Readya után (akinek a cikkét pragmatikusan majd csak az enyém után fogom elolvasni) én is tettem egy párnapos tesztkört a Huawei Magyarország jóvoltából nálunk járt Huawei Mediapad-del, ami bár itthon még nincs hivatalosan kiadva, az Egyesült Államokban T-Mobile Springboard néven pont a napokban mutatták be, így ez a miniteszt amerikai olvasóinknak most külön aktualitást kapott. Ráadásul a Huawei pont tegnap jelentette be a CTIA konferencián, hogy 3 éven belül a Top 5-ben akar lenni mobileszközök eladása terén, külön pikantériát adva a most piacra kerülő eszközeinek.
Előrebocsátom, hogy ez a cikk nem tekinthető a tőlem megszokott készüléktesztnek, inkább amolyan hibrid: tudtam használni az eszközt pár napig, de az idő rövidsége és más feladatok miatt nem tudtam koncentráltan használni – így leginkább a benyomásaimat tudom leírni, aztán meglátjuk.
A hardver
Lássuk tehát, miből élünk:
- 1200 MHz-es, kétmagos Qualcomm Snapdragon proci, Adreno 220 GPU-val
- 7″ IPS TFT 1280×800 pixel felbontással
- 1 GB RAM, 8 GB ROM
- 5 Megapixeles és 1 Megapixeles kamera, 720p videófelvevő
- HDMI csatlakozó
- 4100 mAh akku
- Android 3.2 Honeycomb rendszer
A teljes speckót itt éred el.
Unibody vágódeszka
Az eszköz kifejezetten szolid alumínium unibody házban érkezik, nagyon szép a külseje. Vélem, hogy amikor a Huawei (ha nem is Top 5, de) a Top 10-be kerül, az Apple azonnal ugrani fog erre. Aluház, négyszög alakú, képernyője van – skandallum! Az alu toknak köszönhetően masszív érzetet kapsz, ha a MediaPad-et fogod, és ez még a specifikáció szerinti súlyán (390 gramm) sem látszik meg annyira; itt teszem hozzá, hogy az én mércém szerint 390 gramm még mindig túl nehéz egy egykezes eszköznek, de a piac (Samsung Galaxy Tab 7″: 345 g, iPad 2: 613 g) ellentmond nekem.
Az IPS TFT per definitionem az egyik legszebb képernyőtechnika jelenleg (nyilván nem Hiper AMOLED Ultra Pluszplusz, de az ára sem lesz az), az egyetlen picit zavaró dolog a tesztkészülék esetében képernyő jobb szélénél levő enyhe kivilágosodás volt – nyilván valahogy a háttérvilágítás kandikál ki, de ne úgy képzeljük el persze, hogy szembevilágított, csak kicsivel világosabb volt a képernyő. Ha @fboldog nem hívja fel rá a figyelmemet, talán fel se tűnt volna.
A hardverrel hands down a legnagyobb probléma a különálló töltő: a MediaPad nem micro-USB-ről, hanem saját formátumú töltőről tölthető. Ez természetesen azt jelenti, hogy ahol a töltő, ott a hatalom, felejtsd el, hogy a havernál rádugod az ő telefontöltőjére. Amíg a tabletek nem bírnak napokat-heteket egy töltéssel, ez probléma marad, és a MediaPad tulajdonosa úgy járhat, mint én, akinek (irodai töltés híányában) hazafele a villamoson merült le az eszköz. El is maradt a “MediaPad, mint ebook olvasó” teszt.
Ezt az extra lukat némiképpen kompenzálja egy másik: a MediaPad kapott egy HDMI csatlakozót. És nem fél használni! Már ha azt vesszük, hogy 1080p videót játszhatunk le vele.
Exkluzív pingpongütő
Ezek után térjünk szoftveresebb vizekre. Amikor anno bejelentették, a MediaPad volt az egyetlen (és így az első) eszköz, ami ötvözte a Qualcomm kétmagos Snapdragon architektúrát a Honeycomb-bal. Speckómániásoknak ez azt jelenti, hogy a Huawei volt az úttörő az addig NVidia Tegra 2 uralta Honeycomb világban (-ból), nekünk többieknek pedig annyit, hogy a cucc meglehetősen jó, 2 magos, magonként 1,2 GHz-es Snapdragont kapott, ami elég jól is hajtja, valamint 3.2-es Honeycomb-ot, ami (a cikk írsának pillanatában) 0.1 Honeycombbal több, mint a legtöbb tablet. Ilyenkor jön a magyar ember, hogy “akkor adjanak 0.1 Honeycombbal kevesebbet, de olcsóbbér’ akkor”, de erre semmi szükség: a MediaPad várhatóan (bár árazást még nem tudunk) nagyon versenyképes lesz a mai tabletek piacán.
A Honeycombhoz nem is nagyon nyúlt hozzá a Huawei, legalábbis a teszteszközön. Ebből nekem kitűnik a képernyőkép készítésének lehetősége (érdekessége, hogy .bmp-be menti a screenshotokat, Windows Paint guruk előnyben), aztán a naptár és a 3D gallery, amiről nem tudtam hirtelenjében eldönteni, hogy új skint kaptak, vagy a Honeycomb új verziójában lett új a kinézet. A nálunk járt darab ezen felül tartalmaz egy rakás kínai piacra szánt appot, pl. a “Kína, a nagy sziget” GPS appot, amiben kínán kívül csak a világóceán van, aminek valahol a közepén ott csücsültem én is, a geolokált WiFi hotspotommal együtt. Ami még érdekes és hasznos: a Huawei előtelepített egy Office alkalmazáskészletet, amiben egészen jó szövegszerkesztő van (template-ekkel), sőt, még Powerpoint prezit is gyárthatunk rajta.
A rendszer általában véve megfelelő sebességű, bár a hajunk azért nem lobog: itt-ott lassan nyílnak meg menük, drawerek. Mindenesetre összélmény szempontjából gyorsabbnak tűnik, mint az általam eddig látott 10.1-es cuccok.
Akku, teljesítmény, kamera
Talán a rendszer nem végleges mivoltának tudható be, hogy az általam általában lefuttatott Quadrant nem futott le, így alternatív benchmark után kellett néznem. Ebből azért látszik, hogy a MediaPad a HTC Sensation és a Samsung Galaxy S II közé furakodott be teljesítményben, ami szép eredmény.
Az akku a nálam járt eszközben közepesen teljesített: 24 órás futás után 28%-on állt. A 24 órában benne volt: sok-sok WiFi, sok böngészés, nethez köthető dolgok (hírolvasás, chat – amit egy tablettel tenni szokás), kevés játék, kevés videó, és zéró 3G, mert nem tettem SIM kártyát az eszközbe. (De tehettem volna, mert SIM slot éppenséggel van benne.)
Ami viszont fontos: a 7″ formátum továbbra is a tökéletes tablet méret, és a MediaPad erről megint meggyőzött. Se nem kicsi, se nem túl nagy (bár az én mércémmel ugyebár túl nehéz). Az 1280×800 pixeles IPS TFT pedig 7″-on igen szép, a 217 ppi pixelsűrűség nagyjából a teljes Android mezőny elé helyezi az emberi szem számára egyik legfontosabb marker skálájában. Röviden: szép, amit látok.
A tablet két kamerája közül az androidportal.hu az előlapit ajánlja: azzal lehet érdemben Google Talk video chatelni, míg a hátlapi kamerával ugyan lehet fotózni és videózni, de nem érdemben. Tesztképek a cikk végi galériában, mondom: nem nagy durranás a kamera.
Összefoglalva
A Huawei MediaPad jól összerakott, erős speckókkal rendelkező készülék. Ha az ember túlteszi magát a különálló töltőn, nem nagyon találni a hardveren kivetnivalót, így kíváncsian várom, milyen lesz a végleges, piacra szánt firmware-rel, és remélem, jár még nálunk. Azért is izgalmas koncepció, mert az első olyan próbálkozásnak ígérkezik, ahol belépő áron izom hardvert kap a vásárló. Emiatt érdekes lesz látni, hogy milyen árazása lesz akár USA-ban, akár itthon.
…És most végre mehetek, és elolvashatom, mit írt róla Readya barátunk!
