MojAndroid
(x) hirdetés

Tegnap már gyorsan összeszedtem a fontosabb dolgokat a 12,5 milliárd dolláros Google-Motorola üzlettel kapcsolatban. Egyértelmű, hogy ez az üzlet főleg a szabadalmakról szól, de persze tegnap óta sok különböző vélemény és spekuláció látott napvilágot az egyéb aspektusokról. Ezekből álljon most itt egy kis csokor, plusz persze a lipilee-féle véleményezési hozzáadott érték.

Lássuk tehát:

  • A Motorolát a Microsoft is meg akarta venni. Nem meglepő: a Motorolának még a MS-nél is több szabadalma van, ráadásul ha úgy vesszük, ők teremtették a mobiltelefont, mint olyat.

    Azután, hogy 1969-ben Neil Armstrong egy Motorola mobil eszközön (oké, rádión) mondta az emberiség egyik talán legfontosabb mondatát (“one small step for [a] man, one giant leap for mankind”), 1973-ban a Motorola mutatta be az első, bárki által beszerezhető “hordozható telefont”.

    Mindehhez adjuk hozzá, hogy ők a kezdetektől az amerikai (meglehetősen rossz) szabadalmi rendszerben dolgoztak, értik és használják. Eredmény: a 17000 (+7500 függőben levő) elemből álló szabadalmi portfólió egy nagyon erős elrettentő arzenál. (És igen: ettől a szabadalmi rendszer még rossz.)

  • Felvetés szinten elhangzott, hogy mostantól a Google Nexus eszközöket borítékolhatóan a Motorola fogja gyártani. Ez nem igaz, legalábbis a következő Nexusra (Nexus Prime?) szinte biztosan nem: egyrészt Andy Rubin kijelentette, hogy a Motorola nem fog exkluzivitást élvezni az Android gyártók között (erről még később szólok), de ennél sokkal prózaibb ok is van: a Motorolát a Google mondhatjuk, hogy sebtiben vette meg, a következő Nexus tervezése viszont már vagy fél éve folyamatban kell legyen. Ráadásul a Nexus hamarabb meg fog jelenni (ősszel, de legkésőbb év végére), mint hogy a Motorola felvásárlás befejeződik (legkorábban év végére, vagy jövő év elejére).
  • A többi gyártó: félnek, elhagyják a hajót, vagy tényleg örülnek? Nos, az első reakciók mindenhonnan pozitívak (ahogy azt tegnap már említettük), kommunikációs szinten legalább. Egyértelmű, hogy a szabadalmi vasmarok fojtogatásában a Samsungnak és a HTC-nek is nagyon fontos a Motorola által közvetve képzett védőernyő. Az is jogosan merül fel azonban, hogy most, hogy a Google-nak saját hardvergyártója van, a többiek berezelnek, és (mint a spekulációk mondják) átállnak Windows Phone-ok gyártására. Nos, lássuk pontról pontra:
    1. Andy Rubin (lásd a fenti nyilatkozatot) és a Google vállalása szerint a Motorola házon belül külön lesz kezelve, és az Open Handseat Alliance rendes tagjaként ugyanúgy fog hozzáférni az Androidhoz, mint a többi OHA tag. Ez egy logikus lépés, és szükséges vállalás a Google-től, ha nem akarja elveszíteni a többieket.
    2. Valószínűleg nem is fognak itt megállni a vállalásokkal, hanem további, a mostani nyilatkozatnál kézzelfoghatóbb garanciákat fognak letenni az asztalra. Addig is az Androidos ipar többé-kevésbé a Google jófejségére kell, hogy hagyatkozzon, ahol fontos azért megjegyezni, hogy a Google nem Microsoft, és céges mottó szinten nem genyóznak a partnereikkel (sem), tehát mondhatni az adott szavuknak is nagy értéke van. Persze hippi illúziónk se legyenek, a Google is csak egy korporáció, és mint ilyen, anyagi érdek mentén lép – szerencsére az anyagi érdek is a többgyártós modell megtartását diktálja.
    3. Az pedig, hogy a többi “nagy” elhagyná a hajót: nos, nem tűnik valószínűnek. Egyrészt amíg nincs konkrét “ellenséges” (vagy annak ítélhető) lépés a Google-től (pl. a Motorola irányába tett egyértelmű kivételező gesztusok), addig nem tűnik reálisnak, hogy egy Samsung vagy egy HTC megbolygassa a hosszú évek fáradságos munkájával kialakított-csiszolgatott Androidos fejlesztő- és gyártókapacitását, nem beszélve a (sokszor érzelmileg az Android irányában motivált) felhasználói bázisukról.
    4. Másrészt pedig az Android továbbra is egy nyílt forráskódú, rendszer. Ez két dolgot jelent: 1. olcsó, vagyis nem éri meg csak úgy egy licenszdíjas zárt platformért elhagyni; 2. ha valakinek nagyon nem tetszik, amit a Google művel (de mondom, ez nagyon long shot), simán forkolhatja. Pusztán egy felvásárlás miatt egyből a Microsoft zárt kebelére borulni és feladni ezt a relatív szabadságot és mindent, ami vele jön, elég nagy badarságnak tűnik.
  • A fentiektől függetlenül két fontos dolgot azért ne felejtsünk el:
    1. Ha a Windows Phone népszerűsége növekszik valamelyest, és a jelenlegi “mi az a Windows Phone” ismertségi kategóriából átlép mondjuk a “mintha hallottam volna róla” kategóriába, az (az innovációs verseny erősödése miatt) csak nekünk, felhasználóknak jó.
    2. Bármilyen negatív következményei is legyenek (majd, egyszer, esetleg) ennek a lépésnek, azok évek múlva fognak begyűrűzni, az viszont tény marad (és egyre jobban az lesz), hogy az Android a világ legnépszerűbb okostelefon platformja, szóval meglehetős nagy játéktere van és lesz.

Összefoglalva: az idő majd választ ad a hosszabb távú kérdésekre. Az viszont egyértelmű, hogy ez a felvásárlás az instant bajra (a szabadalmi perekre) megoldást nyújt, és (ebben nem füllent a Google) garantálja, sőt: erősíti az Android nyíltságát. Tekintsünk rá úgy, hogy most végre kiegyenlítődtek a jogi erőviszonyok, és a versenyzők visszatérhetnek versenyezni arra pályára, aminek értelme van: a technológia, a fejlesztések, és a minél jobb eszközök pályájára.

2011.08.16.

+