MojAndroid
(x) hirdetés

Megkezdődött a Moszkvics 3 crossover sorozatgyártása az egykori Renault Oroszország  gyárában szerdán az orosz fővárosban.

Gyenisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettes, az ipari és kereskedelmi minisztérium vezetője a gyártósor ünnepélyes megnyitásán kijelentette, hogy az üzemben még az idén megkezdődik az elektromos autók gyártása is. Jelezte, hogy az új crossover értékesítése decemberben kezdődik.

A közeljövő feladata, hogy 2023 végéig helyi beszállítók bevonásával létrehozzuk a teljesen szétszerelt egységek (CKD) összeszerelési folyamatait. A következő lépés a saját univerzális platform létrehozása lesz a hazai elektromos autó számára, amely gyártásának megkezdését 2025 végére tervezzük

– mondta.


Az eseményen jelen volt Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere és Dmitrij Pronyin, a Moszkvics autógyár vezérigazgatója is. Az orosz piacról az ukrajnai háború miatt távozó Renault oroszországi eszközei májusban kerültek orosz állami tulajdonba. A Renault Rosszija üzeme a moszkvai önkormányzat ellenőrzése alá került, ahol az év végéig várhatóan 600 gépkocsit szerelnek össze, közöttük 200 elektromos autót. Szobjanyin polgármester közölte: arra számít, hogy 2023-ban az üzem ugyanannyi autót fog gyártani, mint a Renault idején.

Májusban jelentették be, hogy a Renault Rosszija részvényeit 100 százalékban Moszkva város, a Renaultnak az Avtovazban lévő 67,69 százalékos részesedését pedig az orosz ipari és kereskedelmi minisztériumnak alárendelt Központi Járműipari Kutatóintézet (NAMI) kapta meg, valamint hogy az orosz fővárosban újraindul a Moszkvics brand gyártása. A Renaultnak a következő hat évben lehetősége lesz az Avtovazban lévő részesedésének visszavásárlására.

A Moszkvics szovjet és orosz autógyár 1930-tól 2010-ig működött, amikor ezen a néven csődeljárás keretében hivatalosan felszámolták. Kapacitásai 1998-ban a Renault Rosszija irányítása alá kerültek, és már a francia márka autóit gyártották.

További e-autós cikkekért kattints az e-cars.hu-ra!

Ez a cikkajánló az e-cars.hu-val való együttműködésünknek köszönhetően jelent meg.

2022.11.24.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

+