Miért szakkol(t) a hivatalos Facebook app? (Konteó!)

Nektek ez megvolt? Nekem nem.

Szóval a múlt heti Facebook eseményen (amit a Facebook Mobile API aspektus kapcsán már vesézgettem) Cukorhegy Márk (illegalitásbeli nevén Mark Zuckerberg) beszélt kicsit az Androidos Facebook alkalmazásról. Alapvetésként fogadjuk el, hogy a hivatalos Facebook app Android alatt kb. jobb lenne, ha a /dev/random -ból dumpoltak volna 2 megányi bitet – szóval elég ergya.

Mark ezzel kapcsolatban arról libbentette fel a fátylat, hogy a bénázás oka nem más, mint a Google.

A Google ugyanis egy ponton fogta magát, és felvásárolta a fejlesztőt, aki a Facebook appot csinálta. A Google kifele ezt úgy kommunikálta, hogy segítenek a Facebooknak fejleszteni, miután a Facebook egyértelművé tette, hogy nem tekintik kiemelt platformnak az Androidot.

Ezzel szemben most úgy néz ki, hogy a Google a felvásárlás után konkrétan szivatta a Facebookot, a Facebooknak idejébe telt, mire egyáltalán hozáfértek az addig elkészült kódhoz, és ez a frusztráción felül visszavette a fejlesztést is. A Facebook most már házon belül fejleszti az Androidos alkalmazást, ami állítólag jobb is lett az 1.4.0-s verzióval, mindenki boldog.

Nem tudom, mit higgyek. Természetesen minden szcenáriónak lenne értelme:

  • A Googlenak fontos, hogy legyen jól működő Facebook app a platformján, viszont a Facebook valóban leszarta az Androidot — miért ne segíthetett volna be fejlesztéssel?
  • Természetesen a Google-nak elég fontos vetélytársa is a Facebook (és korábban volt több pengeváltás köztük befektetés, miegymás kapcsán), az is érthető lenne üzletileg, hogy ha a Facebook erre lehetőséget adott, akkor szívassa őket a Google.

Ezzel együtt kíváncsi leszek, mit mond erre a Google (ha egyáltalán belemegy egy nyilatkozatháborúba a Facebook-kal.) Nem vagyok kifejezetten Google fanboy (próbálok objektív maradni), de a Facebook és a Google közül a Facebook tűnik a sumákabb cégnek, ezért hajlok arra, hogy Mark vattázik. Elvégre tény, hogy korábban ők ignorálták az Androidot, mint platformot, kézenfekvő lenne, hogy most, hogy már látszik, hogy mégiscsak Android dominancia készül a világon, elkezdenek dolgozni rajta. A korábbi botlást pedig egy rafkós kommunikációs húzással rákenik a Google-re.

Aztán persze simán lehet, hogy a Google tényleg megszivatta a Facebook-ot. A Techcrunch cikk kommentjeiben ezzel az eshetőséggel kapcsolatban derült emlékezés figyelhető meg, ugyebár Zuckerberg is ilyesmi inkorrektséggel indította a Facebookot.

A Techcrunch cikkből elérhető Robert Scoble felvétele, amin (32:20 körül) Mark Zuckerberg füstöli a Google-t.

Természetesen az eredmény szempontjából mindegy: ha a Facebook app most jobb lett (még nem tudom, de most feltettem, adok neki egy esélyt – megint), akkor a felhasználót nem érdekli, hogy hogy jutottunk el oda. De azért kiváncsi leszek, védi-e majd a Google a mundér becsületét.

Nyomkodj gombokat >>Share on Facebook
Facebook
0Tweet about this on Twitter
Twitter
, , , ,

About lipilee

Napközben project manager és architect, azon kívül apa, bringás, zenész, és blogger. Fő lelőhelye Hollandia, illetve Instagram és Twitter.
View all posts by lipilee →