MojAndroid

Jópár hete már, hogy itthon is megnyílt a Play Store könyváruház szekciója kis hazánkban. Ez a cikk nem arról fog szólni. Nem arról, mert (ahogy talán Kelt fogalmazott?) a Google hozott is ajándékot, meg nem is ezzel a nyitással – szerintem leginkább nem hozott. Csak angol nyelvű könyvek (vagy én rontok el valamit), drágábban, mint a konkurencia, az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ki használja ezt?

A nyitás kapcsán viszont elkezdtem használni a Google Books-ot, és élvezem. Ha össze kell foglalnom, újra felfedeztem az olvasás örömét.

Az app egyébként elég alap: olvasni tudsz benne, teljes képernyőn, minden képernyőméretnél kellemes méretű fontokkal. Ehhez viszont hozzá van csapva pár hasznos funkció:

  • az alap könyvjelzőzés és
  • előre-hátra ugrálás mellett a
  • színvilág változtatása (nappali, éjszakai, sepia),
  • 6 választható betűtípus,
  • fényerőmódosítás,
  • betűméret-módosítás (bár mint említettem, erre szinte sose lesz szükséged),
  • sorköz módosítás. Legutóbbi frissítésben ehhez hozzájött még a
  • kiemelés, a
  • jegyzetelés lehetősége illetve egy
  • szótár, na meg ha olyan nyelven van a könyv,
  • az eszköz fel is olvashatja neked. Ennyi, ja meg az
  • eszközök közti szinkronizálás, az talán a legtutibb. Az otthon, tableten elkezdett könyvet felkaphatom az orvosi rendelőben a telefonon, ott folytatva ahol abbahagytam.
  • És persze a könyvek vásárlásán kívül feltöltheted a saját könyveidet, egyszerűen, webes felületen, aztán offline-ba lehúzhatod a készüléke(i)dre.

Bár a fenti lista végülis hosszú, az alkalmazást én alapnak tekintem, a minimál 3D lapozóeffektjével és ezekkel az alapvető funkciókkal.

Ami miatt mégis külön írtam róla, az a (-z egyébként pont az egyszerűségből fakadó) használhatósága. Egy olvasó app ne adjon túl sok lehetőséget, mert akkor (gyarló az ember) olvasás helyett azzal fogunk szórakozni, hogy a beállításokat módosítgatjuk. Én azt találtam, hogy valamiért a Google Play Books-ban olvasok, míg a többi hasonló alkalmazásban nem. Pillanatok alatt kiolvastam majdnem két Cory Doctorow könyvet, és rászoktam a csak úgy, szabad timeslotban olvasásra, ami praktikusan annyit jelent, hogy egy negyedórás üresedésben sokszor nem játszom vagy twittert túrok fogalom nélkül, hanem olvasok pár oldalt. Arra is rájöttem (ember a holdon!), hogy a Budapest-London – egyébként dögunalom – viszonylat teljesen elviselhetővé válik, ha az ember betesz valami zenét és… olvas. Ezt a lelkesedésemet akartam veletek megosztani.

Köszi, Google Play Books.

2013.08.16.
  • HardRic

    Én is rengeteget használom Nexus4-en. Imádom hogy saját könyveket is lehet feltölteni, amiket folyamatosan szinkronizál, és ha akarom, böngészőből is tudom folytatni. A Play Library widget meg nagyon szép, csinál egy esztétikus könyvespolcot a homescreenemre. Egyetlen baj van vele, hogy az alsó gombokat nem tünteti el magától, azt nekem kell, túlélem.
    Egyébként alapból nagyon aprók a betűk, nem tudom miért írtad hogy nem lesz szükség az állítgatásra. Már hogy ne lenne.

  • barcaxavi

    A Fabrik ebook readert használom egy ideje. Kiváló alternatíva: https://play.google.com/store/apps/details?id=es.icereader&hl=hu

  • Nargoth

    Azért egy margó állítás elférne még a beállításokban, nem kezeli az EPUBba becsomagolt karakterkészleteket. Ha jegyzetre ugrasz, a vissza gomb a jobb alkalmazásokba visszaugrik oda, ahonnan elugrottál, ez sajnos nem.
    Amúgy a szinkronizálás miatt mégis ezt használom! :)

    • atalay

      Saját tapasztalatom szerint ha már a jegyzetre ugrottál, akkor a jegyzet számára kattintva visszaugrik a szövegbeli hivatkozási helyre :) Feltéve, ha az ilyen lábjegyzetszerű jegyzetekre gondoltál…

      • Nargoth

        Nem fogod elhinni, de azért ezt tudom… De kényelmesebbnek találtam mindig is vissza gomb használatát.

  • Péter Szentkirályi

    Az én kedvenc funkcióm, hogy zökkenésmentesen szinkronizál eszközök között. Reggel a metrón olvasok mobilon, bent a munkahelyen ebédszünetben laptop böngészőben, este otthon a fotelben pedig a Nexus 7-en. És mindig tudja, hogy hol tartok, nem kell foglalkoznom semmivel.

    Köszönöm, Play Books!

  • Peter Bognar

    Yay, Cory Doctorow! :-)
    Playban még nem nagyon olvastam, korábban GO-t használtam, most a Moon+ a befutó, de szimpatikusak a változtatások.

+