MojAndroid
(x) hirdetés

Jelentősen növelnék az elektromoshajtás arányát az autóállományban.

A Magyar Nemzeti Bank által közzétett, Fenntartható egyensúly és felzárkózás című, 144 pontból álló javaslatcsomag egyes pontjai a Zöld átállással és az elektromobilitással foglalkoznak. Ebben a jegybank azt javasolja, hogy az elektromos gépjárművek támogatása ne pályázati, hanem alanyi jogon járjon új elektromos hajtású gépjármű vásárlása esetén, illetve ezzel párhuzamosan nőjön a támogatás mértéke is.

Magyarországon 2016-ban vezették be a részben vagy teljesen elektromos meghajtású gépjárműveknek járó zöld rendszámot, ezzel párhuzamosan pedig állami támogatással próbálják ösztönözni a belső égésű motorosról elektromos hajtású autókra történő váltást. A magyar állam eddig 15 milliárd forinttal támogatta az villanyautók vásárlását, ezek aránya hazánkban elmarad ez Európai Unió nyugati és északi országaihoz képest. Az MNB most ezért javasolja a szemléletváltást az állam szerepvállalásában.

A program kiemelt hangsúlyt fektet a töltőhálózat drasztikus bővítésére is. A cél az, hogy a töltőpontok száma a tízszeresére emelkedjen, telepíteni szeretnének a jelenleg gyéren lefedett, elsősorban vidéki területeken. Az új építésű ingatlanok esetében jelenleg is előírás a töltési pontok előkészítése. Az MNB javaslata jelentősen szigorítaná ezt az előírást, tíz helyett már két parkolóhelytől megkövetelné a töltési infrastruktúra előkészítését, és állami támogatással segítenék ennek megvalósítását.

(forrás)

További e-autós cikkekért kattints az Alapjáratra!

2022.05.24.

+