Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindegyik Nexus eszköz járt már a kezemben. A HTC által gyártott Nexus One egy kicsit több, mint egy évig működött a kezeim között, aztán a most is használt Nexus S következett. A család legújabb tagját, a Galaxy Nexust még Londonban tapogattam meg az elsők között az országból, tartós tesztre pedig Lipilee kaparintotta kézbe elsőként itthon a Galaxy Nexust.
Azzal, hogy a Telenor elkezdte még a karácsonyi nagyüzemben itthon is forgalmazni a készüléket, adódott a lehetőség, hogy én is megnézzek egyet közelebbről. Mivel a fenti cikkben Lipilee mindent leírt a telefonról, így én most inkább azzal próbálkozom meg, hogy leírjam tapasztalataimat a Google Nexus családjával kapcsolatban. Immáron mindhárom eszközt jól ismerve.
Boldog S II tulajdonosként rám maradt a feladat, hogy összehasonlítsam azt a Motorola új zászlóshajójával a RAZR-ral. Első találkozásukkor paranormális jelenségeket tapasztaltunk lipileevel, ugyanis az S II amint közel került ellenfeléhez, lefagyott. Lehet, hogy veszélyesnek találta azt, és halottnak akarta tettetni magát. Hogy volt-e erre oka, az kiderül az alábbi táblázatból, amit frissen sminkeltem, hogy átlátható és letisztult legyen.
A htc két új telefont jelentetett meg. Mindkettő egy-egy előző modell frissítése egy egyszerű S kiegészítéssel a nevében. Az S már bejött a Samsungnak, s úgy tűnik ez most a trend az Androidos telefonoknál. :)
A BillShrink összeállított egy táblázatot az "újgyerek" Nexus One és a többiek (emlékeztek még az ős-NFS-ből a "vs. The Pack" szövegre?) tulajdonságairól, és a TCO-ról (Total Cost of Ownership, ugye).
Nemrég vettem egy HTC Magicet. Elég nagy ugrás egy Nokia E51-ről, de mindenáron érintőképernyőset akartam, amivel jól lehet mindenféle netes műveleteket végezni, tehát gyakorlatilag bármikor tudok online kommunikálni.
Belépés
Androidportal.hu app
Letöltéshez olvasd le ezt QR kódot, vagy kattints rá a telefon böngészőjében!