MojAndroid
(x) hirdetés

Szóval, életem első blogbejegyzése….

Mivel már tavaly december óta regisztráltam az oldalon, gondoltam most már megírom a magamét. :)

Hosszú út vezetett az Androidig. Először “mezei” telefon felhasználó voltam, általában a Nokia és a Sony ericsson között mozogtam, általában a Nokia volt a nyerő. Így már szinte magát adta, hogy az egyik telefonváltásomnál a telefonárus srác mondta, hogy van egy új “cucc” tök jó, próbáljam ki, nem fogok csalódni, és az ára is jó. Na ez a telefon egy Nokia E65-ös volt.
Mivel kicsit kocka vagyok, szeretem az új kihívásokat, meg minden, így google, majd nokiaprogramok.hu weboldal. Regisztráció, fórumozás, TomTom, Garmin, minden, mi szem-szájnak ingere… :)
Itt most írhatnám, hogy milyen telefonjaim voltak, de midegy, a lényeg, hogy Symbianos volt.
Közben tettem egy kirándulást a Windows mobilhoz is (Samsung Omnia), de nem igazán jött be.
Na, a „rövid” bevezető után lassan a lényeghez érek… 
Tavaly decemberben telefonváltás előtt álltam, és mivel évek óta T-s voltam, így nem volt kérdés, hogy kinek a kínálatát nézem meg.
Egy Nokia 5800-m volt, de úgy gondoltam, hogy váltanom kellene, kipróbálni valami mást.
Először Iphone-ban gondolkodtam, olvastam pár fórumot, megnyomkodtam pár ismerősét, és meg kell mondjam, tetszett, DE talán még annyira sem volt korlátlan, mint a symbianOS, illetve volt pár dolog, ami nekem nem tetszett, mindegy, erre most nem térek ki.
A másik versenyző a G2 Touch volt.
Elolvastam pár tesztet, megismerkedtem az ANDROIDDAL. Tetszett, amit olvastam, eldőlt a kérdés, megvettem.
Regisztráltam itt, azóta rootoltam, kipróbáltam kb. 10 féle ROM-ot, könyvet olvasok, filmet nézek, zenét hallgatok, navigálok, és netezek a telefonomon.
Igen, néha telefonálni is szoktam, de nem ez a lényeg… ;)

ENNYI 

(x) hirdetés
2010.04.14.

Ezeket már olvastad?

+