MojAndroid
(x) hirdetés

Anno az Android Pay (ami most már Google Pay, 2018-ban írtam először róla) indulása előtt kavarodtam el a Gránit Bank sajtótájékoztatójára. Volt egy nyitási akciójuk, miszerint ha számlát nyitok, kapok 3 000 forintot.

Addig, amíg nem indult el az Android Pay, egy saját rendszert, a Granit Payt használhattuk. Így kvázi elsőként itthon a telefon pittyegtetéssel tudtunk fizetni. Ez már annyira vagány volt, hogy azóta vissza se néztem és a plasztik kártyát csak vész esetére hordom magammal.

Szinte érintetlenül járnak le azóta a kártyáim, hogy a telefonnal fizetek. :)

Aztán jött az OTP a Simple fizetéssel, végül meg tudtam hackelni a Google Payt, hogy USA store-ból telepítve a Revolut kártyámat szlováknak érzékelte és elfogadta. Ma már nincs ilyen nehézség. Simán működik szinte minden magyar bank kártyáival. A telepítés is csak pár kattintás.

Nézzük meg 7 pontban mit tud a Google Pay, miért érdemes használni.

1. A Google Pay fél éve hivatalosan is elérhető itthon

2021. Szeptember 9. volt az a nap, amikortól hivatalosan mindenféle trükközés nélkül elérhető végre itthon is a szolgálatatás. Nem kell mást tenni, csak letölteni az alkalmazást.

Google Wallet
Google Wallet
Developer: Google LLC
Price: Free
  • Google Wallet Screenshot
  • Google Wallet Screenshot
  • Google Wallet Screenshot
  • Google Wallet Screenshot
  • Google Wallet Screenshot
  • Google Wallet Screenshot
  • Google Wallet Screenshot
  • Google Wallet Screenshot
  • Google Wallet Screenshot
  • Google Wallet Screenshot
  • Google Wallet Screenshot
  • Google Wallet Screenshot

Korábban is volt persze lehetőség trükközni, külföldről beszerezni, stb. Ezekről itt írtunk is, de most már közel fél éve hivatalosan mindenki számára elérhető.

2. A Google Pay által támogatott bankok és kártyák

Itt találjátok a folyamatosan frissített listát a támogatott kártyákról, bankokról. A listán nem szerepel pl. az OTP, akik még mindig a saját Simple alkalmazásukon keresztül adnak lehetőséget érintéses fizetésre. De a fent említett Gránitbank már ejtette a saját megoldást és elsők között vezette be a Google Pay rendszerét.

Bankok Támogatott kártyák Nem támogatott kártyák
BitPanda Visa betéti kártya
CIB Bank Ltd. Minden Visa kártya

Minden Mastercard kártya

Curve OS Ltd Mastercard betéti kártya
Erste Bank Hungary Mastercard Debit, Credit és Prepaid, Minden Visa kártya
Gránit Bank Zrt. Mastercard Debit
iCard Visa Debit, Credit és Prepaid
K&H Bank Zrt Minden Mastercard kártya
Monese Minden Mastercard kártya
PayrNet Mastercard Prepaid
Paysafe Financial Services Limited Mastercard Prepaid
Revolut Minden Mastercard és Visa kártya
UniCredit Bank Hungary Zrt. Minden Mastercard kártya
Wise Minden kártya
ZEN.COM Mastercard kártyák

A cikk írásakor aktuálisan támogatott bankkártyák.

3. A Google Pay biztonságos, elrejti fizetési adatait

A Google Pay potenciálisan biztonságosabb, mint a betéti vagy hitelkártya használata. Az alkalmazással történő fizetések „virtuális kártyaszámoknak” nevezett tokenek segítségével történnek.

A tényleges kártyaszáma a tranzakció során el van rejtve, és így ha meg is szereznek bármit is, az nem a valós kártyaadataid lesznek, nem tudnak vele visszaélni.

4. A Google Pay nem közvetíti a tranzakciókat

A Google Pay NFC-t használ a személyes fizetésekhez. Ez biztonságosabbnak tekinthető, mint a Wi-Fi, mivel az adatok csak 4 cm-ig terjednek.

Így kvázi szinte fizikailag hozzá kell férni a telefonodhoz, hogy “fizettetni tudjanak”. De még akkor is kell az engedélyed. Biztonságos. :)

5. A Google Pay távolról is törölhető

Ha a telefonod ellopják, és a tolvajnak valahogy sikerül feloldania (ugye használsz kódot, valami zárat a telefonon? Ugye?), akkor is meg tudod védeni fizetési adataid.

A Google Pay csatlakozik a Google-fiókodhoz, ezért elérhető a Készülékkereső funkcióval. Ez lehetővé teszi az alkalmazásban tárolt összes adat távoli törlését.

6. A Google Pay nem kínál közvetlen vásárlói védelmet

A Google Pay nem kínál vásárlói védelmet. A PayPal, illetve a bankkártya kiadók, bankok kínálnak ilyet. A Google PAy külön nem.  Ha a Google Pay használatával vásárolsz valamit, és nem kapod meg, a Google nem vizsgálja ki és nem téríti vissza a pénzed.

Természetesen, ha bankkártyádon keresztül fizettél, akkor az esetleges csalást a bank felé jelezve van esély ezen az úton visszatérésért folyamodni. Azért figyeljetek oda hol fizettek.

Ezzel együtt a Google Pay is folyamatosan figyeli és monitorozza a gyanús oldalakat és figyelmeztet, ha ilyen helyen akarnál fizetni. Így bár a Google nem térít vissza utólag, inkább előre figyelmeztet és óvtosságra int.

7. A Google Pay extra szolgáltatásai

A Google Pay egy teljes fizetési rendszer, vagyis van/lesz arra lehetőség, hogy hűségkártyákat tároljunk benne, azokat a fizetéskor azonnal aktiváljuk, illetve egymásnak pénzt küldjük teljesen ingyenesen. Ezen szolgáltatások egy része itthon még nem elérhető, de folyamatosan érkeznek azok a funkciók hozzánk is, amik esetleg már Amerikában vagy máshol a világban működnek.

És végül, de nem utolsó sorban, ha olyan banknál vagy, aki még nem Google Pay supported, akkor válts olyanra ahol ilyen probléma nincs. :) A fenti listából tudsz választani. Nekem a Gránit volt, ami anno bejött.

Ahol egyébként most van is egy akció, miszerint ha számlát nyitsz, akkor kapsz 8 000 forintot. Ami nem rossz. Sőt jobb is, mint az én 3000 forintom anno. :)

Nyiss számlát akár 0 Ft-os számlavezetési díjjal a GRÁNIT Banknál és fejenként 8 000 Ft jutalomban részesülünk.

A számlanyitás csak pár perc és teljesen online, kezd el az alábbi linken, ahol a feltételeket is megtalálod: https://granitbank.hu/onlineszamlanyitas/referral?referralCode=532CE

vagy a számlanyitás során az ‘Ajánlókód’ mezőbe írd be ezt a kódot: 532CE

 

 

 

 

 

 

2022.04.07.

+