Az Android 4.2 (aka. Jelly Bean) talán legjobb újítása az ún. lockscreen widget intézménye volt, vagyis az, hogy a telefon záróképernyőjére is kipakolhatunk mindenféle remek widgeteket - alapesetben pedig órát, naptárat, stb. kapunk a Nagy Testvértől.
A Google persze szokásához híven a remek ötletet a már elfogadható minimum szintjén demózta saját widgetjeivel: az alap óra widget tud világórát, de semmi mást, a naptár widget kb. ugyanaz, mint amit egyébként a feloldás után elérünk, stb. De az Androidot nem (vagy nem csak, illetve nem feltétlenül) azért szeretjük, mert a Google tökéletes appokat alkot, hanem főleg azért, mert tökéletes nyílt keretet ad a független fejlesztőknek és a közösségnek, hogy tökéletes appokat alkossanak. Így esett, hogy a lockscreen widget által teremtett lehetőségeket sem a Google valamely alkalmazása vitte tökélyre, hanem egy közösségi alapokon fejlesztett app.
Remek magyar fejlesztésű appot mutatok ma meg nektek, amivel most már vagy 30 perce csak a felülete miatt játszogatok - nagyon ötletes! Az app neve PubHunter, alapvetően kocsmák (oppárdon: bárok) és partik intelligens becserkészésére használatos oly módon, hogy a (-z egyébként magyar) fejlesztők a kocsmakeresés mellett főleg közösségépítésre és -mozgatásra koncentrálnak, többek között egy kifinomult kedvezményrendszer segítségével.
Lássuk tehát, mit tud!
30 perce játszol vele?
Először is tegyük tisztába ezt a "30 perce a felülete miatt játszom vele" dolgot, meg úgy általában a felületet: a PubHunter nem Holo. Erre normál esetben talán húznám a számat, viszont a helyzet az, hogy ez a felület nagyon ötletes, egyszerű swipe-olásra épül. Nem azonnal jöttem erre rá, de nektek átvágom a gordiuszi csomót: az app képernyői között gyakorlatilag tappantgatás nélkül, föl-le-jobbra-balra swipe segítségével navigálhattok, más szóval igazából az egész képernyő layout kipakolható lenne egymás mellé, és úgy 10 perc játszadozás után én is azon kaptam magam, hogy fejben már tudom, hogy a kívánt (de láthatatlan) képernyőre merre kell mozognom. Ötletes!
Ugyanígy aktiválható az Actions menü, ami majdnem minden képernyőn elérhető, és nem véletlenül: a partizás közben mindig könnyen elérhető funkciókat gyűjtötték ide össze a fejlesztők. Ezek pedig a következők:
Kérdések:
1.,Tartalmazz Móricka vicceket?
2., Hány vicc van összesen?
3.,Sorold fel a Viccekböl 5-őt!
4.,Írj 3 viccet, hogy melyik tetszet?
5.,Írd le a kódót!
W254g47YS
Ha kész van a teszt, akkor ird vissza a választ és letőtőm nektek!
Azt hiszem az Asphalt sorozat sok mindent megélt már. A 6-os verziójú Adrenaline remek játék lett, nyúztam is még sokat anno. Aztán megjelent a 7-es, s kétszázhuszonkét forintért adták (adják még most is, s a 6-ost is ugyanennyiért) a Play Store-ban, gondoltam itt az ideje beruházni. Nem mondom, hogy nem bántam meg. Az Asphalt 7-tel a Gameloft bemutatta, hogyan kell a lehető legfantáziatlanabbul frissíteni egy alkalmazást.
A 6-os verziót szerettem. Jópofa autókázás volt, többfajta versenytípussal, tunningolható autókkal. Kellemes grafika volt hozzá, nem különösebben lenyűgöző, de a játékra tudott az ember figyelni. Mi változott ehhez képest a 7-esben?