HTC Desire HD – első felvonás

A Telenor jóvoltából kaptam tesztelésre egy HTC Desire HD készüléket, ezt fogom most bemutatni. Nem egy rendhagyó tesztet írok a HTC jelenlegi zászlóshajójáról (abból van rengeteg, hiszen kézről kézre járnak a teszt készülékek), hanem egy összehasonlítást. Az ellenfél most is a Samsung Galaxy S lesz. Természetesen az elődöt sem hagyom ki, hiszen szerencsére egy HTC Desire is van nálam, így könnyű őket összehasonlítani. Ahogy a Windows Mobile 7 tesztnél is tapasztalhattátok, igazából bőven van mondanivalóm, ezért ez sem egy cikk lesz, hanem egy több részes sorozat. Nyilván az Androidot senkinek nem kell bemutatni, mindegyiken vason Froyo fut, szóval csak a telefonokat lehet összehasonlítani.

Amikor megkaptam a készüléket, már a doboz súlyán feltűnt, hogy ez bizony nem kispályás telefon. Természetesen ez tiszta volt előtte is, hiszen elolvastam az adatlapját. De amikor az ember először veszi kézbe a készüléket, akkor ez mellbevágó érzés. Két dolog fogalmazódott meg bennem elsőre az egyik, hogy ez igen, ez minőség, ez össze van rakva. A másik pedig az, hogy ez bizony dög nehéz. Nyilván ez szubjektív és egy Desire-hez képest nem olyan óriási a különbség (bár érezhető), de a Galaxy S habkönnyű voltához képest ez eléggé feltűnő. Természetes, hogy ez bennem megfogalmazódott, hiszen mindig is a könnyű telefonokat szerettem. De ahogy a kollégák között körbejárt a HD, ezt jegyezte meg mindenki. Másodszorra pedig mindenki a minőséget emelte ki. Igen, ez a telefon érzésre, súlyra, első és sokadik benyomásra is egy tank (ennek minden pozitív és negatív jelentésével), egy masszív, jól összerakott telefon, minőségi anyagok felhasználásával. A fémek használata már csak ilyen. De ez szintén szubjektív, akit ez nem zavar, annak nagyon fog tetszeni a HD és akkor nem árultam el sokat előre. A HD javára említem meg, hogy csak érintőgombok vannak rajta és nincs optikai kurzor. Tudom, a HTC fanok szerint ez inkább gond, de szerintem egy modern érintőképernyős telefonon nincs helye sem a fizikai gomboknak, sem a kurzornak.

De nézzük a puszta számokat:

Mint olvashatjátok, a Desire-héz képest igen szépen erősödött a HD. Nagyobb és jobb kijelzőt kapott. A HD partiban van a Galaxy S-el, bár nekem a SAMOLED jobban bejön, de ez csak ízlés kérdése, viszont a Desire kijelzője (hónapok óta sima TFT-vel jön, használtan lehet szerezni AMOLED példányokat, de az más tészta) egyikhez képest sincs a fasorban sem. Memóriában a HD birtokolja a legtöbbet, de erről csak azt tudom mondani, hogy az 512MB eddig nekem még sosem okozott problémát, valószínűleg a jövőben fognak jól jönni ezek a plusszok. Bluetoothban az SGS a király, de nem csak a hármas közül, hanem az egész piacon (és az igazsághoz hozzátartozik, hogy még élő embert nem láttam aki a BT 3.0 előnyeit kihasználta volna…). A kameráktól sokat nem szoktam várni, ezt meg hagyom a másik tábornak (én a magam részéről fényképezőgépet használok). A pillanatokat azért meg lehet örökíteni mind a három készülékkel, bár a Desire azért elég gyenge ebben a műfajban, a Galaxy S pedig sötétben esélytelen, itt a HD a király. A CPU teljesítményben igazából nincs különbség, nagyjából azonos képességekkel rendelkezik mind a három készülék, grafikai processzor oldalon viszont a Desire elég gyengécske, a HD és az SGS partiban vannak egymással. A belső memória nem probléma a HD-nál, 1,5GB elég sok mindenre elegendő, az SGS 2GB-os tárhelye pedig sosem fogy el (képtelen vagyok tele pakolni, pedig a tesztelések miatt rengeteg appom van fent). Itt is kilóg a sorból a Desire, sajnos ott nagyon szűkös a hely. A saját példányomon sem tudom az SGS programjainak a felét sem feltenni, kell az app2sd és állandó küzdelem az egész. Nos, első menetben ennyire gondoltam, folytatása következik. A következő menetben a Sense illetve a HTC által módosított Androidot vesszük alapos vizsgálat alá. Itt a folytatás.

Ezeket már olvastad?