MojAndroid
(x) hirdetés

Amikor megérkezett egy csomagban a Samsung Magyarországtól a két Ace utód, akkor hirtelen nem tudtam hogyan fogom egy hét alatt a két telefont tesztelni. aztán végül úgy lett, hogy egyiket se teszteltem. Az Ace 2 Lipilee kezében mutatta meg az erejét, az Ace Plust pedig feleségem tesztelte.

És Hölgyek, Urak, a Galaxy Plus volt az első olyan telefon, amit csak az első pár órában akart a fejemhez vágni, hogy használhatatlan. Akkor egy kis leírás, s helyzetelemzés, drága feleségem alapvetően nem használja csak telefonálásra a telefont (ez tíz évvel ezelőtt nem lett volna annyira meglepő). Aztán, amikor a kezébe adtam az Ace Plust, az első dolog, amit nagyon hiányolt, az a fizikai telefonáló gombok. Vagyis egy hívásindító, s letevő gomb. Gomb, s nem képernyő tapi.

A Samsung termékfrissítése elég egyedi. Úgy tűnik adottak a különböző telefonok, s azokból aztán készít egy Plus verziót, ahol csak apró gyermekbetegségeket gyógyít, s ezután érkeznek a sorszámozott újabb modellek. Az Ace esetén egyszerre jelent meg nagyjából a Plus és a 2.

A 2 nagyobb lépés, a Plus inkább csak ráncfelvarrás az eredetihez képest. Az Ace Plus célközönsége így inkább a hölgyek, mint az eredeti Ace. Az Ace anno az egyszerű formájával, kis méretével, s fürgeségével lopta be magát a felhasználók szívébe.

A Samsung mérnökei így ezt kihasználva leginkább a sebességen dolgoztak. Az Ace Plus a következő tulajdonságokkal rendelkezik:

  • 7.2 Mbps HSDPA support
  • 3.65″ 16M-color TFT LCD HVGA (320 x 480 pixel) felbontás
  • 1 GHz ARM Cortex A5 processor, Adreno 200 GPU, Qualcomm MSM7227A chipset; 512MB of RAM
  • Android OS v2.3 (Gingerbread), TouchWiz 4.0 UI
  • Swype előtelepítve
  • 5 MP kamera, LED vaku
  • 3 GB belső memória, microSD bővíthetőség
  • Wi-Fi 802.11 b/g/n, DLNA
  • A-GPS
  • microUSB
  • Bluetooth v3.0
  • 3.5 mm audio jack
  • FM rádió, RDS
  • Accelerometer, proximity sensor (ezeknek mi a hivatalos magyar neve? Gyorsulás mérő? :))

Tehát jól látható, hogy minden benne van, amire ma szükség lehet. Igazából egy dolog hiányozhat a felhozatalból, ez pedig az előlapi kamera. Skype, vagy egyéb videotelefonáláshoz az mindig jól jöhet. Az 5 megapixeles hátlapi kamera mellé pedig nagyon jól elfért volna egy 1 megapixeles előlapi is. Majd a PlusPlusban. :)

Kölcsönvettem Lipilee táblázatát, s kiegészítettem az Ace Plus adataival:

Samsung Galaxy Ace Samsung Galaxy Ace Plus Samsung Galaxy Ace 2
egymagos, 800 MHz-es proci egymagos, 1 GHz kétmagos, 800 MHz-es proci
512 MB RAM 512 MB RAM 768 MB RAM
3,5″-os, 480×320 pixeles kijelző 3,6″-os, 480×320 pixeles kijelző 3,8″-os, 800×480 pixeles kijelző
240p videófelvétel 480p 30fps 720p videofelvétel
1350 mAh akksi 1300 mAh akksi 1500 mAh akksi

Mint látható a Plus valóban a 2 és az eredeti Ace között van szinte mindenben. Alig nőtt a kijelző, miközben a külső méret nem sokat változott.

A lenti galériában a Samsung Galaxy Ace Plus és a Samsung Galaxy Ace 2 látható egymás mellett. Amikor hárman vannak, akkor odapakoltam az én Nexus S-emet is összehasonlításképpen.

Végszó

Az Ace Plus kiváló eszköz minden hölgynek, illetve kevésbé geek felhasználóknak. Elfér a zsebben, nem mint a legújabb S3, amiről hamarosan érkezik a teszt.

2012.06.01.

+