MojAndroid
(x) hirdetés

Egészségesen fejlődik a mobilfizetés piac, egyre több lehetőség közül lehet választani. Szubjektív ismertető, melyiket érdemes használni.

Ha nem is gombamódra, de jó ütemben „szaporodnak” az NFC-re épülő fizetési megoldások. Sokak számára fájdalmas hiányt pótolnak, sokak számára pedig egzotikus dolognak hatnak. Egyben azonban mind a két csoport tagjai megegyezhetnek, az NFC fizetés aktiválása egyszerű és gyors folyamat, ha megfelelően választunk.

Tapasztalatom szerint a fő választási szempont elsősorban a kényelem, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a meglévő bankkártyákat szeretné mindenki használni, új bankkártyát és főleg új bankszámlaszerződést nagyon kevesen nyitnának az új szolgáltatás igénybe vételéhez. Ez alapján még sokan várnak egy megfelelő alkalmazásra.

A változás két módon jöhet el, vagy megjelenik a bankja által fejlesztett megoldás vagy színre lép egy olyan szolgáltató, amibe bármilyen bank által kibocsátott Mastercard regisztrálható. Ez bármennyire is sci-finek tűnhet, az OTP Simple alkalmazás pontosan ebbe az irányba fejlődik.

Érintőlegesen még két dologról érdemes beszélni mielőtt bevezetnénk életünkbe az NFC fizetést. Az egyik maga a mobiltelefonunk a másik pedig, bármilyen furcsa is, a mobiltelefonunkhoz használt kiegészítők.

Napjainkban Magyarországon csak android (általában 4.1+) alapú NFC fizetés létezik hivatalosan. Értelemszerűen tehát olyan telefonnal kell rendelkeznünk, ami androidos és rendelkezik NFC funkcióval.

A kiegészítők kérdése nem olyan rejtélyes, mint aminek megpróbálom beállítani. Egyetlen kiegészítőről van szó, ez pedig a telefon tok. Tapasztalatom szerint az NFC legnagyobb ellensége. A vastag, fém(!) tokok sok esetben teljesen leárnyékolják a telefon NFC antennáját vagy az NFC SIM antennáját. Sok esetben pedig csak annyira okoznak gondot, hogy elvegyék az NFC fizetés legnagyobb örömét, a painless gyorsaságot. Ha tokot használunk érdemes első lépésként tesztelni az NFC-t (ha nem használjuk naponta). A legegyszerűbben egy MasterCard kártyával vagy új típusú útlevéllel tehetjük ezt meg, ha rárakjuk a telefont is pittyen akkor jók vagyunk. Ha nem, akkor vagy a tok árnyékol, vagy nincs bekapcsolva az NFC, vagy nincs bekapcsolva a telefon…

„Hit and Pay”

A cikk trükkös része következik. Egyik banknál se rendelkezem bankkártyával, azaz csak azt tudom elmondani, ami jó vagy ami éppen hátrány az adott alkalmazásnál. A gyakorlatban nem próbáltam ki, de maga a fizetés és az tényleg annyira stabil, hogy sokkal fontosabb ezeknél az alkalmazásoknál, hogy mennyibe kerül a használata és milyen feltételei vannak.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy az NFC fizetést kisebb összegű vásárlásoknál érdemes használni. Itt jön elő a legnagyobb előny, a gyors fizetési lehetőség. Nincs apró keresgélés, pénztárgép nyitogatás, PIN kód nyomogatás és sok esetben még a bankkártya terminál se jelentkezik fel az internetre a fizetés jóváhagyásához. Reggeli, ebéd vásárlás tipikusan ez a szituáció. Ha azonban mindennap veszünk egy Buggati Chiron vagy 5,000 forint fölötti fizetünk az ebédért, készüljünk fel arra, hogy a PIN kódot ugyanúgy be kell majd pötyögni.

GRÁNIT Pay

Gyorsan fejlődő bank szolgáltatásáról van szó. Nem kell hozzá NFC képes SIM kártya, mobil internet nélkül 10 tranzakció hajtható végre egymás után. Csak feloldott képernyővel működik! Csak bekapcsolt telefonnal működik!

Előnyök: A bank érti, hogy mire van szükségünk.

MKB Pay

Az MKB Pay kicsit kilóg a sorból. Ugyanazt tudja, mint a többi, de sokkal inkább egy banki alkalmazás, mint mobil alkalmazás. Ennek ellenére, akinek MKB szerződése és Mastercard-ja van, az bátran próbája ki, de ne felejtse el, hogy van ennél jobb is.

A fejlesztő nagyon aktívan figyeli a felhasználó visszajelzéseket, így optimista vagyok a termék fejlesztésével kapcsolatban.

Utolsó frissítés: 2017. július

Simple by OTP

A Simple is az az alkalmazás, ami teljesen kilóg a sorból. Bár az OTP fejleszti, az alkalmazás annyira előrébb van a magyar piacnál, hogy az ember azt a kérdést is felteheti, miért választana mást?

A Simple egy komplexebb alkalmazás, sok funkcióval sok tekintetben fényévekre van a többi piaci szereplőtől. A legfontosabb funkciója azonban az, hogy más bankok által kibocsátott kártyákkal is működik. És ez annyira sikeres koncepció, hogy a Simple felhasználók jelentős része nem OTP ügyfél.

Telenor MobilPass – Telenor Wallet

És ha már ennyire sikerült a miért lóg ki a sorból irányba vinni a cikket, akkor a Telenor MobilPass se lóghat ki a sorból, miért is lóg ki a sorból (tudtok követni?).

A Telenor MobilPass BudapestBank Mastercarddal működik, amihez a Telenoron keresztül kell szerződni a BB Bankkal és NFC SIM kártyára van szükség. Ami sok esetben azt jelentheti, hogy a SIM kártya cseréje is szükséges a használatához.

Személy szerint ezt tartom a legnehézkesebb alkalmazásnak. Az igénybe vételéhez először egy Telenoros szerződésre van szükség, amivel egy BudapestBankos kártyát váltunk ki, de a bankszámlavezetés feltételeit a szokásos PDF-ből kellene összevadászni, ami nálam már teljesen kizáró ok.

Ha most váltanál bankot vagy nem jelent gondot, hogy még egy bankszámlát kell kezelned, akkor a GRÁNIT Pay-t neked találták ki.

Ha pedig igazi kalandor vagy, akkor MKB, Telenorosként pedig a Wallet-et érdemes megismerni, használni vagy csak figyelni a fejlődését.

 

2017.11.08.

+