MojAndroid
(x) hirdetés

Tegnap elérhetővé tette a Google az összes Nexus eszközre az Android 4.1.2-es verzióhoz való drivereket illetve a Nexus 7 és Galaxy Nexus eszközökre a 4.1.2 factory image-eket. Ahogy írtuk a Nexus 7 rollout már elindult, a Galaxy Nexus pedig ezek szerint napokon belül kezdődik, hiszen a factory image kiadása azt jelenti készen van.

Ahogy tegnap este ígértem a Facebook oldalunkon, most leírom hogyan teheted fel a készülékedre a factory image-et, ha nem akarod megvárni az OTA frissítést (tippem szerint: takju telefonokra napok kérdése, yakju hetek, EU verzió ~1 hónap). Én nem akartam, ezért tegnap este nagyjából 3 perc alatt felraktam, adatvesztés nélkül.

Hogy tovább tudjunk menni, nem írom le azt, amit egyszer már megtettem. takju, yakju stb. ki kivel van, az előző cikkemben elolvasható.
Szintén az előző cikkemben tárgyaltam a driver kérdést (linux illetve OS X rendszereknél ilyen nincs, csak egyszerűen működik), ott találtok erre vonatkozó információkat, ezt nem írom le újra (screenshotok, minden megtalálható ott).

Az Android Police itt összeszedte a változásokat illetve szerintem még simább lett a rendszer, mint volt.

Amit most fogunk tenni: takjura váltott Galaxy Nexusra install illetve ha EU verziód van (azaz nem váltottál még takju verzióra), akkor takju verzióra való váltás. Aki ezt nem szeretné, csak várjon türelemmel az OTA frissítésre.

Innentől csak akkor menj tovább, ha Jelly Bean van a készülékeden. Ha még Ice Cream Sandwich van, akkor először Jelly Bean-re kellene frissíteni, de ez elvileg OTA megérkezett.

  1. előző cikkem elolvasása, ha nem vagy képben, az ott javasolt lépések 1-8-ig. Vigyázat, a 8-as lépés factory resettel jár. De az unlock már csak ilyen.
  2. Töltsük le a factory image-et a Google honlapjáról, innen ezt (4.1.2 (JZO54K)) és csomagoljuk ki a fájlt: takju-jzo54k-factory-92830c0b.tgz. Egy ilyen fájlt kapunk: image-takju-jzo54k.zip. Ezt a fájlt másoljátok be abba a könyvtárba, ahol a fastboot van. Ha a letöltött cucc, akkor oda, ha Android SDK, akkor oda, értelemszerűen.
  3. A telefont indítsuk el bootloader módban (hangerő fel-le gombokat egyszerre nyomva kell tartani, közben bekapcsoljuk a telefont). A kapott USB kábellel kössük össze a PC-vel/Mac-el, akármivel és nézzük meg, hogy látszik-e a kapcsolat a fastboot parancs segítségével.
  4. Így működik a fastboot, innentől mindenki értelemszerűen használja:
    Windows: fastboot.exe devices
    OS X: ./fastboot devices

  5. Ha van kapcsolat (előző cikkemben screenshoton látható mit ír ki, ha látja), akkor jöhet a frissítés:
  6. ./fastboot update image-takju-jzo54k.zip. Kb ilyesmit fogtok látni (valamivel kevesebb, mint 2 perc az egész…):

./fastboot update image-takju-jzo54k.zip
archive does not contain ‘boot.sig’
archive does not contain ‘recovery.sig’
archive does not contain ‘system.sig’
——————————————–
Bootloader Version…: PRIMELC03
Baseband Version…..: I9250XXLF1
Serial Number……..: ************************
——————————————–
checking product…
OKAY [ 0.007s]
checking version-bootloader…
OKAY [ 0.008s]
checking version-baseband…
OKAY [ 0.008s]
sending ‘boot’ (4368 KB)…
OKAY [ 0.470s]
writing ‘boot’…
OKAY [ 1.250s]
sending ‘recovery’ (4710 KB)…
OKAY [ 1.168s]
writing ‘recovery’…
OKAY [ 1.270s]
sending ‘system’ (407055 KB)…
OKAY [ 58.516s]
writing ‘system’…
OKAY [ 43.951s]
rebooting…

finished. total time: 106.685s

Tulajdonképpen készen is vagyunk. Ettől kezdve 4.1.2 a rendszerünk. Innen tovább az menjen, akit érdekel a rootolás is. Ehhez CWM recovery-t teszünk fel illetve rootoljuk a telefont.

  1. Töltsük le a ClockworkMod recovery-t innen ezt, ha a sima recovery-t szeretnénk, illetve ezt, ha a touch recovery szimpatikusabb, illetve a SuperSU-t.
  2. CWM install: ./fastboot flash recovery recovery-clockwork-6.0.1.0-maguro.img. Ez a sima recovery, ha a touchot töltötted le, nyilván annak a nevét add meg (recovery-clockwork-touch-6.0.1.0-maguro.img).
  3. Másold fel az SD kártyára a letöltött CWM-SuperSU-v0.92-mod.zip fájlt és indítsd el a telefont recovery modeban. Azaz telefont kapcsold ki, indítsd el bootloader modeban, majd a fel-le nyilakkal lapozva keresd meg a recovery-t, nyomd meg a bekapcsoló gombot és máris a frissen sült CWM recovery-ben vagy. Hangerő fel/le gombokkal tudsz navigálni (vagy koppintással is, ha a touch recovery-t raktad fel) és a bekapcsoló gomb az OK. Válaszd ki a install zip from SD card menüpontot és OK, válaszd ki a choose zip from sdcard menüpontot és keresd meg a CWM-SuperSU-v0.92-mod.zip fájlt, majd OK.

Indítsd el a telefont és élvezd a legújabb Android rendszer nyújtotta előnyöket.

2012.10.11.

+