlatilag PC platformon) nagyon erősen teljesít, ráaásul a kis Wind-nek, amire egyébként az elavult gadgetek szomorú sorsa (e-waste) várna, még legalább egy év használható “harmadik félidőt” adott, és ez önmagában is megható. We leave no gadget behind!


Cikkünk hamarosan második résszel bővül, ahol Cikkünk második részében hősünk egy annotált videó segítségével megmutatja, hogy mennyire gyors a rendszer, illetve kicsit ír majd arról is, milyen a hétköznapi élet egy Androidot futtató MSI Wind-del.

Nyomkodj gombokat >>Share on Facebook
Facebook
0Tweet about this on Twitter
Twitter
, , , , , , , , , , ,

About lipilee

Napközben project manager és architect, azon kívül apa, bringás, zenész, és blogger. Fő lelőhelye Hollandia, illetve Instagram és Twitter.
View all posts by lipilee →