MojAndroid
(x) hirdetés

A hét trendje: Samsung

  • Mindenekelőtt a magyar vonatkozás: megalakult a magyar Samsung Mobile Csoport, “a Samsung okostelefonok üzleti érdekektől mentes magyarországi információs közössége.” A csopor alapítói remélik (és joggal!), hogy a Magyar iPhone Közösséghez hasonlóan a Samsung is elég nagy ahhoz, hogy érdemes legyen megosztani egymás közt tapasztalatokat, infót. Az oldal jelenleg béta állapotú, reméljük gyors növekedés előtt áll! [link]
  • Múlt héten Reuters adat alapján azt mondtuk, hogy a Samsung 50 millió, az Apple 30 millió eszközt adott el az előző negyedévben. Nos, a Samsung az IDC szerint is a mobilpiac királya: az előző negyedévbn 50,2 millió eszközt adtak el – szemben a második helyezett Apple 26 milliójával szemben. Majdnem kétszer annyit! Ezzel kapcsolatban még 3 durva adat, illetve vetület: a Samsung és az Apple adta el együtt az összes eladott okostelefon majd’ felét. Vagyis a Samsung az összes eladott okostelefon kb. harmadát (!) szállította. Ugyanakkor azt is vegyük észre, hogy az Apple egytermékes cég, tehát míg a Samsung ezt az egyharmadot egy szerteágazó portfólióval érte el, az apple a teljes piac hatodát egy típussal volt képes ellátni. Ez mindkét cég esetében durva szám! [link]
  • A Samsung pedig természetesen a fenti számokkal rekord negyedévet ért el: 5,9 millió dolláros profit, igaz, ebben benne van a tévé- és tankerhajógyártás is (na jó a tanker talán nem). [link]
  • Még egy kicsit offtopik, de Samsung hír: a londoni olimpia hivatalos támogatójaként is szereplő cég a londoni Holiday Inn-nel (az olimpia hivatalos hotelszolgáltatójával) együttműködve a hotelláncban tartózkodó vendégek Samsung Galaxy S3-mal tudnak ajtókat nyitni, tévét irányítani… Jó kis technológia. [link]
  • A pletyka szerint egyébként a Samsungnál már gyártásban vannak a 350 ppi pixelsűrűségű következő generációs OLED kijelzők. Leáldozik a Retina display kora is? [link]

Szabadalmi lövészárok

  • Ma indult az USA-ban az Apple vs. Samsung per. Az Apple álláspontját nagyjából ismerjük, a Samsungéról azonban valamivel kevesebbet tudni. A Wall Street Journal remek kis összefoglalót készített arról, hogy a Samsungtól mi várható az Apple vádjaira. Nagyjából az, hogy az Apple kb. sehol nem lenne, ha az 1991 óta a mobilvilág alapvető technológiáit kidolgozó Samsungtól nem loptak volna gyakorlatilag mindent, amire a telefonjaikat építették; hogy az Apple olyasmi public domain tecnhnológiákért perli a Samsungot, amit maga is “kölcsönvett” az ipar egyéb nagyjaitól, mint pl. a Sony; hogy az Apple által kifogásolt téglalap alapú dizájn már sokkal az iPhone előtt megvolt a Samsung eszközöknél. Satöbbi, a lista nem rövid, és a Samsung természetesen nem üres kézzel jön: mindenre bizonyítékok vannak. Érdemes átolvasni! [link]
  • FOSSPatents cikk az Apple által remélt kártérítésről (2,5 milliárd dollár, szabadalmanként átlag 2-3 dollár) és arról, hogy szerintük mennyit ér egy Samsung szabadalom (kb. 5 centet). [link]
  • Németországban pedig csatát nyert a Samsung: a bíróság elutasíttta az Apple kísérletét a Galaxy Nexus és Galaxy Tab betiltására. [link]
  • A szabadalmi trollok a Minecraftot sem kímélik: beperelték Notch-ot szabadalomsértésért. [link]

Google Fiber

  • Itt a Google válasza az otthoni netkapcsolatokat sávszélességben, adatforgalomban, és böngészési szabadságban (net neutrality, anyone?) korlátozó telekom cégeknek – és persze a szenvedő felhasználóknak: a Google Fiber. Egyelőre csak Kansas City-ben érhető el, de a speckók és az árazás nagyon durva: díjmentesen 5 Mbps letöltési sebesség, havi 70 dollárért gigabites netkapcsolat, Terabyte-os Google Drive, opcionálisan Chromebook. Havi 120 dollárért (még mindig csak havi 25000 forint körül vagyunk!) Gigabites net (fel is, és le is!), rakás tévécsatorna, 1 Terabyte Google Drive, egy Nexus 7, Google TV, házi háttértár… Ilyenkor jó az USA-ban élni, illetve azt is értjük, mire akarja a Google használni a “dark fiber”-ként elhíresült üvegszálas hálózatát. [link]

Hardver, ipar

  • Nagyjából eddig is tudtuk, hogy a Google nem a dübörgően sikeres termékskála miatt vásárolta fel a Motorolát, de most már konkrét számok is vannak, egy Google adatszolgáltatási kötelezettségnek köszönhetően. Lássuk hát: szabadalmak és technológia – 5,5 milliárd dollár; készpénzállomány – 2,9 milliárd dollár; jószándék – 2,6 milliárd dollár; vásárlói kapcsolatok – 730 millió dollár; egyéb ingóságok – 670 millió dollár. Minden másra ott a Mastercard! [link]
  • Múlt héten a MediaPad 10FHD került napvilágra, de úgy tűnik, a Huawei a Nexus 7-tel is versenybe száll: Huawei MediaPad 7 Lite. 7″-os kijelző, CortexA8 1,2 GHz CPU (nem tudjuk hány mag), Ice Cream Sandwich. Kinézetben pedig egyértelműen a korábbi MediaPad alu dizájnját viszi tovább. [link]
  • Sight: remek (és Google-től független) film arról, hogy merre haladhatnak a “hordható kommunikációs eszközök”, pl. a Google Glass projekt. Játék, csajozás, fizetés, hackelés. [link]
  • Megérkezett a Qualcomm Snapdragon S4 Pro MDP (vagyis a négymagos S4 alapú fejlesztői tablet), és egyből toltak rajta egy benchmarkot is. Az eredmény lenyűgöző, bár nem annyira meglepő: az új MDP lenyom mindent, ami jelenleg a piacon van. [link]
  • Lenovo IdeaPad S2110: Qualcomm Snapdragon S4 alapú, 10,1″-os tablet 350 dollárért, billentyűzet dokk plusz 50 dollár. Vagyis egy Asus Transformer Prime kategóriás nebook/tablet 400 dollárból. [link]
  • Ha esetleg Londonba utaznál (ami mostanság leginkább az Olimpia miatt fordulhat elő): az O2 London legfontosabb utcáin nyílt, ingyenes WiFi hálózatot épített ki az Olimpia idejére. [link]
  • Az OUYA (tudod, a nagyon sikeres Kickstarter projekt, amely egy Android alapú játékkonzolt ígér) partnerséget kötött az OnLive-val, vagyis egy rakás áték már biztosan elérhető lesz az eszközre, amikor egyszer megtervezik, legyártják, letesztelik, és piacra dobják. [link]
  • Miracast: egy újabb protokoll/technológia, amit sokat fogunk még hallani. Ez az a technológia, amit az NVidia mostantól a Tegra 3 eszközök wireless kijelzőként támogatnak. [link]
  • Sony LT30p Mint: Ice Cream Sandwich, 4,3″ körüli kijelző, 13 Megapixeles kamera, 1,5 GHz-es Qualcomm S4 – kell! [link]
  • Az USA-ban (és talán ideát is) hamarosan forgalmazni kezdik a HTC One X+-ot, 4×1,7 GHz-es Tegra 3+ CPU-val. [link]
  • Black Hat technológia: nyiss ki bármilyen kártyás hotelszoba-ajtót 50 dollárnyi, Arduino alapú kütyüvel! [link]
2012.07.30.

+