MojAndroid
(x) hirdetés

4 hónap használat után lecseréltem a kedvelt Sony Ericsson Xperia x10 készülékemet egy HTC Desire masinára. (Az Xperia tapasztalataimról itt olvashat az érdeklődő).

A Sony Ericsson Xperia 10 sorozatának legelső és legnagyobb kijelzővel szerelt példányát nagyon kedveltem, nem volt vele semmi komolyabb problémám. Szerettem a hatalmas “plazma tv-jét” (4 colos TFT), szerettem a TimeScape és MediaScape alkalmazását, kedveltem a GPS gyorsaságát és nagyon megszerettem a csomagban hozzá adott sztereó BT fülest, ami FM rádióvevővel is fel volt vértezve. A 4 hónap használat után azonban apróságok miatt úgy gondoltam, cserélni kellene.

Miért?

Bár azt hittem korábban, hogy a 4″-os kijelzőt sosem akarom majd kisebbre váltani (készülékcsere okán), de beadtam a derekam. Pedig ez lett volna az egyetlen olyan érv saját magam számára, ami az x10-hez kötött volna hosszabb távra. (De végül arra gondoltam, hogy az a 0,3″ különbség – ami akár úgy is felfogható, hgogy a két kijelző közötti felbontáskülönbség fizikai megtestesülése – nem fog hiányozni öregedő, gyengülő szememnek).

A mindennapi használat során a készülék fizikai méretét kezdtem kicsit nagynak tartani (mind amellett, hogy a 4″-os kijelzőt szerettem), jobban kiegyeztem volna egy pár mm-el kisebb masinával.

Újabb indok (“cserekényszerem” igazolására saját magamnak), hogy érdekelt a friss Android rendszer. Kb. 9 hónapja használok Androidos készülékeket (a Desire most a negyedik, korábban HTC Hero, majd Acer Liquid S100 és ezidáig SE X10), de mindegyik a korai (1.5 vagy 1.6) verziókat futtatta és nem győztem kivárni egyik esetében sem, hogy a gyártó végre valahára előálljon a 2.x frissítéssel.

Ezeknél döntőbb motivációm volt a cserében, hogy hiányzott a HTC Hero-ban megismert Sense felület. Fórumokat olvasgatva / írva látom, hogy sokaknak tetszik, sokakat pedig hidegen hagy. Nos, én azok közé tartozom, akik kedvelik ezt a megoldást. Sokoldalúbb, szerethetőbb és integráltabb, mint pl. a SonyEricsson TimeScape/MediaScape megoldása. Egyszerűen nekem jobban bejön.

Nos, a fentiekkel “indokoltam” magamnak a csere “szükségszerűségét”. :o)

Időzítését tekintve épp akkor jutottam el erre az elhatározásra, amikor a HTC (kijelző problémák, illetve technológiai váltás miatt) gyártási és szállítási nehézségekbe ütközött, ami az új készülékek elérhetőségére és ÁRÁRA(!) nagyon kedvezőtlenül hatott. Gyakorlatilag az “olcsó” források elapadtak és a használt készülék kínálat is megfogyatkozni látszott. Végül csak kifogtam egy példányt kedvező áron.

Szeretem benne:

  • gyors,
  • a korábbi készülékeimhez képest szebb kijelző (élesebb, kontrasztosabb, stb),
  • hivatalos Android 2.2 rendszer működik rajta,
  • az általam korábban ismert (HTC Hero) Sense felület felújított verziója fogadott,
  • kellemes forma, jó tapintású, minőségi kialakítás,
  • végre van beépített FM rádióm.

Nem kedvelem benne:

  • az előző készülékeimre is jellemző kb. 1 napos aksi idő,
  • a BT modulja nem adja ki a rendszer (pl. navigáció) hangját a kihangosítóra (eddi egyik Androidos készülékem sem tette),
  • a gyári Class2 microSD kártyával akadozik a videó felvétel (ráadásul nem is HD minőségben; ebből a szempontból az Xperia még rosszabbul teljesített),
  • kihangosítva gyenge minőségű a hang (összehasonlítva az x10-el),
  • néha hajlamos felmelegedni (de sosem kellemetlenül).

Ami jobb volt az Xperia-ban:

  • gyárilag volt kijelzővédő fólia rajta,
  • ellenállóbb hátlap (gumi szerű borítással),
  • TimeScape szolgáltatás egy folyamba szervezett össze minden (mail, sms, facebook, twitter, telefonhívás, fénykép/videó készítés, stb) tevékenységet,
  • minimálisan, de még is gyorsabban fogott pozíciót a GPS vevője,
  • volt külön exponáló gomb a készülék oldalán (igaz, nagyon nagy erővel kellett megnyomni, ami sokszor a felvétel rovására ment).

Nos, kb így állt össze bennem a kép. Kicsit több, mint 1 hete használom. Eddig egy alkalommal vettem észre, hogy magától újraindult (sajnos erre az Xperia is képes volt), illetve egy alkalommal “fagyott le” úgy a GPS vevő, hogy csak a készülék ki és bekapcsolása segített rajta.

Ha lesznek mélyrehatóbb tapasztalataim, akkor azzal folyamatosan bővítem majd a bejegyzést (ahogy a korábbiak esetén is tettem).

——

Frissítések:

1) Androidos életemben először fogadott olyan üzenet a rendszertől, ami a memória fogyására hívta fel a figyelmemet. Azért érdekes, mert csak a szokásos programjaim vannak fent (azaz a korábbi készülékeken is ezek futottak).

2) Az akadozó videó rögzítésre lehetséges megoldás, ha frissíti a user a radio rom verziót, ami jelenleg a 32.44.00.32U_5.09.05.30_2 verziót jelenti. Kipróbálni még nem volt lehetőségem.

3) A gyári (automatikus) beállításokkal nem tudtam T-Mobile hálózaton MMS-t fogadni (és vélhetően küldés sem ment volna). Kotortam a neten és rátaláltam a megoldásra: a settings / wireless & networks / mobile networks / access point names / T-Mobile MMS menüpontban az Authentication type értéket át kellett állítani (a semmiről) PAP-ra!

4) Bizonyos (általam még nem behatárolható esetekben) a GPS vevőt nem találja meg a készülék (vagy az nem fog műhold jeleket). Alapvetően elégedett vagyok a vevőjével – gyorsan talál pozíciót, szépen tartja is azt -, viszont valamilyen alkalmazás összezavarhatja, mert van úgy, hogy indítok valamilyen navigációt és az istennek sem akar pozíciót mutatni. nem szoktam vele kísérletezni (kb. 1-1,5 percet várok), egyszerűen újra indítom a készüléket és ez megoldja. Jelenleg a 32.43.00.32U_5.09.00.20 verziójú rádió rom van fent.

5) Elnézést, de most (09.08) vettem észre a szövegben vagy 10-15 elgépelést. Javítottam!

6) A HTC Sync 3 verziója nem működik jól együtt vagy a Dezsővel, vagy a PC-n lévő böngészőimmel (Explorer és FireFox), mert sehogy sem vagyok képes a PC-n tárolt Kedvenceimet a Desire böngészőjébe szinkronizálni. Esetleg ha valaki tud megoldást, az jelezze.

7) A mai napon (2010.08.09) a HTC a honi felhasználók egy részének (vélhetően a hivatalos értékesítési csatornán keresztül beszerzett, független készülékek esetében) elérhetővé tett egy újabb, az eredeti 2.2-es Androidra épülő frissítést, amely OTA-n keresztül tölthető le. A frissítés számomra leglényegesebb újdonsága a frissült RADIO ROM, amely vélhetően a szakadozó (HD) videó rögzítési képességre is orvosság lehet (legalább is ezt írják külföldi fórumok). Talán segít a 4) pontban írt GPS problémámon is. Frissítés után az alábbiak szerint alakult a szoftververzióm: 2.10.405.2 (érdekes, hogy 405.8-ról 405.2-re módosult), radio 32.44.00.32U_5.09.05.30_2, 2.6.32.15-g6a358a9 htc-kernel@and18-2#1, 2.10.405.2 CL226611 release-keys.


2010.08.23.

+