MojAndroid
(x) hirdetés

Nagyapám fillére pontosan vezette a kiadási naplót (a bevételit is, de hát ott kevesebb tétel volt), hazaérte után elővette a határidőnaplót és részletesen felírta, hogy mire mennyi ment el aznap. Hogy mégis hogyan oldotta meg nagymamám a dugi 2 forintosokat fagyira, azt ma már ne feszegessük, maradjunk annyiban, hogy egy időben furcsáltam eme szokását, majd irigyeltem őt azért a kitartásért, amivel évtizedeken keresztül meg tudta mondani, hogy mikor mire ment el a pénze.

Hosszas keresgélés és többszöri feladás után a One touch expenserrel teszek próbát, és azt kell mondjam, hogy az első hét jó eredménnyel zárult: bár igazából az lesz a mérvadó, ha egy hónap múlva is használom.

A progi pozitívuma két “one touch” azaz egy érintéses megoldásában rejlik. A program kapott pár widget-et, amiből nekem az vált be, amiről a kamera is elérhető (ebből csak egy van).

Fényképezd le, aztán este “lekönyveled”

Ha kapok blokkot, számlát, akkor arról készítek egy fotót. Ha más nem, akkor vagy az összeg marad felismerhető, vagy a cég logója, ami alapján már be tudom azonosítani, hogy miről van szó.

Ha valamiért nem kapok blokkot, akkor egy másik gombnyomásra automatikusan generál egy üres bejegyzést az aktuális időponttal. Ez már elég nagy segítség ahhoz, hogy amikor egy kis időm van (ezzel nem várhatok estig) a pontos összeget megadjam.

Kategóriák helyett címkék

A könyvelés lényegi része a csoportosítás. Ez az, amit szerintem nem érdemes túlságosan elaprózni, illetve nagyon fontos a megfelelő személyre szabás. A program szállít nekünk kategóriákat, de egyrészt angolul van (ami nem akadály), másrészt túl sok kategória van, ami arra ösztönöz, hogy minél aprólékosabb könyvelést készítsek. Én ebben (is) az iteráció híve vagyok: először nagyobb, összefoglaló csoportokat hoztam létre, aztán ha az egyik csoportnál feltűnően magas összegek kerülnek be, akkor azt bontom, ha kell és lehet.

Büdzsé

Költségvetést is lehet készíteni, de ezzel nem foglalkoztam, állítólag nem is az igazi. Aki költségvetést akar csinálni, az inkább nézze meg a You need a budget-et. Az egyetlen büdzsé, amit kvázi magamnak felállítok, az a nyaralással kapcsolatos kiadások, erre viszont címkét használok, aminek nincs felső határa, de az által, hogy folyamatosan képben vagyok a költéssel, kontroll alatt is tudom tartani.

Tapasztalatom és a pénzügyi tanácsadók szerint is fontos, hogy valamilyen jellegű kontroll alatt tartsuk a kiadás-bevétel egyenlegünket. Hogy ez a kontroll miből áll az véleményem szerint szubjektív megítélés kérdése. Nekem ez jött be, de érdekelne mások véleménye is, ki hogyan tudja megoldani, hogy a hó végén maradjon pénz a pénztárcájában?

A személyes beállításaimat megírtam a BitBlog-on is, ott valamivel részletesebben olvashattok erről az alkalmazásról.

2013.08.29.

+