MojAndroid
(x) hirdetés

Tombol a nyár, az ember megpróbál technikákat kidolgozni, túlélni hűvös szobákban, árnyékot keresni, frissíteni magát, vagy legalább pihenni néhány órácskát – nem véletlen, hogy a délszaki országokban a sziesztának ekkora hagyománya van. Ezen a héten gerq: Morning képe kapta a hét képe elismerést.

Szemmel láthatóan egy családi helyzet megfigyeléséről van szó, anya és a két csemete a reggeli beszűrődő fényben, az is érzékelhető az ágyneműk elrendezéséből, hogy a fényképész maga kelhetett ki ebből az ágyból jobb szélről, hogy ezt a képet elkészíthesse, mielőtt lefőzi a kávét, elkészíti a reggelit a családnak. A megfigyelés nem csak pontos, hiszen láthatóan nem valami mímelésről, utánzásról van szó, izgalmas tanulmány, hogy miképp rendeződnek a szereplők az éjszaka folyamán úgy, hogy mindenki megtalálja a pihenésre legalkalmasabb formát magának, szóval nem csak formailag, de érzelmileg is nagyon erős lenyomat ez a fotó. Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy az egyes szereplők álma miképp rendezi a vonásait, a gyermeki gondtalanság és a felnőtt felelőssége akár még az arcon rendeződő vonalak és formák tekintetében is felismerhető. Jó ez a képi rend, feszes a kompozíció, tiszta és jól dekódolható az üzenet, a szeretet és a felelősség, a család és a jövő tekintetében, és kifejezetten fontosnak gondolom, hogy a mobilfotózás területén is megtalálhatóak legyenek a fajsúlyosabb képi üzenetek. Köszönöm! (latszoter.hu – Hegyi Zsolt)

2012.07.09.

+