MojAndroid
(x) hirdetés

Ma Ágoston Viktóriával ismerkedhettek meg. Vikit egy #twittertali eseményen ismertem meg (még mondja valaki, hogy a social media elhatárolja az embereket egymástól…) és mivel láttam, hogy egy Sony-Ericsson X8 van nála, azonnal felkértem interjúra. :)
Viki jelenleg a Waldorf gimnázium tanulója és ha minden jól megy, író vagy pszichológus lesz belőle egyszer. Hobbija az írás, ezen a címen olvashatjátok novelláit illetve ha a hétköznapjaira vagytok kíváncsiak, twitteren is megtaláljátok.

readya: Milyen készüléket használsz és milyet szeretnél használni?
Viki:
Sony Ericsson Xperia X8-am van, 2.1-es androiddal. Nagyon szeretem, és fogalmam sincs, milyet szeretnék használni, mert például egy csomó telefonnak sokkal jobb a fényképezője, mint az enyémnek (ami szinte az egyetlen benne, amivel elégedetlen vagyok), de mindegyiknek van rossz tulajdonsága is, ezek közül a legelső pedig általában az, hogy túl nagyok, és minél nagyobb, annál nehezebb -számomra- vigyázni rá, mert nem tudom hova tenni.

readya: Mikor és hogyan ismerkedtél meg az Androiddal?
Viki:
Nem igazán emlékszem, de apukámtól hallottam róla először, aztán az xperia x10 reklámját látva kezdett el érdekelni, és mikor új telefon után kellett néznem, biztos voltam benne, hogy androidosat szeretnék – habár nem teljesen tudtam, hogy miért lesz az nekem jó. Olvastam pár blogot, érdeklődtem ismerősöktől, és kipróbáltam az alkalmazásokat, amiket ajánlottak; hát, valahogy így.

readya: Van valami kedves történeted Androiddal kapcsolatban?
Viki:
Minden emlékem aranyos, kedves, amikben a telefonom szerepel, mert mindig kedves emberek és nevetés van bennük. Nem tudok elmesélni egyet sem, mert mindegyik ott, akkor, a környezet, vagy párbeszéd miatt volt vicces, de így utólag nem hogy kedves, még értelmes sem lenne. (:

readya: Mik a kedvenc Android alkalmazásaid és mi az amit nem találsz a Marketen, de örülnél neki?
Viki:
Természetesen amikkel twitterezni lehet. Most váltottam tweetdeckről a hivatalos twitter appra, még szoknom kell, de azt hiszem, jóban leszünk. LauncherProt használok, és winampot, ezek ilyen alapok. Foursquare-t, picplz-t és misot, ezek összevannak kötve a twitterrel és a facebookkal. Van szótáram, időképem és bkv menetrendem (utóbbi a kedvencem a nem közösségi alkalmazások közül). A játékokat pedig főleg anyukám szereti, én csak az angry birds rioval, és néha mahjonggal szoktam játszani. Egyszer szóba került, hogy kéne hang alapú tweet, és ehhez egy alkalmazás, de persze szükség az nincs rá, csak vicces lenne. Azt hiszem, nincs olyan, ami kéne, de nem találtam. (:

readya: Hétköznapjaid során ki tudod használni az Android nyújtotta előnyöket?
Viki:
Az előbb felsorolt alkalmazások részei a mindennapjaimnak, így mindig tudom, hol vannak az ismerősök, mi az örömük/bánatuk, vagy ha valamivel nem boldogulnak. Megkapom az értesítéseket e-mailben (ott nem nagyon szoktam “valós” üzeneteket kapni/küldeni), és igazából minden, ami érdekel, azt ha máshogy nem, böngészővel meg tudom nézni, tehát azt hiszem, egy 17 éves lányhoz képest igen, ki tudom használni az androidot. (:

readya: Mit kérdeznél egy Android blog írójától?
Viki:
Hogy applefób-e, vagy csak “simán” az androiddal több tapasztalata van, így azt jobban is szereti? (Én például applefóbnak mondtam magam, mert az ájfónosok mind sznobok, de ezt a véleményemet sürgősen meg kellett változtatnom, amint igazából megismertem iphone tulajokat. (: )
readya: Nem vagyok Applefób. :) Sokan tudják rólam, sokan nem, de egy Macbook Pron írom a bejegyzéseket és még a Wi-Fi routerem is egy Airport Extreme. Az iPhone-t is elsők között próbáltam ki anno, de sosem győzött meg. Számomra az iPhone nem több, mint egy érintőképernyős Nokia. Természetesen annál többet tud, de egyáltalán nem lehet testre szabni, tehát számomra nem adott semmi újat és az itunes is no way kategória. Valahogy így vagyok az Apple-el. :) Az Android pedig szerelem első látásra.

Remélem érdekesnek találtátok az interjút. Hölgyeim, kalandra fel! Ha van kedvetek válaszolni pár kérdésre és nem bánjátok, ha megjelenik az oldalon, írjatok a blog címére (holgyek (@) androidportal.hu), kommentben vagy akár a Facebook oldalunkon. Csak két feltételünk van: Android készüléket használjatok és válaszoljatok a kérdésekre. :)

(x) hirdetés
2011.08.29.

+