Tegnap óta kapható a Telenor első saját márkás készüléke, a Telenor One Touch. A Telenor jóvoltából hozzánk is eljutott egy tesztdarab, úgyhogy nekiestem, ahogy szoktam: saját telefonon adatforgalom ki, és átálltam a One Touch-ra egy hétig, hogy lássam, milyen mindennapos használat közben. Olvasd tovább és megtudod!
A vas
A Telenor One Touch alapja az Alcatel One Touch OT-990, ezen módosították némileg a firmware-t és erősítették (telenor propeller útján) a brand megjelenést. A készülék alapvető hardveres varázsszavai a következők:
- 600 MHz-re (le)tekert Qualcomm MSM7227 CPU, Adreno 200 GPU-val
- 512 MB ROM, ebből 200 MB érhető el felhasználói programok számára
- 3,5″-os, 320×480 pixel felbontású képernyő
- 5 Megapixeles hátlapi kamera LED vakuval, 0,3 Megapixeles előlapi kamera
- FM rádió
- 1300 mAh akku
- SAR érték: sajnos nem elérhető
- Android 2.2.2
A teljes specifikáció a PDAdb-n érhető el.
A speckókból látszik: ez nem egy csúcskészülék, hanem a belépőszint. Ez szerencsére (és különösebb reklám nélkül) az árán is meglátszik, így egy logikusan összeállított csomaggal állunk eddig szemben.
Kézbe véve
A One Touch kifejezetten jól van összerakva. Az anyaghasználat, bár nyilván nem fém és üveg, hanem műanyag, de jó: az előlap valamiféle mattmetál fényű kék (gyöngyházfényű? hogy hívják ezt?), oldalt kis krómozott csík, a hátlap pedig mintás, szürke. Minden felület csúszásgátló, még izzadt tenyérrel is, kézbe véve azt érzed, hogy nem esik szét, nem nyöszög, nem mozognak rajta darabok – ez egy jó hardver, még ha súly terén kicsit kevesebbet is várna az ember. Sose volt még Alcatel a kezemben, kellemesen csalódtam.
A telefon előlapján 3 kapacitív (menü, keresés, vissza) és egy fizikai (home) gomb található – a kapacitív gombok haloványan ki vannak világítva, a fizikai nem, viszont annyira elüt felületben a környezetétől, hogy nem okoz problémát megtalálni. Notifikációs LED sajnos nincs, még a gombok világításával sem oldották meg, hogy pl. villogjon, ha email jött. Érdekes módon a felhasználó értesítése valahogy nem feature ebben a kategóriában, pedig nem rakétatudomány és szerintem sokat tesz hozzá az élményhez az, hogy nem kell időnként bekapcsolni a kijelzőt cask azért, hogy lássam, érkezett-e valami.
Ami még vicces és egyértelműen hardveres tervezési bug: ha töltőre van dugva a telefon, időnként (gondolom valami kósza induktivitás miatt) szarakodik a kijelző és nem, vagy nem úgy működik, ahogy szeretnéd. Ez azért fura, mert így ha töttyölni akarod a telefonod, kénytelen vagy lehúzni töltőről. Márpedig töltőn sokat lesz, de erről majd később.
Bekapcsolva
A One Touch kijelzője közepesen ergya. Jobb, mint egy Moto Charm, de kanyarban nincs semmilyen 600×800-as felbontású képernyőhöz – nem csak méretben, minőségben sem. Ne lepődjünk meg ezen, és ne higgyük azt persze, hogy ettől használhatatlan az eszköz! Jó az, csak kategóriához illeszkedik. (Kezdem azt érezni egyébként, hogy az Android élményt a 480×800-as kijelzőkre optimalizálták. Megérzés, nem tudom így van-e.)
Bekapcsolás (és a tesztkészülékeknél kötelező factory reset) után a következő dolog, ami szembetűnő, az a hibás (vagy: furcsa) APN beállítás. Valamiért olyan Telenor APN volt rajta defaultként beállítva, ami egészen addig működött (a kis notification bar-os ikon tanúsága szerint), amíg nem volt adatforgalom. Amikor valamely app forgalmazni kezdett volna, eltört az adatkapcsolat. Így mielőtt neki tudtam volna állni az accountjaimat beállítani, APN-t fixáltam a Telenor leírása alapján, aztán indulhatott a buli.
A telefonon 2.2.2-es Android fut, amit nem nagyon babráltak meg, szinte teljesen alaprendszerrel állunk szemben. Az isten áldja meg ezért a megfelelő döntéshozókat! És gondolom olcsóbbra is jött így ki a fejlesztés, valamint talán egyszerűbb lesz majd (ezért remélhetőleg megtörténik) a 2.3-as Android főverzióra frissítés.
Egyedi launcher fut rajta, és bár ez persze igény esetén lecserélhető, én nem éreztem igényt rá: a default launcher (ami nem az Android default, hanem a One Touch default) alap, de teljesen barátságos, szolidan néz ki, nem akad képernyőváltáskor, és állítható, hogy hány home screent akarsz látni. Nem egy Nemzetközi Űrállomás, de mindent tud, amit kell.
A lock screen-t szintén lecserélték: egyrészt lefele húzva kell feloldani, másrészt töltöre dugva aranyos animált effektel hozza tudomásunkra, hogy a telefonba éppen csöpög bele a töltés. Most már legalább tudom, hogy a mAh zöld! (Kivéve ha kevés van belőle: olyankor piros.)
Ettől eltekintve tényleg szinte teljesen békén hagyták az AOSP rendszert. Van pár egyedi widget, egy minimálisan átbőrözött hívás funkcionalitás, meg nagyságrendileg 10 db. app, amit alaptelepítésként kapunk:
- Ex-Twidroyd UberSocial, ami abból a szempontból szerencsétlen, hogy a pár napos Twidroyd-UberSocial egyesülés eredménye jelen állapot szerint egy indításkor Force Close-oló UberSocial
- AccuWeather
- “Easy Installer”, egy alkalmazásokat telepítő app
- Jegyzettömb
- Layar
- Zseblámpa
- Opera Mini
- OfficeSuite
- Shazam
- SyncML kliens
- Telenor Segítség app
- Palringo
Ezek nagy része nem zavar vizet, kis részét pedig (Facebok, meg egy valamilyen Twitter kliens) úgyis mindenki használja. Máshogy kifejezve: bár így listázva talán soknak tűnik, közel sem annyira intruzív a gyártói/szolgáltatói befolyás, mint egyes “márkás” gyártóknál. És félreértés ne essék: ez jó dolog.
Bár természetesen az alap Android billentyűzet is fent maradt, a default billentyűzet app a TouchPal lett. Nem vagyok nagy TouchPal fan, és amikor többszöri, akkumuláltan kb. fél órányi kereséssel sem találtam meg a @ karaktert, feladtam, és átálltam a stock billentyűzetre.
Ezen felül még egy érdekes app/widget jön az eszközzel: az Adatkorlátozó. Egyszerű, mint a faék, a felhasználó beállíthatja, mekkora adatcsomag tartozik az előfizetéséhez, az app pedig azt elérve figyelmeztet, vagy kikapcsolja az adatforgalmat. A felhasznált mennyiséget pedig egy widgeten követheti az érdeklődő felhasználó.
Ez az app szerintem nagy ötlet, mert rájöttem, hogy a One Touch-nak nem én vagyok a célközönsége a GB-os csomagommal: ezt a telefont vélhetően 50-100 MB-os csomagokkal fogják a legtöbben megvenni, márpedig itt számít, hogy hol tartasz éppen az adatforgalommal. A figyelmes mérnökök előtelepítettek egy 1×1-es adatforgalom-kapcsolgató widgetet is, ezt ki is pakoltam a home screenre, hasznos darab.
Még egy alaprendszer dolog, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül, a készülék magyarítása, ami annyira rossz, hogy már jó, figyelj:
- Állítsa álló és fekvő elrendezés, slide lefelé szimbólumok…
- Allítsa be az alapvető billentyűzet beállítás
- Válassza ki a nyelvet használhatja
…és így továb. Inkább visszaállítottam angolra a nyelvet.
Akku, teljesítmény
A One Touch teljesítményére igaz a tétel, hogy ingyenebéd nincs: a Quadranton a 445 pont a mai kétmagos-procis, bőven 2000 fölötti pontszámos világban nagyon kevésnek tűnhet, de egyrészt negyedakkora kijelzőt kell vele hajtani (ez persze részben bele van kalkulálva a benchmarkba), másrészt ez belépő szint, itt a 3D játékok per definitionem szóba se jönnek. Gmail-re, Google Maps-re, szociálisháló-építésre bőven, Angry Birds-ezésre és egyéb alapjátékokra szűken elég a kraft, tehát az alapfunkcionalitás megfelelő sebességű, jól használható.
Az akksi már érdekesebb: megpróbáltam a szokásos lipilee-féle referencia felhasználást lemérni, de a reggel töltött telefon, ami este még jópár százalékon állt (valahol 20 és 30 között), az éjszaka folyamán valamikor egyszerűen a kisülésig lemerült. Úgyhogy miután elmentem érte a kisüléshez, gondolkodtam, és arra jutottam, hogy
- vagy nagyon elszállt valami app (az UberSocial-ra gyanakszom)
- vagy egyszerűen ennyit használ a 3G chip
Aztán arra gondoltam, hogy ezt a telefont nem arra találták ki, hogy állandóan be legyen pattintva a 3G, és megpróbáltam úgy használni, hogy csak akkor kapcsolom be az adatforgalmat, amikor tényleg használni is akarom. Így a telefon kicsit több, mint 2 napot elkarcolt, ebben már volt némi (tényleg csak pár perc) drótnélküli pányvázás WiFi tethering is. Szóval az akku nem egy nagy durranás.
Fényképezőgép, média
A beépített 5 Megapixeles fényképezőgép megintcsak nem a legjobb 5 Megapixel, amit életemben láttam, itt is érvényesül a belépőszint: a HTC Desire-em (szintén 5 Megapixeles) kamerájával sokkal jobb képek készülnek; a One Touch teljesíti a feladatot, de a World Press Photo díjra azért ne ezzel menj rá. Természetesen a cikk végi galériában (a képernyőképek és a készülékfotók után) találsz pár módosítatlan tesztfotót, hogy ne csak az én szubjektív véleményemre kelljen hagyatkoznod.
A készülék hátulján található kis hangszóró érdekes: pl. Youtube lejátszáskor valahogy olyan érzetet ad, mintha egy surround stereo kis kütyü szólna, pedig nem az. Mégis, elég jó minőségben szól, jót tesz neki.
Összefoglalva
Vannak hibái a One Touch-nak, de szimpatikus darabnak találtam. A felhasználói élmény jó (ha nem magyarul használod), az összeszerelés minősége pedig szerintem nagyon jó. Legnagyobb hibája az akku (reméljük, hogy tényleg az UberSocial okozza és hamar javítják), ezen felül negatívumként lehet említeni a magyarítást – minden másban hozza azért a kötelezőt.
Azoknak, akik egy olyan belépőszintű (mondjuk ki: olcsó) okostelefont keresnek, ami a kategóriájához viszonyítva pattanós, és alacsony adatforgalmat generálnak, de mégis szeretnének egy relatíve szép és jól összerakott eszközt, jó választás lehet a One Touch. Az én képzeletbeli polcomon a Samsung Galaxy Ace mellett van, rosszabb akksival, és valamivel jobb kijelzővel.
