MojAndroid
(x) hirdetés

A Samsung Magyarország jóvoltából nálam vendégeskedett egy Samsung Galaxy Y. Az Y, a szintén tesztelt már Samsung Galaxy Mini utódja. Nem használnám a nagytestvér szót, mert nagyobb nem lett, s nem sokban változott az elődhöz képest.

A változás sokkal inkább tetten érhető külsőben, mint belsőben. A legszembetűnőbb előrelépés a hátlapban történt. Ezüstös, kellemes fogású hátlapot kapott az Y, amit jó kézbevenni. Az egész telefon remekül összerakott kis jószág. (video)

A geekaphone szemléletes összehasonlításából látható, hogy sok dologban előrelépés a Minihez képest az Y, de van, amiben kevesebbet tud az új belépőszintű Samsung okostelefon.

Míg a Mini 3.1-es kijelzővel rendelkezett, addig az Y-ba csak 3.0-át tettek a kóreai mérnökök. Visszalépés továbbá, hogy a Mini 3MPX-eles kameráját 2-re cserélték az Y-ba. Ez egyébként nem annyira zavaró, egyik telefont sem arra találták ki, hogy az ember óriásplakátokra készítsen képeket.

Ami már most jól látható, hogy a Mini tulajoknak nincs értelme lecserélni a telefonjukat Y-ra. Számukra ott az új szériából a Samsung Galaxy W, amin el kell gondolkozni.

Visszatérve az Y-hoz, a 800 Megahertzes processzor gyönyörűen kiszolgálja a telefont. Itt egy kis video (a minőséget ne kritizáljátok), ahol az Y megmutatja, hogy majdnem annyira gyorsan bootol, mint a mellette levő Galaxy Nexus:

[video:http://www.youtube.com/watch?v=_68E71Hn0jA]

Kinek?

Azt már tisztáztuk, hogy a Mini tulajoknak nincs értelme váltani. Nyernek 200 Megahertzet, de veszítenek is 1 megapixelt, meg egy kicsit a kijelzőméretből. A Galaxy Y az új belépőknek készült. Azoknak, akiknek még nem volt okostelefonjuk, de szeretnének egyet, vagy nem is, de már csak ilyen kapható. Megfizethető, s jól működik. Az az okostelefon, ami teljes egészében kiszolgálja azokat, akiknek a telefon (meglepő módon) telefonálásra van, s csak néha ülnek twitter elé, használják a böngészőt, s a többi “okosfunkciót”. Ők lesznek az elégedett Y felhasználók.

Érdekes, hogy a telefon nevében az Y a Young, vagyis a fiatalokat megcélzó modellre utal. Középiskolai tanárként azt kell, hogy mondjam, a 14+ korosztálynak nem való már ez a telefon, ők valószínűleg inkább a korlátaival találkoznának, mint az előnyeivel. A 320×240 pixeles felbontás sok korlátot szab (erről később). A 14 éve alattiaknak viszont tényleg jó kis első telefon lehet. Ha a szülők ügyesek, elküldik a gyermeket iskolába, bekapcsolják a telefonon a Latitude-öt, s mindig tudják merre csámborog kis csemetéjük. :)
A kicsiknek természetes az érintőképernyő, kiváló első (okos)telefon lehet a Galaxy Y. Az ő kis kezüknek ideális az Y mérete is.
A kérdés csak az ára. Képesek-e a szolgáltatók/a gyártó annyira levinni azt, hogy tényleg “tömegtelefon” lehessen az Y, megengedhessék maguknak a szülők egy-egy ilyen telefon megvételét.

A felbontás

Sajnos a 320×240 felbontás sok korlátot szab (erről már megemlékeztem többször. Nem tudom szó nélkül hagyni). Itt látható egy kép a Nexus S és a Galaxy Y-on megnyitott böngészőről:

Jól látható, mennyivel kevesebb a 320×240 a 800×480-as felbontásnál. Ez sokak szemében igen nagy probléma lehet (nekem legalábbis az). Persze nem mindenkinek, de aki okostelefonként szeretné használni, az biztos vagyok benne, hogy sokszor fog szembesülni ezzel a dühítő apsórággal. Elkopik az ember ujja, mire végigscrolloz egy cikken akár itt az androidportalon, akár bármely másik weboldalon.

Végül

A Samsung Galaxy Y, ahogyan a Kinek részben írtam, egy remek belépőszintű telefon. Ahogy látom a Samsung lassan nyugdíjazná a Mini/Ace/… generációt, s így minden szintén frissítette a palettát. Méltó utódot kapott a Mini is, s aki nem sok pénzért okostelefont venne, annak remek választás. Ha majd az én gyermekeim is elkezdenek iskolába járni, egyedül szakkörökre futkosni, akkor egy hasonló telefon lesz majd valószínűleg, amivel megkezdik a mobiltelefonos pályafutásukat.

2012.01.14.

+