MojAndroid
(x) hirdetés

A Tesla elindította új pénzügyi lízing szolgáltatását, melynek köszönhetően a vásárlók már előleg befizetése nélkül is hazavihetik új elektromos autójukat. Ez a lehetőség egyelőre csak Kínában érhető el, ám ahogy az lenni szokott, idővel ezek a megoldások a többi piacon is megjelennek.

Tesla frissítette online konfigurátorát Kínában, és egy új finanszírozási lehetőséget is hozzáadott a felülethez. Mostantól az online vásárlás során a készpénzes fizetés, illetve a kölcsön mellett a Tesla Financial Leasing (Tesla Pénzügyi Lízing) is szerepel az opciók között.

„Egy bizonyos összegű előleg befizetése után az ügyfélnek havi törlesztőrészletet kell fizetnie, és megkapja a jármű használatának jogát is. Miután lejárt a bérleti szerződés, kifizeti a maradványértéket, amivel a jármű tulajdonjoga is hozzá kerül” – olvasható a Tesla beszámolójában.

Elsőre ez úgy hangzik, mint egy szokványos autólízing, ugyanakkor úgy tűnik, a kaliforniai cég rendkívül rugalmas feltételekkel kínálja a lehetőséget. A vásárlók a kezdőrészlet összegét 0 és 50 százalék között módosíthatják, tehát adott esetben még előleg befizetésére sincs szükség. Míg a futamidő 12-60 hónap között változhat.

A cikk az Alapjárat.hu oldalán folytatódik. Ez a cikkajánló az Alapjárat.hu-val való együttműködésünknek köszönhetően jelent meg.

(x) hirdetés
2021.11.02.

+