Otthoni médiacenter XBMC-vel, Androiddal

Nemrég (és nem itt) foglaltam össze első körös tapasztalataimat az új, XBMC-alapú médiacenteremmel kapcsolatban, amit még tavaly decemberben, az ünnepek alatt építettem és telepítettem. (Filléres befektetéssel, teszem hozzá.)

Annak kedvéért, aki nem ismerte eddig: az XBMC egy eredetileg XBox-ra készült, közösségi alapon (GPL alatt) fejlesztett médiacenter szoftvercsomag. Az alap filmlejátszás funkcionalitáson felül Library-t is kezel zenéből, videókból (filmekből és sorozatokból), képekből, időjárást jelez, és vagy 100 bővítményt, valamint scriptelhető (de szinte nincs olyan funkció, amire ne lenne már létező script). Szóval zseniális. Egy user journey példát hozva: a DVD-idet begrabbeled ISO-ba és felmásolod a médiacenterre. A médiacenter felismeri a DVD-k tartalmát, IMDb-ről leránt hozzájuk az összes fontos információt. Ezután pedig gyakorlatilag bármi szerint kategorizálva válogathatsz, hogy mit szeretnél nézni. De ugyanez működik zenével, tévésorozattal is. Vagy ha úgy tartja kedved, a Youtube add-on segítségével rákeresel a “miu miujság” klipre, vagy Kisvakond részekre, és nagytévén, egyszerűen nézed őket. Jó cucc, na.

A teljes médiacenter-építős cikket itt olvashatod. E hasábokon (azok kedvéért, akik a teljes sztorira Ubuntutelepítéssel, kábelezéssel együtt nem kíváncsiak) most csak a dolog Android vonatkozását járom kicsit körbe: milyen eszközöket biztosít az Android egy otthoni médiacenter okos felhasználójának?

Nos, a téma hálás, ám nem egyirányú – egy felhasználási módhoz három alkalmazást is tudok ajánlani:

  • Official XBMC Remote: a hivatalos, XBMC csapat által szállított távirka alkalmatosság elvileg még 0.8 állapotú, ezzel együtt nekem egyáltalán nem volt még vele problémám, mondjuk talán a döglött LAN esetén adott béna Java-s hibaüzeneteken kívül. Teljesen jól működik, és nagyon sokoldalú:
    • kezeli a Music és Video library-kat (video library-n belül a Movie-kat és a TV Show-kat külön): a mobil eszközön tudod böngészni kategóriák szerint a library-t, nagyon hasznos;
    • ad egy Now Playing menüpontot, ami (hiszed vagy nem) az aktuálisan játszott médiát mutatja, kontrollálja, stb.;
    • és ad egy “hagyományos” távirányító interface-t nyilakkal, stb., amivel tévészerűen irányíthatod a cuccot.

    Külön tetszenek benne a kis apróságok, mint pl. hogy
    amíg fut az alkalmazás, a telefon hangerő gombjaival a médiacenter hangerejét kontrollálod
    távirányító módban van (Menü gomb nyomására) szövegbevitel mód, ami nagyjából szükségtelenné teszi a billentyűzetes távirányítást — a telefonodról, a kedvenc Android billentyűzeteddel tolhatod az input.
    Jó eszköz.

  • Transdroid: a Transdroidot a Google még júliusban kiebrudalta a Marketről, de ettől méga legjobb torrent kliens Androidra, így megszegtem azt a kvázifogadalmat (nevezzük preferenciának), hogy csak Marketes appot használok. Ez az app GPL alatt van, talán biztonságosnak tekinthető. Az alkalmazás egy egyszerű, de nagyon sokféle torrent szervert támogató torrent kontroller app, vagyis a telefonról tudod távirányítani pl. a médiacentereden futó transmission-daemont. Mindent be tudsz állítani, amit egy GTK-s transmission-on, szóval teljesértékű megoldás — remélem látjuk, hogy már most ott tartunk, hogy a hétvégi filmnézéshez egyáltalán nem kell számítógépet bootolni, minden megoldható a telefon és a médiacenter viszonylatában!
  • EZTVDroid 2ß: az eztv.it a sorozatok specialistája – időnként kicsit krahácsol, de azért House-t, nézni jó. (Mást meg ugye úgyse torrentezünk.) Az EZTVDroid 2ß (a fejlesztő nem volt tisztában azzal, hogy a billentyűzeten ez a ß nem az a ß), szóval ez az app az eztv.it-nek a telefonos felülete, lehet keresni a sorozatokat, megnézni a legutóbbi részek infóját, stb. Kicsit fapadabb, mint a Transdroid, de azért beállítható neki szintén a transmission-daemon, és küldhetők rá a sorozatok új részei. A cikk írásának pillanatában az eztv.it éppen újra hangulatát éli, a House meg téli szüneten van, úgyhogy egyelőre elfogadjuk bemondásra, hogy működik.

Te milyen médiacentert használsz? És ha igen, milyen (Androidos) appokkal irányítod őket?

Nyomkodj gombokat >>Share on Facebook
Facebook
0Tweet about this on Twitter
Twitter
, , , , , , , , , , ,

About lipilee

Napközben project manager és architect, azon kívül apa, bringás, zenész, és blogger. Fő lelőhelye Hollandia, illetve Instagram és Twitter.
View all posts by lipilee →