MojAndroid
(x) hirdetés

Olyan telefonos alkalmazást fejlesztettek holland kutatók, amely hang alapján képes megállapítani a koronavírus-fertőzést – írja a Metro alapján az SZMO.

A Maastrichti Egyetem szakemberei kíváncsiak voltak, hogy lehetséges-e az emberek hangjából kiszűrni a betegséget. Ehhez egy mesterséges intelligenciával vezérelt mobiapplikációt fejlesztettek, amelybe egy korábbi kutatás résztvevőinek – köztük igazolt fertőzöttek – hangmintáját építették be. A teszthez a felhasználónak ki kell töltenie néhány adatot a kórtörténetéről, arról, hogy dohányzik-e, stb. Ezután különböző feladatokat kell végrehajtani, például többször köhögni, mély lélegzetet venni a száján keresztül, és rövid mondatokat felolvasni.

Az app egy hangelemzési technika és egy mesterségesintelligencia-modell segítségével képes felismerni, hogy a telefon használója koronavírusos-e, vagy sem, ráadásul kevesebb mint egy perc alatt.

A kutatásban 89 százalékban mutatta ki a pozitív, és 83 százalékban a negatív eredményt. A szakemberek szerint az alkalmazás pontosabb is, mint az otthon, vércseppből elvégezhető gyorsteszt.

Kiemelték az is, hogy ez a módszer olcsóbb, hiszen akárhányszor újra lehet használni további költség nélkül. Ráadásul gyors és egyszerű alkalmazása mellett az is előnye, hogy

biztonságos távolságból is le lehet vele tesztelni másokat, így például nagy rendezvényeken, beléptetéskor is lehet szűrésre használni.

A csapat még további kutatásokat szeretni végezni több résztvevővel, hogy bővítsék az adatbázist, és így még tovább pontosítsák az applikációt. A projekt kezdete óta már 53 449 hangmintát gyűjtöttek több mint 36 ezer embertől.

(forrás)

(x) hirdetés
2022.09.07.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

+