MojAndroid
(x) hirdetés

Ismerkedjetek meg Andival. Twitteren ismertem meg és nagyon hamar azok közé került, akiket valóban olvasok is. Hiszen sütött róla, hogy jó ember. Márpedig én ezzel a jelzővel nagyon-nagyon csínján bánok. Először az tűnt fel, hogy az Androidos blogomon “rajongó” lett, pedig még nem is volt ilyen készüléke. Akkor derült ki számomra, hogy már erősen gondolkodik rajta, de még nem döntötte el, hogy mi legyen. Azt hiszem van benne szerepem, hogy végül SGS II lett, amivel azóta is nagyon meg van elégedve :)

úgy érzem magam ebben az android világban mint kisgyerek az édességboltban. Ide-oda kapkodom a fejem, majd megkostólgatom ami tetszik:)

Végül a legutóbbi Android MeetUp-on személyesen is megismerhettem és azóta is a “supportere” vagyok :) Andi egyébként nagy állatbarát, a sünik pedig kiemelt helyen szerepelnek az életében (nagyon helyesen, hiszen a sün az jó :) ). Az egyik “hobbija” is a sün mentés :) Egyébiránt pedig egy bankban kezeli a honlapot és az intranetet is. Andi nem régóta használja a készüléket és pont ezért kértem fel interjúra, hiszen egyszer meg kell ismerkedni az Androiddal, mielőtt profi lesz az ember. S, mint látszik, nem is olyan nehezek az első lépések, csak nyitottnak kell lenni az újra.

readya: Milyen készüléket használsz és milyet szeretnél használni?
Andi:
:) Talán említenem se kell hogy Samsung Galaxy S II van a tulajdonomban, ez az első “okostelefonom”. A készülék kereséskor sokat filóztam, ár-érték arány szemszögből. Eddig Sony-Ericssonom volt ami minden igényemet szinte kielégítette, de a kijelző méret, a gyorsaság és a sok teszt (többek közt a Tied is) meggyőzött. Végül azért döntöttem mellette, mert nem váltogatom a telefonomat évente, és úgy gondoltam az sok sok évig kitartó kütyü lesz mellettem.

readya: Mikor és hogyan ismerkedtél meg az Androiddal?
Andi:
Igazából nem merem kijelenteni hogy ismerem az androidot, még csak köszönő viszonyban vagyunk, de hálistennek igen sok kedves ember van a segítségemre. Amikor készüléket kerestem, egyértelmű volt, hogy android lesz. Több kollégám is (olyan is aki szifonozik) mondta, hogy ha okostelefont veszek, vegyek androidosat. Az se elhanyagolható hogy nem szerettem volna szolgáltatót se váltani, amióta van mobilom azóta vagyok ugyanennél a szolgáltatónál. (És talán szifonnal haza se engedtek volna:D )

readya: Van valami kedves történeted Androiddal kapcsolatban?
Andi:
Mivel alig két hete van meg a készülékem, így nagyon történeteim nincsenek, de volt hogy egy színész neve nem ugrott be és pár mozdulattal megkerestem, google maps is volt már segítségemre, illetve Angry Birds is gyakran a társam:)

readya: Mik a kedvenc Android alkalmazásaid és mi az amit nem találsz a Marketen, de örülnél neki?
Andi:
Amiket mindennap használok: Tweetdeck, Miso, Molome, Picplz, Foursquare, Google+ és amit Macival együtt használunk: Bubble Blast 2. Sajnos nem találtam olyan alkalmazást amivel követni tudnám pl hogy autóval merre járkálunk. Biciklire, meg futókra létezik, de kifejezetten autósat nem találtam.

readya: Munkád/hétköznapjaid során ki tudod használni az Android nyújtotta előnyöket?
Andi:
Munkámban annyira nem nagy segítség, bár látom a levelezésben, hogy jött még munka. A hétköznapokban, pedig kedves társ, okos és hűséges:)

readya: Mit vársz egy Android blogtól?
Andi:
Egy Android blogtól azt várom, hogy mind a n00bok mind a geeket megtalálják a nekik szükséges infókat. A kezdők megtanulhassák az alapokat, de érdekfeszítőnek kell lennie a profiknak is.

Remélem érdekesnek találtátok az interjút. Hölgyeim, kalandra fel! Ha van kedvetek válaszolni pár kérdésre és nem bánjátok, ha megjelenik az oldalon, írjatok a blog címére (android (@) androidportal.hu), kommentben vagy akár a Facebook oldalunkon. Csak két feltételünk van: Android készüléket használjatok és válaszoljatok a kérdésekre. :)

2011.07.11.

+