MojAndroid
(x) hirdetés

Ez a hét konstrukcióban erős, sok jó ritmusú kép között kellett dönteni, így a választás most dude_75: majdnem #nyolcora című munkájára esett. A kép erénye részben az egyszerűségbe csomagolt rafinéria, az, hogy két olyan struktúrát kapcsol össze, ami bár távoli – a kő és a víz – mégis, formájában sok közös jegyet hordoz. Az enyhén elforduló struktúra is jó ötlet, hiszen a képtömeget épp ettől hozza egyensúlyba a lépcső és az ott megjelenő emberalak. Valami zöld üveget a parthoz sodort a víz, ez, és a part kockái azok, amik finoman mozgatják a kompozíciót. Jó hangulatú kép, jó a víz hullámzása, örvénylése is, és kifejezetten jót tesz, hogy a figura felénk fordítja a fejét. Köszönöm, jó munkát! (latszoter.hu – Hegyi Zsolt)

2012.08.10.

+