MojAndroid
(x) hirdetés

Az idei MDD-nek február 8-án ezúttal az Aréna Pláza mozija ad otthont. Az előadások a startup cégek lehetőségeire, illetve a multiplatform technológiák témája köré szerveződnek, a Samsung pedig komoly bejelentéssel készül.

Az elmúlt egy év fényesen mutatja, hogy a mobilos felületek, illetve az arra épülő üzlet vált ez egyik legfontosabb hívó szóvá. A telefonok, illetve táblagépek mostanra már olyan számban kerültek a felhasználók kezébe, hogy nem létezhet vállalkozás, termék, szolgáltatás mobilos felület, vagy mobilos applikáció nélkül.

Itt a szakmáé, a fejlesztőké a terep

A Mobile Developers Day 2012 azoknak a fejlesztőknek, érdeklődőknek, fejlesztő cégek vezetőinek szeretne segíteni, akik nem akarnak kimaradni ebből a nagy sebességgel pörgő piacból. Ebben elsősorban szakmai, valóban a fejlesztésekről, azok buktatóiról, csapdáiról, az esetleges sikerreceptekről szóló előadásokkal szeretnénk segíteni, de nem titkolt cél az sem, hogy nálunk egymásra találhat a fejlesztő, a startup és a megrendelő.

Három blokkba szervezzük az előadásokat: a napkezdő keynote előadás után indításként a hazai startup cégek helyzetével foglalkozunk, pontosabban azzal, hogy miként lesz egy jó ötletből egy olyan alkalmazás, ami nemzetközi terepen is megállja a helyét. Ezután a mulitplatform fejlesztéseké a terep, hiszen kevés olyan cég, fejlesztő, befektető van, aki már csak egy platformra koncentrál. A kerekasztal beszélgetés előtt kiemelten foglalkozunk a WP7-el, hiszen az, hogy a Marketplace elérte a 60 ezres applikáció számot, jól mutatja, hogy fejlődik a rendszer, amin a Nokia színre lépése még nagyobbat dobhat. Az esemény végén egy kerekasztal beszélgetés keretében leültetjük egy asztalhoz a megrendelőt a startupot és a fejlesztőt. A cél pedig nem más, mint egymás megértésének elősegítése.

Tervezett előadók és témák

Keynote előadás:

Varga Tamás, fejlesztési vezető (Carnation) Láss a jövőbe: a digitális kütyük életre kelnek

Domonkos Tamás, szoftver architekt (LogMeIn): tipikus hibák és sikersztorik az alkalmazásfejlesztés során

Sallai Péter, fejlesztő (Smartcity): Az iOS SDK StoryBoard technológiája és felhasználási lehetőségei

Rusznyák Gábor, tréner (SWGuru): iOS és Android appok portolása WP7-re

Kirchner Zoltán Barabás, vezető szoftver tanácsadó (HP Magyarország): Mobil alkalmazások manuális és automatikus tesztelése

Velvárt András, fejlesztési szakértő (Response.hu): Bevezetés a WP7-es alkalmazásfejlesztésbe

Orosz Bálint, ügyvezető (Distinction): Cross platform fejlesztés – fókusz a UI-on

Egyéb nyalánkságok és jelentkezés

Büszkék vagyunk, hogy a Samsung mobil divíziója a mi rendezvényünkön jelenti be a 3 millió forintos összdíjazású alkalmazásfejlesztői versenyét, ezen kívül mi is tartogatunk egy fontos, a fejlesztőket érintő bejelentést. A Nokia a rendezvényen mutatja be a nagyközönségnek a Lumia 800 és 710-es készülékeit, standjuk az egész rendezvény alatt látogatható, így az elmaradhatatlan kütyü bevizsgálás is része lesz az eseménynek.

Az Mobile Developers Day-re (Február 8., programkezdés reggel 9-kor, zárás 17 órakor) a belépő felnőtteknek 12.900 forint, diákigazolványt felmutatóknak 4900 forint. A MeetOff csoport tagjainak 50%-os kedvezményt biztosítunk – utóbbi igénybevételéhez a MeetOff szervezőinél kell jelentkezni.

Ajándékjegy!!!

Akik a bejegyzést a Facebookon és/vagy a Twitteren és/vagy Google+-on (a bejegyzés feletti gombokra kattintva azonnal megoldható) megosztják, azok között kisorsolunk egy ingyenjegyet.
Ha érdekel a Mobilfejlesztés, akkor itt a lehetőség, hogy a teljes vagy esetleg a félár helyett ingyen részt vehess a rendezvényen.
Hogy bekerülj a sorsolásba, hozzászólásban helyezd el a megosztás linkjét! Köszönjük. Sok sikert mindenkinek!

(x) hirdetés
2012.01.24.

+