MojAndroid
(x) hirdetés

Régen volt szó a Cyanogenmod 9-ről és mivel a mai napon elkészült az első kiadásra szánt verzió (Release Candidate – RC1) a Samsung Galaxy S II és további 36 készülékre, talán érdemes pár sort bepötyögni a billentyűzeten. Ez még nem végleges stabil verzió, ami azt jelenti, hogy vannak még benne ismert hibák. Ellenben azt is jelenti, hogy ez már napi használatra (daily driver) javasolt kiadás, ami legalább annyira stabil, mint a gyári kiadások. Bár véleményem szerint a cm9 már 1,5 hónappal ezelőtt is stabilabb volt, mint a gyári ICS szoftver, pedig akkor még bőven nightly kiadásokról beszéltünk.

Az RC1 kiadás azt is jelenti, hogy mostantól új funkciók elvileg nem kerülhetnek a kiadásba, csak hibajavítások és fordítások. Azaz a CM9 elkészült, “végleges” szoftvernek tekinthető. Jó hír, hogy mostanra a magyar fordítás is 99,9%-os lett, ami a következő csapatnak köszönhető:

  • Tóth Tamás
  • Buga Dániel
  • Nyilas Péter
  • jómagam

Az RC1 installálása Galaxy S II készüléken ugyanúgy történik, mint a nightly installok. Le kell tölteni és recovery-ből mehet fel. A csomag innen tölthető le.

Ha most szeretnél áttérni a CyanogenMod 9 rendszerre, olvasd el korábbi írásom. A különbség annyi, hogy a leírásban szereplő legfrissebb nightly csomag helyett már ezt az RC1-et töltsd le.

A jelenleg ismert hibák (ami nem működik):

  • TV kimenet: nem működik hibátlanul
  • FM Rádio: nem működik és valószínűleg nem is fog, próbáld Spirit FM alkalmazást a google Playről
  • Ha zenét hallgatsz és értesítés érkezik, lehalkul a zene is. Köszönet érte a Samsungnak, amiért belenyúlt a libaudio driverbe
  • Ha a telefont döntögetjük előre-hátra, hajlamos rossz irányt mutatni a készülék

Mostantól él a hibák riportolásának lehetősége. Itt lehet bejelenteni, ha valami nem működik/nem úgy működik. De nem ám úgy, mint elefánt a porcelán boltban. Egyrészt angolul, másrészt a rizsa kimarad, harmadrészt ennek az útmutatónak megfelelően. Persze lehet úgy is hibajegyet nyitni, hogy van egy Samsungom és a kamera, na aaaaz nem megy rajta, mert dobtam rá egy superhiperfast kernelt és azóta meg pláne nem jó. Csak ha így nyit az ember jegyet, akkor a vége az, hogy le lesz zárva anélkül, hogy valaki egy pillantást is vetne rá.

Mi változott a szoftverben, mióta először írtam róla? Felsorolni is napok kérdése lenne. 2 mikrofon használata a zajszűrés érdekében, teljesen testreszabható zárolt kijelző, téma kezelés, profilok, új kamera lehetőségek és még ki tudja hány név a naptárban. Az első cikkem óta több, mint 2500 változás történt a szoftverben (hibajavítás és új funkciók), ha csak a CyanogenMod oldalt nézem. De ehhez jön, hogy a Google által kiadott 4.0.4 2. kiadása is belekerült a szoftverbe (hiszen ha a Google frissíti az alap kódot, pár napra rá frissül a CM9 alap kódja is, nem 6 hónap alatt, mint a gyártóknál), így IMM76D helyett immáron az IMM76L a rendszer alapja. Talán csak a Samsung Galaxy S III rendelkezik ennyire friss szoftverrel és némelyik Galaxy Nexus kiadás.

Bejegyzésemet pedig ezzel a mondattal zárom, A CM9 számomra is ezt jelenti:

This is what Android should be – and it’s good.

2012.06.26.

+