MojAndroid
(x) hirdetés

A fon azon remek szolgáltatások egyike, ami már hosszú évek óta jelen van. Persze az utóbbi időben kicsit eltűnt, kevesebb publicitást kapott. Azonban továbbra is töretlenül létezik, s az app sokkal jobb, mint régen volt. Aki esetleg nem ismerné, a fon egy nagy közösség. Ennek a közösségnek az a célja, hogy mindenki, mindenütt internetezhessen.

Ráadásul még akár pénzt is kereshetsz. És a világon mindenütt ingyen internetezhetsz. Hogy lehet ebbe a buliba beszállni? Venni kell egy fon routert, azt beüzemelni, s ezzel Te is a boldog közösség tagja lehetsz. A routerek két hálózatot hoznak létre, egy belsőt és egy külsőt. A belső a Te sajátod, titkosíthatod, úgy alakítod ki, ahogyan szeretnéd. A külső egy publikus hálózat, fon_név általában a neve. A külső hálózatot fogják a cimborák használni, illetve mások külső hálózatát tudod Te is ingyen használni.

Természetesen a külső hálózat esetén pl. a sebesség korlátozható, így nem kell attól félni, hogy valaki letölti a fél interentet a Te routereden át.

Tehát, tegyük fel, hogy van routered, így van felhasználóneved is. Mit tehetsz az alkalmazás segítségével?

Meg tudod adni az alkalmazásnak a felhasználónevedet és jelszavadat, így ha az fon routert észlel a közelben, akkor ahhoz automatikusan tud csatlakozni. Jelenleg mindössze 12,038,211 router van világszerte, így van miből választani.

Ezenkívül egy térképet kapsz az alkalmazáson belül, aminek segítségével meg tudod nézni, hogy tudsz eljutni az egyik fon spottól a másikig.

A fon egy nagyon szimpatikus cég, s nagyon szeretjük. Kérdés, hogy a mobilnet fejlődése hogyan fogja a fon tevékenységét befolyásolni a jövőben. És ha már mobilnet, aki esetleg szeretné még jobban kontrollálni a mobilnetjét, az telepítse a Fon data tutor alkalmazást is.

2013.10.24.

+