MojAndroid
(x) hirdetés

A szabadalmi világban ismert kifejezés a “prior art”: lényege (jogász olvasók, pontosítsatok, ha kell), hogy csak olyan megoldásokra lehet szabadalmi oltalmat kapni, amit addig senki már nem csinált. Ha kiderül, hogy létezik a “prior art”, vagyis a megoldás már korábban is létezett, az oldalom semmis.

Nos, ez járhatott a Samsung geek jogászainak fejében, amikor Stanley Kubrick 2001 űrodüsszeiájának egy részletével gondolták érvényteleníttetni azt az oltalmat, ami alapján az Apple betiltatná a Galaxy Tab forgalmazását egy rakás országban.

Ági cikkéből idézve az oltalom:

Mik a mintaoltalomban kiemelt jellegzetességek?

(i) egy négyszögletes termék, négy lekerekített sarokkal
(ii) egy sima, tiszta felszíni felület, amely a termék előoldalán található
(iii) egy látható fémkeret, amely a sima tiszta felszíni felületet határolja
(iv) egy képernyő, amely a tiszta felszíni felület alatt központosítva található
(v) a tiszta felszíni felület alatt a képernyő egyértelmű, semleges lehatárolása minden oldalról
(vi) ha a termék be van kapcsolva, színes ikonok jelennek meg a képernyőn.

Nos, tekintsük a következő képet (a FOSS Patents blog cikkéből):

A képen az látható, ahogy az űrhajósok evés közben a tabletjükön töttyölnek. Egyrészt Stanley Kubrick egy zseni, másrészt a Samsung is az, ezzel a magyarázattal:

Attached hereto as Exhibit D is a true and correct copy of a still image taken from Stanley Kubrick’s 1968 film “2001: A Space Odyssey.” In a clip from that film lasting about one minute, two astronauts are eating and at the same time using personal tablet computers. The clip can be downloaded online at http://www.youtube.com/watch?v=JQ8pQVDyaLo. As with the design claimed by the D’889 Patent, the tablet disclosed in the clip has an overall rectangular shape with a dominant display screen, narrow borders, a predominately flat front surface, a flat back surface (which is evident because the tablets are lying flat on the table’s surface), and a thin form factor.

Ha az Apple mintaoltalmát valóban megsemmisítik ez alapján, érdekes világ elébe nézünk: hirtelen mindenki Sci-Fi-ket fog turkálni, és az alapján prior art-ot igazolni. Mindenesetre zseniális ötlet!

(x) hirdetés
2011.08.24.

+