MojAndroid
(x) hirdetés

Amikor kiderül, hogy rootolt a telefonom, mindig felmerül a kérdés, hogy minek. Főleg, hogy amióta Nexust használok, tulajdonképpen alig cseréltem romot, ami a rootolásnak az egyik értelme lehetne. Tehát, minek is rootolok?

Két egyszerű okból, az egyik a Titanium backup, a másik a Webkey nevű alkalmazás. A webkey alkalmazás teljes kontrollt ad a telefon felett. Otthoni wifin érdemes használni, s a beállítása is pofonegyszerű. Amint megvagyunk ezzel, megadtunk egy felhasználónevet/jelszót, s elindítottuk a szervert, már csak az alkamazás által kiírt IP címet kell megjegyezni. És még azt sem. Aki szeretné, beállíthat DynDNS címet a telefonhoz, s ezzel aztán mindig ugyanazon a címen érheti el a telefonját, tabletjét. Érdekes, hogy ilyen esetben a Webkey tulajdonképpen a legjobb eszköz arra is, hogy ha esetleg ellopják a telefonunkat, akkor amíg még be van kapcsolva az eszköz, hozzáférhessünk a kütyühöz. Persze, hogy ne a legrosszabból induljak ki, maradjunk csak abban, hogy otthon maradt a telefonod.
Ebben az esetben telefonálni nem fogsz tudni, de sms-eket megnézni, elküldeni a munkahelyedről, vagy ahol éppen vagy, fogsz tudni, hívást átirányítani, bármit.

Akiben esetleg kétely marad azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen alkalmazásnak teljes kontrollt engedjen a telefonja felett, az megnézheti az alkalmazás forráskódját, mely elérhető sok egyéb információ mellett a projekt weboldalán.

Egyszóval a Webkey az a svájcibicska, amit mindenkinek ajánlok használatra. Otthon nincs többet képernyőtapizás, billentyűzetről írunk sms-t, készítünk screenshotokat, telepítünk, állíthatunk be appokat. A Webkey nálam a must have kategóriába került át a napokban a jópofa alkalmazás kategóriából.

És a végére egy fontos információ, a Webkeyt két hazánkfia készíti nektek pusztán örömből, s az alkalmazás teljesen ingyenes.

2011.10.09.

+