MojAndroid
(x) hirdetés

UPDATE: néhol átírtam a teszteket, az új információk alapján illetve bekerült egy újabb alkalmazás is. Illetve lementem egy rövid sétára és megnéztem mind a négy alkalmazást ugyanazon a távon. Hogy én mit meg nem teszek értetek… :)

Itt a tavasz, ami nálam a bringa szezon kezdetét jelenti (nem, nem tekerek télen, akkor se). Ennek örömére gondoltam beszerzek egy Sport trackert, mégsem jönne rosszul ha látnám, hogy mi, merre, hány méter. A Marketen van egy halom, de én most csak hármat teszteltem és egyelőre egyet zártam ki. De ne szaladjunk ennyire előre. A következő 3 alkalmazást teszteltem:
– Endomondo (ha már ajánlott kategória a Marketen illetve egy barátom is ajánlotta)
– Runtastic (szintén ajánlott kategória a Marketen)
– CardioTrainer (ezt Facebookon láttam barátoknál)
– RunKeeper Pro (kommentben ajánlották)

Kezdjük az Endomondoval, ha már ez tetszett legkevésbé. Nem is sorolnám fel, hogy mennyi sportágat tud logolni, hiszen mind a 4 app nagyjából ugyanazokat tudja. Legyen elég annyi, hogy a futástól, a kerékpározáson át, akár a síelésig szinte mindent. A felület letisztult, de nekem sem a színvilága, sem maga az alkalmazás nem tetszik. Ez még nem is lenne gond, hiszen a tudás lenne a lényeg. Ebben nem igen van hiba és az apphoz tartozó honlap is rendben van. A regisztráció történhet új felhasználó létrehozásával, de akár a Facebook oldalunkhoz is hozzá tudjuk kapcsolni. Természetesen az edzéseket bármikor visszanézhetjük a history alatt, ahol megmutatja mennyi kalóriát égettünk el (hozzávetőlegesen), milyen átlagsebességet értünk el és így tovább. UPDATE: A social network része ennek is majdnem rendben van, de csak majdnem. A honlapon lehet beállítani, hogy twitteren és facebookon meg szeretnénk osztani az edzéseket vagy sem. Ellenben a térképet nem lehet privátnak beállítani. Ez nagyon nagy hiba. Az rendben van, hogy twiterre kiírom az edzést, de az már nincs, hogy bárki megnézheti, hogy merre jártam, ha akarom, ha nem.

Következzen a Runtastic. Ez az alkalmazás egyből a szívemhez nőtt. Letisztult ikon, letisztult alkalmazás és kellemes színek. Mondhatnátok, hogy ez lényegtelen, de nem az. Ha egyszer van 5-8 alkalmazás, ami ugyanazt tudja, akkor az ilyen apróságok igenis számítanak. Ez a tracker Németországból érkezik ha jól tudom és meg kell mondjam olyan is. Illetve a hozzá tartozó honlap is. Tényleg minden a helyén van és mindent megtalálsz elsőre. Igazából most jutott eszembe a szó, amit kerestem: precíz. Amivel többet tud az Endomondonál az az, hogy itt meg tudjuk osztani az edzések eredményeit twitteren és facebookon is. Akár azonnal, akár a korábbi edzéseket bármikor. Az egyetlen zavaró körülmény, hogy ez az egyetlen app, ahol reklámok vannak és csak a Pro verzió megvásárlásával tűnnek el (vagy Ad block, de a HTC Desire-m nincs rootolva, márpedig edzeni nem viszem az SGS-t). Illetve van még egy. UPDATE: A megtett edzések nyilvánosak és nagyon jó, hogy külön a térkép megjelenítését is le lehet tiltani. Azaz ha akarom bárki megnézheti az elért teljesítményt de azt nem, hogy merre is jártam.

Következzen a CardioTrainer. Ez jelenleg még béta, de ennek ellenére nekem semmi gondom nem volt vele. Egyelőre ennek a leggyengébb a honlapja, de tud néhány dolgot, amit a többiek nem. Egyrészt a Google Health-el is össze lehet kötni, azaz oda is menti az adatokat ha akarjuk. Másrészt képes pl. az edzés indításakor elindítani a zenelejátszónkat. HTC Desire (2.2) alatt működik, Galaxy S (2.2.1) alatt azt mondja ezt nem tudja kezelni. Ami azért jó, mert ha zenét hallgatnánk közben a telefonról, nem kell külön elindítani a zenelejátszót is. Tudunk élni enélkül is, de minek (itt kicsit plagizáltam, az egyik következő Hölgyek és az Android riportból), ha egyszer ez jó? Ami még tetszetős, hogy az értesítési sávban folyamatosan tudja mutatni, mennyi kalóriát égettünk el, mely napokon. Ehhez az apphoz le tudjuk tölteni a Cardio Trainer widgetet is, ha szeretnénk valamelyik home felületre kirakni illetve a fogyásunkat segítő kiegészítőt is, a Weight Loss for CardioTrainer-t, amely jelenleg 2.99 dollár helyett ingyenes. A social network része viszonylag jónak mondható. Facebookon FB appot használ és csak a barátok látják a térképet, twitterre pedig csak az adatokat írja ki. Ellenben a twitteres követők nem láthatják az edzés grafikonjait. Kicsit félmegoldás, de nem rossz.

Végezetül a RunKeeper Pro-t említem meg, amelyet kommentben ajánlott egy kedves olvasó. Egészen jó az app és mindent tud, amit a többiek (Google Health és widget nem). Nekem egy kicsit fura az edzés közben adott információ illetve ugyanez igaz a history-ra is. A honlap rendben van és itt is be lehet állítani, hogy a térkép privát legyen, de a többi adatot bárki láthassa. Információ oldalon nekem hiányzik a minimum és maximum sebesség megmutatása. Ez ugyan futásnál nem tudom mennyire fontos, de én kerékpározom és szeretem tudni, hogy mennyire voltam adott esetben lusta illetve mekkora maximális sebességet értem el (az edzések bizonyos szakaszaiban kihajtom magam maximumra). Ezekkel úgymond együtt lehetne élni, de ismét felmerül a kérdés, hogy minek ha van olyan app, ami mutatja amire szükségem van. Ezek miatt még nem is vágná el magát az alkalmazás teljesen, de azt már nem tudom neki megbocsájtani, hogy csak akkor marad csendben, ha a média hangerejét leveszem nullára. Hiába kapcsolok ki minden pipát az audio beállításoknál, csak beszél.

Most jönne az a rész, ahol jól megmondom a tutit, hogy melyik a legjobb. Nos, ez nem ilyen egyszerű. Mindegyik tudja azt, amit alapesetben elvárunk egy ilyen programtól. Google mapsen mutatják merre jártunk, milyen útvonalat jártunk be, mennyi kalóriát égettünk el, mennyi időt töltöttünk az edzéssel, minimum/maximum/átlag sebességet és így tovább. Én magam nem szeretem az Endomondot, ezért töröltem is. Ellenben valamiért 250e feletti letöltéssel bír és a Marketen az ajánlottak között van (bár az sem lepne meg, ha ez a két dolog összefüggésben lenne egymással). Tehát egy kiesett, de ezt is sokan szeretik. A RunKeeper Pro mindenáron beszélni akar és ezt nehezen viselem, ezért őt is kiejtettem. A maradék kettő között viszont nem tudok dönteni egyelőre. A social network mind a négyben teljesen rendben van.

Just completed a 0.33 mi walk with @. Check it out!

just completed a runtastic walk of 0.53 km in 5 min 38 s with App:

just walked 0.5 km in 4 mins and burned 32 calories on 3/14/11 at 9:09 PM

Was out walking 0.57 km with . See it here:

Én mp3 lejátszóról hallgatok zenét mozgás közben, az elégetett kalória folyamatos mutatása és a Google Health pedig nem mozgat meg. Ha őszinte vagyok, a Runtastic tetszik a legjobban. Annak a legjobb a honlapja és az a design nagyon megfogott. Viszont a CardioTrainerben látom a legnagyobb potenciált és az az alkalmazás van megírva a legjobban. Értsd: gyors, azonnal reagál mindenre és minden a helyén van. Nem tudok dönteni jelenleg. Pár hétig még együtt fogom használni a két appot és majd eldöntöm a hosszú távú tapasztalatok alapján. Nektek pedig azt javaslom, próbáljátok ki azt amelyik megtetszett, ha van kedvetek akár többet is és használjátok azt, amelyik számotokra kedves. Mindenkinek más az ízlése, mindenkinek más szempontok fontosak és szerencsére a Market ezért nagyszerű.

(x) hirdetés
2011.03.14.

+