MojAndroid
(x) hirdetés

A streaming platform vezérigazgatója 2019-ben még határozottan azt állította, hogy nem lesznek reklámok a felületen.

Nem sokkal ezelőtt közzétette a Netflix a legfrissebb, első negyedéves gyorsjelentését, ami a kiemelkedően magas profit ellenére negatívra sikerült, miután a platform elveszített 200.000 előfizetőt – írta a thenextweb.com nyomán a Telex.

Az előfizetők számának csökkenéséhez hozzájárulhatott, hogy a Netflix az orosz-ukrán háború miatt kivonult az orosz piacról, ezzel elveszítve 700.000 felhasználói fiókot.

Reed Hastings, a cég vezérigazgatója a jelentés ismertető tájékoztatóján két lépést is bejelentett.

Díjat kérnének a jelszómegosztásért

A lépések közül az egyik a jelszómegosztás korlátozása, miután a becslések szerint 100 millió néző ma ingyen használja a szolgáltatást.

A Netflix szerint a jelszómegosztás elleni rendszer bevezetése körülbelül egy évet vesz majd igénybe. Azt is belebegtették, hogy nem szüntetik meg teljesen a jelszómegosztást, hanem inkább díjat kérnek érte – ezt mint arról korábban már beszámoltunk, egyes helyeken már korábban tesztelni kezdték.

A vállalat fontolóra veheti egy megosztott csomag felajánlását azoknak, akik esetleg nem egy háztartásban élnek.

Reklámok a Netflixen

A másik lépés már szinte biztosnak tűnik, miszerint a Netflix a jövőben bevezet egy „reklámokkal támogatott szintet”.

Hastings úgy fogalmazott, a vállalat már „elég nyitott” ennek a bevezetésére:

„Azok, akik követték a Netflixet, tudják, hogy ellenzem a reklámok bonyolultságát, és nagy rajongója vagyok az előfizetések egyszerűségének. De bármennyire is rajongok ezért, nagyobb rajongója vagyok a fogyasztók választási lehetőségének, és van értelme annak, hogy azok a fogyasztók, akik alacsonyabb árat szeretnének és elviselik a reklámokat, azt kapják, amit akarnak”.

A cégvezető 2019-ben még határozottan visszautasította azokat a pletykákat, amelyek reklámok bevezetéséről szóltak a platformon.

(Media1.hu)

2022.04.20.

+