MojAndroid
(x) hirdetés

GSM modul nem működik !? Kérem olyan kolléga segítségét, aki ért hozzá vagy tapasztalt hasonlót. Tegnapelőtt este teljesen kikapcsoltam éjszakára a gépet, reggel bekapcsolás után intéztem a napi dolgaimat. Késő délután kaptam több szemrehányást, hogy nem voltam elérhető. Nem tudtam róla, hogy gubanc van. Mindenki a “jelenleg nem elérhető” üzenetet kapta. Mindjárt megnéztem a műszert és valóban…
Azóta sem tudom működésre bírni. A SIM kártyámat két másik mobilban is kipróbáltam, azzal nem volt baj, tudtam hívást kezdeményezni, az én gépembe két másik kártyát is betettem, na így már nem működött a telefonom. Csináltam egy szoftveres alapra való visszaállítást, -semmi.
Minden működik, internetelérés stabilan van, csak a hívás ki / be, az nem. Még a segélyhívót sem tudom elérni. Nincs semmi jel, a kijelző tetején a derékszögü háromszög teljesen üres, csak a kontúrja látszik.
A gépem rootolt, független és Galaxy Note névre hallgat. Köszönöm az esetleges segítséget – Zsolt

(x) hirdetés
2013.09.13.

+