Miért a Sony Xperia P ?

Miért pont ez ?

Sokan tették fel nekem ezt a kérdést. Főleg azért, mivel vásárlás előtt hetekig nézegettem a lehetséges készüléket, és bizony egyikük sem volt Sony. Világ életemben Nokia párti voltam, symbian rajongó. De lássuk be, labdába sem rúghat az android rendszerrel szemben. Az android tehát adott volt , és sok töprengés után végül rájöttem, venni fogok egy Galaxy S II-t.
Erősen felső kategóriás telefon, még most, az S III idejében is.

Ám ami nekem a belső mellett mindig is nagyon fontos volt, az a telefon külleme, anyaghasználata. És ebben viszont ( szerintem ) nem remekel a Samsung egykori zászlóshajója. Szeretett E72-m után, reméltem, hogy találok “fémes” zöld robotos telefont.

Találtam is. Ez lett a Sony NXT sorozat “p” nevű készüléke. A külseje elegáns, a telefon maga pedig méltó a SONY nagy nevéhez, és azt hiszem ezzel mindent elmondtam ami a minőséget érinti.A Sony, az Sony.

Az egyetlen negatívumot szeptemberi vásárlásomkor a 2.3.-as verziószám jelentette, ám ezt most november elején orvosolni tudtam egy 4.0-val ami meghozta a hiányzó funkciókat. A japánok UI-ja nagyon szép, komolyságot sugároz, sok gyártóéval ellentétben, ahol szinte rajzfilmbe illő ikonokat látok. Alap alkalmazások terén is jól áll az Xperia sorozat P nevű tagja, de ez úgyis bővítésre kerül a PLAY-ből. Személyemre szabtam minden tekintetben, így számomra tökéletessé vált, aligha fogok váltani az elkövetkezendő időszakban , de ha mégis, valószínűleg maradok a japán gyártónál.

Nyomkodj gombokat >>Share on Facebook
Facebook
0Tweet about this on Twitter
Twitter
, , , , , ,