MojAndroid
(x) hirdetés

Azt már (ha máshonnan nem akkor) a Hírhétfőből tudhatjuk, hogy a HP, leállítván a WebOS fejlesztését (és tulajdonképpen az életét) egy utolsó megalázó lépésként úgy döntött, hogy 99 dolláros villámáron elpasszolja az összes raktáron levő TouchPad-et.

Namost: a TouchPad a maga kétmagos, 9,7″-os mivoltában 99 dollárért egy igencsak jó vétel, ráadásul természetesen már folyamatban van az Android portolása az eszközre.

És most jön a csavar: néhány vásárló ugyanis “gyári” előtelepített Androiddal kapta meg a TouchPad-jét. (A cikk végén videót is mutatunk z Androidos TouchPad-ról.) Összeesküvés!

A dolognak a jelek szerint egészen prózai oka van: a TouchPad Qualcomm chipsetet használ, a Qualcomm-os szakemberek pedig ugyanúgy csak geekek, mint mi. Márpedig a geek, ha a keze közé kerül egy hardver, arra megpróbál nyílt oprendszert tenni. Így tettek a Qualcomm mérnökei is, és néhány TouchPad így Androidos teszt-tabletként végezte. Aztán a “mindennek menni kell” akció keretében vélhetően nem volt idő már a hivatalos WebOS buildet rátenni, így maradt az Android.

Persze ez tesztverzió, Android Market pl. nincs is rajta, de bizonyítja, amit már eddig is tudtunk: a TouchPad remek alapanyag Androidos tabletnek.

És hogy hogy pattan TouchPad-en az Android? Hát így:

[video:http://www.youtube.com/watch?v=YTLZHH50V7A]
2011.08.26.

+