MojAndroid
(x) hirdetés

Az úgy volt…
Jó ötletnek tűnt a szüleimet meglepni karácsonyra egy androidos tablettal. Arra gondoltam, használhatják internetezésre, Skype-hoz, hallgathatnak olyan rádióadókat, amit nálunk nem lehet fogni, és olvashatnak vele ebook-ot is.
A választásom egy 7 hüvelykes Prestigiora esett, mert a márka nekem nem volt ismeretlen, és egész jók a tapasztalataim vele.
Vásárlás után rögtön végignyomkodtam, hogy kiderüljön, nincs-e vele valami garanciális probléma, és előre feltelepítettem rá néhány programot is.

Az ebook olvasó űrtechnológia a 21. században?
Kipróbáltam a beépített ebook olvasót is. A betűk gyakorlatilag olvashatatlanul aprók voltak. A 7”-os kijelzők általában lapos téglalap alakúak, ezért az még érthető, hogy az olvasó állítva nagyon picire méretezi a betűket. De a gyári programmal fektetve sem lett jobb a helyzet, csak a szöveg körüli fehér sáv nőtt meg, a betűk meg maradtak olyan aprók, amilyenek voltak.
Gondoltam, hogy ezek az apró betűk nem hiányoznak olyan embereknek, akik már amúgy is szemüveggel olvasnak, úgyhogy elkezdtem másik ebook olvasót keresni a Google Play-en. Nem jártam sok sikerrel, pedig az első 5-öt végigpróbáltam. Vagy a .pdf-et nem támogatta, vagy bénán lehetett lapozni, vagy pont az eredeti probléma (betűméret) köszönt vissza.
Pedig szerintem nem voltak nagy elvárásaim.

  • Egy ebook olvasóval az idő 99%-ában csak annyit csinálunk, hogy megnyitunk egy könyvet és lapozunk.
  • Emellett elvárható, hogy legközelebb ugyanott nyíljon meg, ahol abbahagytuk, és olvasható méretűek legyenek a betűk. (Bár elviselem, hogy időnként át kell méretezni a lapokat, de a szüleimnek olyat kerestem, ami alapból jól méretezi a betűket és az oldalakat.)
  • A program lehet tisztán angol, igazából úgyis csak egyszer kell beállítani rendesen, utána meg nem nagyon kell piszkálni a menüben semmit.

EBookDroid
Ráuntam a Google Play-es próbálgatásra. Végül egy kollégám tanácsára kipróbáltam az EBookDroidot és a Cool Reader-t.
Ezek pont azt tudják, ami kellett! Fektetve akkorák a betűk, hogy egyes könyvek esetében akár méterekről is el lehet olvasni. Átméretezni pedig nem kell semmit.
Az EbookDroid .pdf, a Cool Reader pedig .epub formátumokhoz jó (Az EbookDroid ismeri az .epub-ot, a Cool Reader viszont nem ismeri a .pdf-et.).
A családban főleg az EbookDroid vált be, gyakorlatilag naponta használjuk.
Annyi kellemetlenség volt vele, hogy

  • azóta már kétszer frissült, és bevezettek egy menüt, ami egy óvatlan kézmozdulatra beúszik a képbe. Ez elég zavaró tud lenni, de el lehet kerülni.
  • Ezen kívül elállítódott valami, ami eléggé el volt ásva menüben… (Rejtély hogyan. Talán a frissítéstől?)

Az EBookDroid most 52-edik az ebook readerek között, de nagy összegben fogadnék, hogy fog még jobb helyezést is elérni :-)

2014.02.04.

+